Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner

Joó Tibor: A magyar nemzeteszme

Kincsek fölött élünk tudatlanul. Ebben lehetne összefoglalni a kommunista évtizedek szellemi, kulturális következményét. A kommunista ideológia „a történelem szemétdombjára” vetett mindent, ami nem illeszkedett a marxi-lenini történelemkoncepcióba. Ilyen volt többek között a két háború közötti szellemtudományi irányzat is. Ennek volt egyik tehetséges tagja Joó Tibor, aki Budapest ostromakor vesztette életét. Történetfilozófus volt, a német történetfilozófia inspirálta, e műve megírásában (megjelent: 1939) főként Deér József, Szekfű Gyula, Hóman Bálint munkáira támaszkodott.

Joó egész művének alapgondolata, hogy a nemzet eszme („A nemzetet azonban az létesíti, ami megértés folyamán kialakul: a közös szellem”), minden nemzetnek más szellemisége van, sajátos történeti fejlődéséből lehet megérteni, mi ez az eszme. A nemzet eszméje teremti a nemzetet és nem a nemzet teremti a nemzet eszméjét („S ami éppen nemzetté teszi, az egy fogalom, mit a nemzet mibenlétéről fogadott el a közösség, s mi életét mint eszmény és cél irányítja”). Sem az etnikai hovatartozás, sem a nyelv, sem a kultúra, sem a politika nem teremti a nemzetet, a nemzet egyikkel sem azonosítható, egyikből sem vezethető le. Véletlenül sem szabad összekeverni a faj, a nép és a nemzet fogalmát. A faj csak biológiai értelemben határozhat meg bárkit is, a népet a szokások irányítják, a nemzet azonban eszme. A Joó Tibor-i nemzeteszme magja a befogadás fogalmán és gyakorlatán nyugszik. A magyar nemzet eszméje történetileg többször módosult. Az első nagyobb traumát az Árpád-ház kihalása jelentette, melyet a Szent Korona eszméjével kezeltek: „Amikor a nemzet elveszti ősi uralkodóházát, annak hatalmát, karizmáját, melyet soha többé senki el nem nyerhet, - Emese ágyékából csak ők származtak! - a nemzetet összetartó erejüket átszármaztatják uralmuk szimbólumára, a szent királyok koronájára. S ettől kezdve a korona nemcsak a királyi hatalom szimbóluma, hanem a nemzet egységéé is. A nemzet a Szent Korona tagjainak egysége.” Az eredeti vagy ősi nemzeteszme véglegesen a reformkori politikai küzdelmekben veszett el, amikor is a nyugati egységesítő nemzeteszme vált általánossá, ez vetett véget a sokféleség, soknyelvűség és sokszokásúság eredeti magyar nemzeteszmének („e nemzetállam birtokosává, sajnos, a nyugati értelemben vett nemzetet akarták tenni, tehát egy fikciót, melynek éppen magyar földön semmi alapja nem volt, s ezen csak a sokféle nép asszimilációja segíthetett volna”). A magyar nemzet ugyanis az állandó keveredés nyomán alakult ki. A nemzetet nem lehet rendeletekkel megteremteni, mert a magyar nemzeteszme központi alkotóeleme a szabadság. Valójában a nemzet egy erkölcsi felelősségvállalás, odafordulás, nem születés kérdése, hanem azzá válás dolga: „Nem olyan állapot, amit ingyen lehet nyerni. Nem elég annak születni. Bátran mondhatjuk, hogy annak nem is lehet egyszerűen születni. Azzá válni kell. A magyarság nem boldogság. Nem előnyt, biztonságot, ajándékot jelent.” „Örökös szorongás, s egy elhanyatlott múlt keserű önérzete: ez a magyar állapot. Méltatlanság örökös lélekemésztő érzése. A magyarságot vállalni kell, s csak vállalni lehet.”

Mégis sokszor és sokan tévesztik el, hogy kényszeríteni senkit nem lehet a magyarság vállalására. A magyarizációból, melyet a „harci irodalom” hirdet, több kár, mint haszon keletkezik. Egyedül a hagyomány segít, ez a viszonyítási pont, vagyis a történetiség az a járszalag, amit fogni kell, ha a nemzet eszmeiségét nem akarjuk veszni hagyni. Joó Tibor könyve egyszerre érvényesíti az egyetemes humanitás és a nemzet szempontját. Könnyen eligazodik az európai politikai irodalomban és a magyar szellemtörténészek kutatási eredményeiben. Végig azt hangsúlyozza, hogy a nemzet eszméje az öntudat érzete és kifejeződése. Minden egyéb csak eszköze lehet ennek az öntudatos vállalásnak. A közösség és egyén viszonyában az egyén felelős a közösségnek, fordítva ez már nem áll. A rész van az egészért, s nem az egész a részért. A nemzet hivatásközösség, amibe nem lehet beleszületni, de belekényszeríteni sem szabad senkit: „Sem a nemzetbe, sem kultúrájába tehát nem lehet beleszületni, sem öntudatlanul befogadni. Meg kell ragadni és magunkévá kell tenni az öntudat felismerő tevékenységével és az akarat eltökélésével.” Összességében Joó Tibor a nacionalizmusról szóló irodalom azon irányzatához sorolható, amely a fogalmat valóságos léttel ruházza fel, nem nehéz a platóni ismeretelméleti gyökereket megtalálni, ahogy az egész szellemtudományi irányzat is az általánost elébe helyezi a partikulárisnak. A lelkit a materiálisnak.  
 

« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.