Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner

Mindszenty József: Emlékirataim

„Emlékirataim úgy mutatják meg az olvasónak - mintegy belülről - a valóságot, ahogyan az végbement” - olvassuk Mindszenty József bíboros, az ország utolsó hercegprímása memoárjának bevezetőjében, és mit is kívánhatnánk többet. Az ilyen visszaemlékezéseknek éppen a személyes hangvétel, látásmód a lényege. Hogy aztán tényleg a valóságot írta-e meg: „azt, ami történt, s úgy, ahogy volt”, már kétségbe vonható, így a mégoly karakán és egyenes főpap emlékiratai is úgy olvasandók, mint a műfaj más képviselői. Némi - mondjuk így - jóindulatú gyanakvással. Mindszenty emlékiratai lejegyzésekor már nemcsak hazájában volt nemkívánatos személy, hanem egyházában is valamelyest ellenzékbe szorult. Kádárék elérték, hogy az egyház vezetése ítélje szilenciumra a keményfejű főpapot. Az utolsó éveit Bécsben töltő Mindszenty József 1973-ban készült el művével, amit egy évvel később ugyanott ki is adtak - azután, hogy VI. Pál pápa elolvasta, és bár a szövegben nem talált kivetnivalót, sőt nagyra értékelte azt, aggályainak adott hangot a kiadásával kapcsolatban. Hiszen a könyv újabb ürügy lehetne arra, hogy Kádár megtorló hadjáratot folytasson a magyar katolikus egyház ellen. A kiadást Kádárék valóban a Vatikánnal kötött egyezség felrúgásaként értékelték. Nem sokkal később a pápa letette Mindszentyt érseki székéből. Az 1989-es hazai kiadásig sokan éltek át fokozott izgalmakat a határon, amikor becsempészték a hercegprímás visszaemlékezéseit. A pápa aggodalmai és Mindszenty válasza jól mutatja, miért vált az egykori, a tanácsköztársaság és a nyilas uralom börtöneit megjárt Pehm József atya a 20. századi magyar történelem emblematikus figurájává. Szerinte felesleges óvatoskodni, egyezkedni a kommunizmussal, az ugyanis lényegéből fakadóan így is, úgy is elnyomja a vallást. Bár a vallást és a politikát nem gondolta elválaszthatónak, a fiatalkori püspökéhez, Mikes Jánoshoz hasonlóan régimódi legitimista Mindszenty 1945-ig elsősorban lelkipásztori tevékenységével tűnt ki - nem rajongott az arisztokratikus, barokkos egyházért, ellenben széles körben szervezte a szociális ellátást és gombamód szaporodtak körülötte az újonnan alapított plébániák. Később viszont, XII. Piusz feltétlen támogatásával, megtörhetetlen kiállásával és koncepciós perével vált a kommunizmus ellen küzdelem emblematikus figurájává. Hozzátartozik ehhez, hogy bizonyos meggyőződései felett eljárt az idő (például hogy az ország zászlósura lenne), néha a helyzetfelmérése sem volt tökéletes (hétmillió katolikus országa; a katolicizmusnak feltétlen szüksége van pártpolitikai képviseletre), és még az okos kompromisszumokra, taktikázásra sem volt hajlandó (Balogh pátert, aki óvatosan taktikázva biztosította a katolikus sajtó túlélését, ki akarta közösíteni). A szentek nehéz emberek, szokták mondani, és ez Mindszentyre is igaz volt. Azonban mindenképpen tiszteletet érdemel, ahogyan viselte a megpróbáltatásokat (saját egyháza részéről is), és alapállásával, úgy hiszem, mégis egyetérthetünk.
 

« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.