Vágvölgyi Gergely

A komplex természet- és környezetvédelmi szemlélet forrásvidéke a keresztény hit és világkép. Bár az utolsó évtizedekben zöldnek lenni politikai értelemben (új)baloldaliságot jelentett, s az egyébként a kereszténységet és a keresztény értékeket rendre tagadó újbaloldal igyekezett is kisajátítani e területet, a gondolat nem arrafelé van otthon. Sőt, nem is onnan ered.

TEREMTÉSVÉDELEM

Hogy állításunkat igazoljuk, (újra) fel kell fedeznünk a Bibliát! A Szentírás[1] a Teremtés könyvében tudósít arról, hogy Isten – saját képére és hasonlatosságára – férfinak és nőnek teremti az embert, megáldja őket, és azt mondja: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok az uralmatok alá, és uralkodjatok az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!” (Ter 1,28) A keresztény felfogás antropológiai alapjai mellett megtaláljuk itt az embert körülölelő világhoz való viszonyulás alapvető aspektusait is: Isten ránk bízza a földet, hogy műveljük és őrizzük (Ter 2,15). A természet Isten ingyenes ajándéka az ember számára, akinek éppen Teremtőjéről beszél (Róm 1,20). A teremtettség állapotából adódóan mindez magában foglalja azt a tradicionális keresztény tanítást, mely szerint a teremtett világ önmagában jó, valamint azt az újkori felismerést, miszerint a környezet pusztulása korunk legégetőbb problémáinak egyike. Mindez nem állítja azonban a természetes teológia teljes igazságát, azaz a kinyilatkoztatásra szükségünk van a tudás megszerzéséhez – nem elegendő pusztán a természetet figyelni.[2]

Ismeretelméleti alapokon az egyház tanítása rámutat, hogy a tudás nem semleges és csak abban az esetben válik az ember javára, ha erkölcsi értékekkel és elvekkel kapcsolódik össze.[3] Témánk tekintetében tehát a felhalmozott emberi tudás közvetlenül akkor értékes, ha a teremtésvédelem terén hatékonyan és önzetlenül használjuk fel, hogy megóvjuk azt, amit Isten teremtett és ránk bízott. A keresztény társadalmi tanítás óva int a természeti erőforrások végeláthatatlan kizsákmányolásától, erkölcsi vizsgálódásai után pedig azt a következtetést vonja le, hogy az ember és környezet kapcsolatának egyre inkább tapasztalható megromlását a fogyasztói szemléletre vezethetjük vissza. Kritika alá vonja azt a gyakran szcientista és technokrata felfogást, amely mindennek eredője. Ezzel egyidejűleg ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az ezzel teljesen ellentétes, gondolkodásának középpontjába az ember helyett a Földet és a természetet állító, öko- és biocentrista megközelítés is káros.[4] Azaz egyik szélsőséges megközelítés sem üdvös, sem politikai, sem hétköznapi szinten, sem a közösség, sem az egyén számára. Márpedig ezzel a figyelmeztetéssel ki is húzza az erkölcsi talajt a kortárs nyugat-európai zöldmozgalom jelentős része alól, amely mostanra a klímaszorongás jegyében elveti az ember méltóságát, amikor azt hirdeti; a Föld megóvása érdekében a gyermekáldásról is le kell mondanunk.[5]

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy téves az a több esetben említett kritika, miszerint az egyház tanítása megmarad az erkölcsi gondolkodás síkján, és nem emeli tekintetét a gyakorlat horizontjára. A katolikus egyház katekizmusának kompendiuma a problémák azonosítása és a morális megfontolások taglalása után ugyanis azokat az elveket is bemutatja, amelyek mentén lehetségessé válik a válságossá alakuló helyzet megoldása. (Később látni fogjuk, hogy mindez igaz közvetlenül az egyházfőkre és az egyház szélesebb közegére, a társadalomban jelen lévő csoportokra, mozgalmakra is.) Három fő pontot jelöl ki a cselekvés irányában: egyrészt egységes szabályok megalkotását szorgalmazza a környezet állapotában bekövetkező romló tendenciák megállítása és megfordítása érdekében; másrészt szorgalmazza, hogy a környezetvédelem kérdéskörét a gazdasági növekedéssel és a szociális helyzettel egyidejűleg, holisztikus módon vizsgáljuk és értékeljük; harmadrészt a biotechnológiai kutatások szélesebb látókörét javasolja megvalósítani, amely a gazdasági hasznon felül képes a közösség javát is tekintetbe venni és szolgálni, beleértve az éhezés elleni küzdelmet és a betegségek hathatós orvoslását világszerte. Összegzésképpen új életstílus kialakítását szorgalmazza, amely megszabadul „a pőre fogyasztás logikájától”.[6]

„Zöld pápák”

A teremtett világ védelmének kérdése, a negatív folyamatokra való figyelemfelhívás, a megoldáskeresés, az egyének, intézmények, a vállalati szféra és a politikai elit felelősségének feltárása és bemutatása az egyházfők tanításában is kiemelt teret kap. Szent II. János Pál pápáról köztudomásúvá vált, milyen mélyen gyökerező kapcsolata volt a természettel, szabadságait rendszerint a hegyekben töltötte. XVI. Benedek pápa már uralkodásának elején megkapta a „zöld pápa” jelzőt (nem csak szavaival, hanem tetteivel is kiérdemelte ezt), Ferenc pápa pedig teljes enciklikát szentelt a témának.

Az ökológiai megtérés gondolata a nagy lengyel pápától, Szent II. János Páltól származik, aki ezzel párhuzamosan a hiteles humánökológia fenntartását is szorgalmazta, figyelmeztetve arra, hogy a természeti környezet védelme egyszersmind a felbecsülhetetlen értékű emberi élet védelmét is jelenti. S hogy ez a védelem milyen komplex szemléletet hordoz a kereszténységben (szemben a baloldali zöldmozgalom puritán gondolkodásmódjával), arra nagy erejű művében utóda, XVI. Benedek is rámutat. Enciklikájában hangsúlyozza: számos szempont létezik, amelyeket hibás egymástól elszigetelten tárgyalni. Éppen ellenkezőleg, holisztikus gondolkodásra van szükség, az egy és oszthatatlan teremtés védelme érdekében pedig e diskurzusnak ugyanúgy ki kell terjednie az életet, a nemiséget, a családot, a társadalmi kapcsolatokat vizsgáló gondolkodásra, mint a természeti környezettel kapcsolatosra. Ugyanebben a műben figyelmeztet arra is, hogy a globalizáció olykor igen súlyos működési hibáit ki kell küszöbölni, az pedig, amikor a természetet előbbre tartjuk az embernél, újpogány vagy neopanteisztikus tartalmakhoz vezet.[7]

A közelmúltban Budapesten szentmisét bemutató Ferenc pápának már névválasztásában is szerepet játszott a teremtésvédelem gondolatisága. A megválasztását követő harmadik napon, újságíróknak nyilatkozva kifejtette: a szegények iránti szolidaritása, a béke iránti vágyódása mellett azért választotta Assisi Szent Ferenc tiszteletére a Ferenc nevet, mert a nagy szentre úgy tekint, mint „az ember[re], aki szereti és védelmezi a teremtett világot”.[8]

Ferenc pápa pontifikátusa során számos alkalommal figyelmeztetett arra, hogy jelenlegi gyakorlatainkkal – a Szentírásból már általunk is idézett útmutatással ellentétben – messze kerültünk a teremtett világ megóvásától, művelésétől és megőrzésétől, sokkal inkább kizsákmányoljuk és elhanyagoljuk bolygónkat. Helyzetértékelése szerint:

„Minket azonban gyakran az uralkodás, a birtoklás, a manipuláció, a kizsákmányolás gőgje vezérel; nem »őrizzük meg«, nem tartjuk tiszteletben, nem tekintjük ingyenes ajándéknak, amellyel törődnünk kell. Apránként elveszítjük a teremtésre való rácsodálkozás, a szemlélődés, a meghallgatás magatartását; és így többé már nem vagyunk képesek elolvasni azt, amit XVI. Benedek »az Isten ember iránti szeretettörténete ritmusának« nevez.”[9]

Ferenc pápa jelentősen gazdagította a katolikus egyház tanítását és az ökumenikus párbeszédet a teremtésvédelem témakörében. E témában írt, megkerülhetetlen enciklikáját 2015-ben adta közre, címében pedig – ismét kapcsolódva Assisi Szent Ferenchez, akit e műben is példaként állít a jóakaratú emberek elé – a Naphimnusz egy részletét idézi emlékünkbe: Laudato Si’.[10] Sürgető felhívásában az egész emberi család egyesítését szorgalmazza „a fenntartható és átfogó fejlődés keresésében”, hogy „kezdjünk új párbeszédet arról, miként építsük bolygónk jövőjét”. Az egyházfő e munkájában röviden áttekinti a jelenkor ökológiai válságának néhány szempontját, azzal a céllal, hogy „konkrét alapot vessen” a később bemutatott etikai és lelki teendőknek. Sorra vesz néhány, a zsidó-keresztény hagyományból származó indítékot, megszilárdítva ezzel a környezet melletti elkötelezettséget, majd kísérletet tesz arra, hogy eljusson a mára kialakult válságos helyzet gyökeréig. Ez utóbbival határozott célja, hogy ne csak a tüneteket láttassa, hanem a mélyebb okokat és összefüggéseket is. Végezetül az emberi fejlődés néhány olyan irányára tesz javaslatot, „amelyeket a gazdag keresztény lelkiség tapasztalata ihlet”.

Az enciklika részletes elemzése és értelmezése messze meghaladja a rendelkezésünkre álló kereteket, ám lényeges gondolati csomópontjaira szükséges rámutatnunk, hogy erősítsük kiinduló állításunkat. A pápai dokumentum hangsúlyos eleme, hogy szoros kapcsolat húzódik a szegények és a bolygó törékenysége között. Bár szociális enciklika, nem klasszikus értelmében az, mégis illeszkedik az egyházfők ez irányú munkáinak sorába is, kiemelt törődést tanúsítva a mellettünk élő, vészesen nélkülöző és sok esetben igazságtalan módon kizsákmányolt népek és társadalmi csoportok irányába. A nemzetközi és helyi politika felelősségét egyaránt hangsúlyozza, és párbeszédre hív megújításuk érdekében. A hatalmi formákat kritikával illeti, ahogy az új technológiákra épülő paradigmát is. Elveti a selejtezés kultúráját és – mélyen belegyökerezve a hagyományos társadalmi tanításba – új életstílusra hív meg.

Ferenc pápa a vonatkozó kísérletek ellenére nem illeszthető be az újbaloldali zöldmozgalom keretrendendszerébe, egyszerűen szétfeszíti azokat. Nézőpontjukból hajlandó a tabudöntésre, keresztény perspektívából pedig azt mondhatjuk, következetesen bírálja azokat a rendszereket, amelyek morális-etikai szempontokból eredendően minimum problémásak. A profit és a hatalomvágy nászából születő „bűnös struktúrákat” (Szent II. János Pál) kritizálja, és hangsúlyosan hívja fel a figyelmet arra, hogy a multinacionális vállalatok globális hatalommal rendelkeznek – ebből pedig úgy elméleti és teológiai, mint gyakorlati szinten károk és bűnök adódnak. Az összetett ökológiai válság közepén széles körű összefogást, párbeszédet sürget és ökológiai megtérésre szólít fel, amelynek elemei – mutat rá – azonosak a lelki élet teológiájában is ismert megtérési folyamat részeivel. Azaz a gondolkodásmód megváltoztatását kéri a korábbi hibák és bűnök beismerésével, a teremtő Isten szeretetének felismerésével és az ebből fakadó cselekvéssel. A megközelítés, szemléletmód és tartalom mellett politikai szempontból is alternatívát állít a nemzetközi fősodor válaszaival szemben, amikor – Szent XXIII. János pápa nyomán – rámutat, hogy a nemzetközi világszervezetek mára nem képesek biztosítani a globális közjót. A baloldali és liberális politikai felfogásban egyaránt támadhatatlan és igaz képben feltüntetett nagy szervezetekkel szemben olyan nemzetközi politikai tekintély létrehozását sürgeti, amely éppen a katolikus egyház által tanított és vallott erkölcsi értékeket képviselve munkálkodik a közjó valódi előmozdításán.

Missziós parancs

A közös gondolkodás, a párbeszéd és a cselekvés területein egyaránt számos aktív mozgalom virágzott ki keresztény közösségekből, külföldön és itthon egyaránt. Ezek a szervezetek élő példái a keresztény szemlélet jelentős erejének, amely képes teljesebb és igényesebb válaszokat adni egy valóban égető kérdésre, mint a témát kisajátító nemzetközi, baloldali ideológiával áthatott zöldszervezetek és politikájuk. Küldetésük épp e szélesebb dimenzió alapján megfeleltethető a missziós parancsnak is. Kisközösségi csoportok mellett országos és világszinten jelen lévő, ernyőszerűen és hálózatosan működő szervezetekről egyaránt tudunk, melyek mind a teremtésvédelem ügyét mozdítják elő saját(os) eszközeikkel.

A nemzetközi térben keresztény alternatívát mutat fel a fent idézett enciklika hatására született Laudato Si’ Mozgalom, amely az egyház kiépült intézményrendszerén keresztül is hatékonyan tudott növekedni a pápai dokumentum megjelenését követő években. Animátorok, nemzeti közösségek segítségével nem csupán Ferenc pápa buzdítását értelmezik és közvetítik, hanem gyakorlati problémákra is válaszokat adnak, kezdeményezően lépnek fel. Hazai vonatkozásban – a teljesség igénye nélkül – érdemes megemlítenünk a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesületet és az Actio Catholica utódaként működő 72 Tanítvány Mozgalmat, amelynek teremtésvédelmi munkacsoportja jelentős szellemi erőket sorakoztat fel a hazai diskurzusban