Hírek
Lapbemutató (2012/6.)
A Kommentár 2012. évi 6. számának bemutatója, beszélgetés egy pohár bor mellett.Keresés
Kósa László | 2013/2
Csapdában a reálpolitika (Szabó Ferenc SJ könyvéről)
A II. világháború után a kommunista ideológia – annak részeként az ateizmus – sok országban államalkotó eszmévé vált, és a vallásokat, egyházakat legveszélyesebb ellenségei közé sorolta. Ekként viszonyult hozzájuk. Üldözni kezdte őket, hosszabb-rövidebb távlatban eltűnésükkel számolt. A történelemben addig nem tapasztalt, új helyzet állt elő. A Vatikán diplomáciai kapcsolatai a szovjet blokk kelet-európai államaival megszakadtak. Az itt élő jelentékeny számú katolikust a római szentszék az első csaknem két évtizedben ellenállásra és kitartásra buzdította, ugyanakkor érdekükben szinte semmit sem tehetett. A II. vatikáni zsinat az egyház általános „nyitása”, dialógus-légköre jegyében ezen a téren is változást kezdeményezett. A sajátos célokat és eszközöket alkalmazó keleti politika első vezéralakja, König bécsi bíboros érsek után kapta a német Ostpolitik elnevezést, ami rajta is maradt.
»
Hámori Péter | 2013/2
A sztálinista táltos
Szürreális utazás a háborúra készülő Észak-Koreában
„Mi vagyunk a világ legboldogabb gyermekei.” A kép úgy 15 méter széles, 4-5 méter magas. Rajta ragyogóan süt a nap, két gyermek hasal a fűben, egy kisfiú és egy kislány. Utóbbi mellett egy (majdnem) Hello Kitty-s szütyő, rajta zavarbaejtően ronda nyúl, a fiú előtt iskolatáska, s mindketten boldog mosollyal tekintenek a jövőbe. Természetesen mindketten úttörőnyakkendőben. A képet rejtett reflektorok világítják meg, a mennyezetről pedig kristálycsillárok lógnak. Aztán befut a piros-fehér festésű metró és kitakarja a képet. Nem: nem Moszkva és 1960, hanem 2013 és Phenjang.
»
Faragó Béla | 2013/2
A házasság reformja – francia módra
A nyugati országok mintegy tíz éve egymás után legalizálják a homoszexuális – leszbikus és meleg – házasságot, s így ez a többezer éves intézmény éppen azt a sajátosságát veszíti el, amely a két fél közötti nemi különbségeken nyugszik. Az olyan „kis” országok után, mint Hollandia, Belgium, Svédország, Norvégia, Portugália, Izland vagy Dánia, a „nagyok” – Kanada, Dél-Afrika, Spanyolország és Argentína – szintén csatlakoztak a folyamathoz. Franciaország, majd Anglia, Németország és az Egyesült Államok is beáll a sorba. (Ez utóbbiban egyes államok már jóváhagyták az egyneműek házasságát, 2013-ban pedig a kérdést 2009-ben még ellenző Obama elnök pálfordulásnak lehetünk tanúi.)
»




