Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

Máthé Áron

Búcsú a fegyverektől?

Kérdések Ungváry Krisztián A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban című könyve nyomán

2016/1

Az antikommunizmus történeti valósága

2014/5-6
Mike Károly a Kommentár 2014. évfolyamának harmadik számában nagyon izgalmas kérdést vetett fel. Nevezetesen azt, hogy az, amit ő a Fidesz antikommunizmusának nevez, egy pusztán ellenségképre épülő, a pozitív tartalmat mélységében nélkülöző vagy éppen inkább pragmatikusan váltogató „ideológia”, és ez az ideológia megérett arra, hogy túllépjünk rajta. »

A magyar nemzetiszocializmus nagylexikona

(Paksa Rudolf könyvéről)

2013/5
Amikor Rákosi Mátyás a szegedi Csillagban töltötte börtönbüntetését, a Molotov–Ribbentrop- paktum aláírását követő napon véletlenül találkozott a szintén ott bezárt Szálasi Ferenccel. A találkozást a kommunista vezér a maga cinikus módján így írta le: „Egy nappal e szerződés megkötése után az igazgatói irodán volt dolgom. A folyosón ott várakozott Szálasi is. Amikor meglátott, kihúzta magát, s utána mélyen, 90 fokban meghajolt előttem. Én rá se néztem, amin Szálasi úgy elcsodálkozott, hogy szinte nyitva maradt a szája. Mondom a kísérőmnek: Magának köszönt ilyen mélyen ez a Szálasi? Dehogy, válaszolta az őr, magának. Nekem? Miért? Tudja azt maga jól, felelte. S tényleg, néhány nap múlva a folyosón levő nyilasok egymást közt beszélték, hogy Szálasinak az a véleménye, hogy ha Sztálin szerződést köthet Hitlerrel, úgy valami hasonlót kellene tennie nekem. Mi persze nevettünk az ilyen hülyeségen.” Rákosi tapasztalt politikai gengszter volt, és ebből a szempontból tényleg elrugaszkodott Szálasi ötlete. Máshonnan nézve azonban talán nem is volt olyan képtelenség. Paksa Rudolf könyve ennek az ellentmondásnak a feloldásához nyújt biztos támpontot. »

Zöld bolsevizmus

A kommunista diktatúra elfelejtett előképe*

2013/4
Ma, a 21. század elején, a cím némileg félreérthető lehet, a zöld szín bolsevizmushoz társítása meghökkentően hathat. Természetesen szó sincs semmiféle „környezetvédő bolsevizmusról” vagy éppenséggel az oroszországi polgárháború „zöld” bandáiról, hanem a bolsevizmus párjaként működő nemzetiszocializmus magyarországi változatáról, a nyilaskeresztes mozgalomról beszélünk. Ennek a kommunizmussal megfigyelhető elméleti és gyakorlati hasonlóságait már a kortársak is szóvá tették, a marxista történetírás évtizedei viszont igyekeztek a kettőt egymástól távol esőnek bemutatni. Először a zöld szín mint magyarországi nemzetiszocialista jelkép megjelenését szeretném röviden ismertetni, utána pedig magát a címet is megmagyarázom. »

Kísértet járja be a történelemtudományt

2013/3
Bármennyire is sokat használt jelző, a nemrégiben megjelent könyvre igazán áll: ellentmondásos. Az iratanyag főként Varga Éva Mária kutatásain alapul, a kötet szerkesztői magyar részről rajta kívül még Sípos Péter és Krausz Tamás; utóbbi mint főszerkesztő is szerepel és az előszót is jegyzi. Orosz részről Andrej Ny. Artyizov, Szergej I. Filonyenko és Vaszilij Sz. Hrisztoforov szerepel a szerkesztőbizottságban. Az orosz nevek ugyan a magyar olvasónak nem mondanak sokat, utóbbiról mégis meg kell jegyezni, hogy a KGB-utódszervezet Szövetségi Biztonsági Szolgálat tábornoka. A kötet nem egyszerűen dokumentumkiadvány, több okból sem. Rendkívül nagy munkát fektetett a kiadó és a szerkesztőbizottság abba, hogy kifejezetten olvasmányos, a nagyközönség számára is érdekes könyv szülessen. A könyv borítóbelsőin színes térképek mutatják a magyar csapatok megszállási zónáit, és a kötet végén rengeteg színes illusztráció található. A fotók között vannak halottakat, exhumálásokat ábrázoló felvételek, levéltári dokumentumok (itt a színes kép a megsárgult lapokat mutatja, nyilván a hitelesség kedvéért). A könyv végén életrajzi mutató segíti a tájékozódást a kötetben szereplő nevek között. Ráadásul a könyv témája hátborzongató. Ahogyan az előszó címe is mutatja: „az elhallgatott népirtás” részleteiről szólnak a dokumentumok. De miféle népirtásról és miféle dokumentumokról van szó? »

Alapmű a Nagy Perről

(Kövér György könyvéről)

2012/3
Tiszaeszlár. Vérvád. Sakter. A magyar szélsőjobboldali, nemzetiszocialista hagyományban ezek a kifejezések egy összefüggő borzalmat képviselnek. A magyar balliberális hagyományban pedig az ártatlanul szenvedő, kirekesztett, marginalizált csoport koncepciós perrel történő üldözésének eklatáns példájának tartják. Ne felejtsük el, hogy ebben az esetben a bulvár jelensége az előbbi hagyományt erősíti: sokkal borzongatóbb és izgalmasabb azt mesélni, hogy Eszláron Solymosi Eszter vérét vették a zsidók, mint azt, hogy ártatlanul meghurcolták őket. Ugyanakkor viszont az is igaz, hogy a 21. századi magyar társadalom nagy többsége már azt sem tudja, hogy mi volt ez az egész, és feltehetően mélységében nem érdekli. De nem is ennek a nagy többségnek szól Kövér György hatalmas alkotása. Nehéz lenne monográfiát mondani: bizonyos értelemben a mű összetartozó, de mégis különálló szálakat próbál egybefonni, így a könyv nem egy jelenség rajza. »