Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

Megadja Gábor

A törvény uralma és a bíráskodás*

2014/4
A törvény uralmának fogalma politikai-erkölcsi kívánalomként rendszeresen előkerül, politikafilozófiai művek tucatjai szólnak róla, és olyan felmérések is rendszeresen kritériumként említik, melyek a demokratikus berendezkedések állapotát hivatottak mérni. Többé-kevésbé általánosan elfogadott, hogy a törvény uralma elengedhetetlen feltétele egy jó politikai rendnek. És mint minden ilyen általánosságban használt, közmegegyezésnek örvendő képzet, a törvény uralmáé is nehezen megfogható, vitatott. Általában nem az a kérdés, szükség van-e a törvények uralmára, hanem az, milyen törvényeknek kell engedelmeskednünk. Mitől lesz egy törvény helyes, legitim, igazságos, mikor és miért kell engedelmeskednünk? Ez pedig a kulcskérdéshez vezet el bennünket: ki alkossa meg a törvényeket? Eltérő ugyanis a bírói aktivizmus képében megjelenő absztrakt, normatív igazságossági elvek törvényalkotási tekintélyigénye, és a törvényhozásé. Mai kontextusban ez a demokratikus és elitista törvényalkotás konfliktusában jelenik »

Radikális és mérsékelt utópiák

Radványi László1 a khiliazmusról

2014/1
A modern tudományos és politikai felfogás azon az elgondoláson nyugszik, hogy a szekularizáció folyamata „lezajlott”. Ebben az értelemben a szekularizáció természetes folyamat volt, melynek szükségszerűen végbe kellett mennie, hívei szerint annak visszafordítására nincs lehetőség. A szekularizáció tézisének bizonyítása kettős: 1) egyrészt empirikus, mely szerint a modern nyugati társadalmakban folyamatosan fakul a vallás szerepe, míg végül eltűnik; 2) másrészt filozófiai és tudományelméleti, mely szerint a világ értelmezéséhez nincs szükségünk a vallásból származó fogalmakra és kategóriákra. Így mind a tudomány, mind a társas világ (a politikával együtt) „pozitiválódik”. Ezt a nézetet nevezhetjük kanonizáltnak, azonban léteznek más narratívák, melyek e kanonizált ortodoxia empirikus, illetve filozófiai cáfolatát tartalmazzák. »

Erkölcs és utópia

2013/4
Az értékek és erkölcsök mibenlétének és forrásainak felfogása közti különbségek már a nyugati politikai gondolkodás hajnalán kirajzolódtak. Míg Platón szerint létezik a jó ideája, amely minden más pozitív érték forrása, addig Arisztotelész szerint nincs a jónak egy ideája, és számos „jó” létezik. Noha párhuzam vonható a mai értékekről és erkölcsről szóló viták és kettejük nézeteltérése között, mégis van egy jelentős különbség, ami Platónt és Arisztotelészt a mostani vitában egy oldalra állítja: mindketten elengedhetetlenül fontosnak tartották a nevelés szerepét az erkölcsben. »

Elitista populizmus vagy populista elitizmus?

A tömegek kérdése a modern politikában

2012/4
A politikáról való gondolkodást végigkíséri a tömegek elutasítása. Már az antik filozófusok munkáiban is kétségtelen a „nincstelen tömegek uralmától” való irtózás mozzanata, mely uralom (és ezt főként demokráciának nevezték) Platón és Arisztotelész írásaiban is leginkább ochlokráciaként, azaz csőcselékuralomként szerepel.1 Az antik szerzők felfogása meglehetősen „arisztokratikus” volt: a politikai tevékenység a kevesek kiváltsága, és leginkább azok űzhetik, akik szabad emberek, polgárok – továbbá, lehetőség szerint a legkiválóbbak (aristoi) űzzék azt. A modern kritikák nem véletlenül emelik ki, milyen kevesen rendelkeztek szavazati joggal az antik demokráciában. A demokráciától, tömeguralomtól való félelem e szemlélet negatív manifesztációja: ha a tömegek átveszik az irányítást, a demagógok hatalma valósul meg, és a politikai rend megszűnik létezni. »

Formális és tartalmi

A kortárs utópia kritikájának vázlata

2011/6
A mai utópia kísértetiesen hasonlít a régihez: úgy tűnik, az utópia valóban „örök eretnekség”. Maradandó elemei a kontraktualizmus, a racionális vitában és az azt konszenzussal lezáró döntésben való hit, valamint egy sajátos formalizmusba és institucionalizmusba vetett bizalom. Nem véletlenül tekinti ezen iskola a liberális demokráciát a történelem végének, és ezért kívánatosnak is, hiszen az mindezen feltételeknek meg kíván felelni – ha csak retorikai szinten is. Az utópia hívei a mi élő lelkiismeretünk. Ők azok, akik emlékeztetnek bennünket a világ igazságtalan és irracionális mivoltára. Balszerencsénkre erre igen gyakran van szükségünk. »

Klerikális helyett vulgáris reakció: a South Park

2011/3
A liberálisok nem szoktak fölháborodni azon, ha a popkultúra alkotásainak politikai üzenetei közel állnak ideológiájukhoz. Ellenkező esetben viszont még azt sem ismerik el, hogy a popkultúrának lenne bármiféle kultúrpolitikai üzenete. »