Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z

Zsuppán András

„Biztosra megyünk”

Zsuppán András beszélgetése Baán Lászlóval, a Liget Budapest beruházás kormánybiztosával

2014/3
– Hogyan alakult a Liget Budapest projektről szóló nyilvános diskurzus? – Ez a diskurzus közel hároméves, hiszen a kormány 2011-ben jelentette be, hogy nem támogatja a Szépművészeti Múzeum bővítését, illetve helyette egy új múzeumi negyed felépítését irányozta elő a Városligetben. Amikor kineveztek kormánybiztossá, és megbíztak a projekt előkészítésével, ennek része volt a társadalmi párbeszéd elindítása is. Szemben más nagyprojektekkel, ahol gyakran születtek a szélesebb közvélemény számára váratlan döntések, a Liget Budapest esetében teljesen transzparens folyamat zajlik. Semmi olyasmi nem fog történni, amit ne lehetne jó előre tudni és véleményezni. Még egyetlen kapavágást sem tettünk, az építési engedélyek megszerzésének közelében sem járunk, de már jó ideje nyilvánosságra hoztuk, hogy hova milyen intézményeket szeretnénk elhelyezni. Ez egy példaértékű folyamat, amelynek során vélemények és ellenvélemények ütköznek, a kormányzati álláspont módosul, átalakul, a kritikák, új szempontok hatására gazdagodik. »