Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

Papp István

Károlyi Gyula uradalmától az Állami Gazdaságok Főigazgatóságáig

2015/5
A magyarok számára a föld igen gyakran szent, vérrel áztatott, verejtékkel öntözött, utolsó mentsvár, amelyre a legkevesebb, amint mondhatunk, hogy tápláló anyánk, alma materünk. Irodalmunk jeles művelői is buzgón alakították e képet: üssük fel Jókai regényeit, Mikszáth novelláit, Móra anekdotáit, Móricz elbeszéléseit, nem is említve a népi írók testes és vékonyabb köteteit. »

Az ügynökkérdésről másképp?

Az ügynök arcai. Mindennapi kollaboráció és ügynökkérdés. Szerk. Horváth Sándor, Libri, Budapest, 2013, 456 oldal, 4990 Ft

2014/4
Van-e kiút az ügynökkérdés mocsarából? Kicsit szelídebben és pontosabban: lehet-e másképp írni erről a problémáról, mint a megfigyelési dossziékból kivonatolt elbeszélések összeállításával? Ez a kérdés foglalkoztatott, erre szerettem volna választ kapni, amikor a szakmai berkekben már nem egy esetben – a borító alapján – „Macis könyvnek” becézett tanulmánykötet olvasásába fogtam. A mű alcíme – Mindennapi kollaboráció és ügynökkérdés – azzal kecsegtetett, hogy rá lehet lépni arra az ösvényre, amely kivezet a politikai motivációjú, vég nélküli moralizálás útvesztőjéből. Horváth Sándor szerkesztő láthatóan igen tudatosan a történészi beszédmód megújításának, s ezzel közvetve az ügynökkérdéssel kapcsolatos közéleti vélekedés megváltoztatásának szándékával állította össze a kötetet. Ebbéli törekvése feltétlenül elismerésre méltó, még ha nem is tudta sikerre vinni minden vonatkozásban. A könyv inkább valamiféle számvetés, mérlegkészítés az ügynökkérdés kutatásának jelen állásáról. A tanulmánykötetben minden komoly irányzat, megközelítés, intézmény képviselője helyet és szót kapott, hogy előadja a maga szempontjait. »

A harmadik út harmadik útja

Kovács Imre helye a népi mozgalomban: 1934–1944

2013/3
Egy be nem fejezett, hirtelen abbahagyott beszéd ritkán válik politikai viták tárgyává, hacsak töredékessége okán nem mond igazán sokat a szónok helyzetéről. Ha egy politikus kénytelen elnémulni, vagy kurtán-furcsán félbevágni a gondolatait, az gyakran sokkal szemléletesebben tükrözi mondandóját, mint a hallgatóság közönyébe fulladó fejtegetés. Talán hasonló gondolatok fordulhattak meg a magyar népi mozgalom legtehetségesebb politikusának, Kovács Imrének a fejében is, amikor 1943 augusztusában, a nevezetes balatonszárszói konferencián egy látszólag nevetséges apróságon megsértődött, és nem volt hajlandó folytatni hozzászólását. Pedig Veres Péter is kapacitálta erre, aki már a tábor idején igyekezett magát a különböző irányzatok között középre pozícionálni. Kovács Imre azonban néma maradt, s ez a hallgatás sokkal inkább a népi táboron belüli politikai elmagányosodását, mintsem pillanatnyi felindultságát érzékeltette. De hogyan jutott idáig a Néma forradalom szerzője, akinek energikus személyisége nélkül aligha jött volna létre a minden ellentmondásosságával együtt a mozgalom eszméit leginkább mégiscsak képviselő Nemzeti Parasztpárt? Írásunkban erre a kérdésre keressük a választ, elsősorban Kovács Imre publicisztikai munkásságának elemzésével. »

A historikus észjárása (Romsics Ignác könyvéről)

2013/2
„A történelemben nincsenek kiegyenlítetlen számlák. Egyszer mindenért fizetni kell.” Akár Quentin Tarantino valamelyik klasszikusából is származhatna ez a túlságosan is egyértelműnek tűnő kijelentés, de közel sem erről van szó. Azon ritka esetek egyike ez, amikor a hallatlan belső fegyelemmel, a vizsgált tárgyára egyszerre empátiával és távolságtartással is tekintő történész, Romsics Ignác bepillantást ad a lelkében kavargó érzelmekre. Aki már régóta követi a 20. századi magyar történelem jeles historikusának életútját, könyveinek és tanulmányainak jó ismerője, az bizonyára meghökkenhet a fenti mondatokon, amelyekkel a szerző Magyarország II. világháborús hadba lépéséről szóló írását zárta. »

A történelem meglepő arca

A huszadik század emlékezete a Galga mentén

2012/5
Ahova kerültem, Mordovia, fiatalkori érdeklődésemnek egyik fontos területe volt, ugyanis szomszédságában van Csuvasföld, Tatárföld, Baskírföld, udmurtok és votjákok földje, azon túl az Urál, és az Urálon túl az Ob folyó területe, az osztjákok, vogulok földje. Ténylegesen ez a terület az, ahová a 13. században Julianus barát és társai igyekeztek és eljutottak. […] Azokban a lágerekben, amelyekben én voltam, a környező népességből és egész Eurázsiából voltak kényszervendégek: ennek következtében a lágerben „tálalva” volt előttem Eurázsia minden népessége. Mivel történeti és nyelvészeti érdeklődésem az ősmagyarság kutatása felé irányított 16 éves koromtól, így kihasználtam azt az örömteli lehetőséget, amit nekem a láger nyújtott. Igyekeztem a láger minden egyes lakójával személyes és lehetőleg baráti kapcsolatot kialakítani, megismerni sorsukat, nemzetiségüket, szokásaikat, nyelvüket. Ebből adódott az a terv és végrehajtás, hogy beszereztem két füzetet, amelybe rögzítettem magyarul ezer olyan törzsszót, ami általában egy nyelvnek törzsanyagát képezte. Alapjául szolgált a latin tanulmányaiban használt latin szókönyv, amelyet hajdanán dr. Hittrich Ödön állított össze, ez tartalmazta a latin szavak törzsanyagát. Emlékezetből előcsalva téma szerint megalkotva az alapszókincset, fölvázoltam a tervemet, mely szerint Kelet-Európa tíznyelvű összehasonlító szótárát megalkotom. »

Írók, ügynökök, tartótisztek

(Szőnyei Tamás könyvéről)

2012/4
Az állambiztonsági iratok nyilvánosságáért küzdőknek rossz hírt jelent Szőnyei Tamás vaskos, sőt talán nem túlzás kijelenteni, hogy gigantikus könyve. Léte önmagában szemléletes és cáfolhatatlan bizonyíték: a jelenleg megismerhető és nyilvános papírtengerből is bőségesen elő lehet bányászni a közelmúltra vonatkozó fontos információkat. Sőt talán még veszedelmesebb kihívás ez, mint másfajta megközelítések. Éppen az információk sokasága miatt nehéz meghúzni a vonalat, megtalálni a mértéket, hogy mi az elegendő és mi a túlzás az állambiztonsági szolgálatok, a magyar politikai rendőrség Kádár-korszakbeli történetének bemutatásában. »

Az „ismeretlen” Bibó István

A népi mozgalom ideológusa

2011/6
Az évfordulós írások sok veszélyt rejtenek magukban. A semmitmondó felületesség, a lapos bölcselkedés, az ízléstelen hízelkedés, a mindenáron való nagyotmondás vagy a részleteken megbicsakló általánosítás egyaránt érdektelenné vagy érvénytelenné tehet mégoly tisztességes szándékból fogant írásokat is. Különösen fennállhat ez a tétel, ha egy kerek születésnap okán hirtelen megszaporodik egy-egy életmű ismerőinek, szakértőinek a száma, és sokan éreznek késztetést, hogy a maguk ítéletét a köz elé tárják. Nem történt ez másként Bibó István esetében sem, akinek életművét látszólag alaposan ismerjük. Nem csupán az életmű, hanem immár annak recepciója is monográfia tárgya lett,1 így joggal gondolhatnánk, hogy Bibónak a magyar eszmetörténetben elfoglalt helyét illetően lassacskán közeledünk valamiféle szakmai konszenzus felé. Ez azonban távolról sincs így. Sőt talán mostanában nyílhat lehetőség arra, hogy a sokévnyi hódolatot és aktuálpolitikai értelmezést követően végiggondoljuk az életmű egészét. Nem csupán a négy-öt legismertebb Bibó-tanulmányt, hanem a kevésbé elemzett cikkeket is. »

Kossuth és Jászi nyomában?

Péterfi Gábor könyvéről

2011/3
Péterfi Gábor: Szabó Dezső és Féja Géza Trianon-reflexiója és külpolitikai nézetei. L’Harmattan, Budapest, 2011, 259 oldal »

Kettős ügynök - Nagy Péter, Szabó Dezső és az állambiztonság

2010/5
- Te, hol van az az Irodalomtörténeti Intézet?
- A volt Eötvös-kollégium, a Ménesi úton.
- Te is Eötvös voltál?
- Hogyne.
- Hát én is.
- Igen? »