Megjelent a Kommentár 2024/3. lapszámában

Visszaért a politika a nemzetközi kapcsolatok világába: leáldozott a történelem végének, és az egyhangú, uniformizált, hegemóniára épülő világrend felfeslésével újra a sokszínűség, a demokrácia, az agree to disagree és sok esetben a kemény hatalmi vetélkedés határozza meg egyre inkább azt a kort, amelyben élünk. Ez persze szokatlan azon globalista-progresszív gondolkodók számára, akit saját kizárólagos igazukba vetett őszinte hitükkel a globális konvergencia mellett tették le a voksukat, de biztató fejlemény a nemzetállamokban hívő szuverenisták számára, akik egy egyenlő államokon és dinamikus egyensúlyi helyzeteken alapuló, nemzetiérdek-alapú politizálásban látják saját jövőbeli sikerük kulcsát.

 

Megjelent a Kommentár 2024/2. lapszámában

Tegyük világossá: Brüsszelben birodalomépítés zajlik. A központosított Európai Egyesült Államok hívei napról napra azon munkálkodnak, hogy elvegyék a hatalmat a tagállamoktól, és Brüsszelben összpontosítsák azt. A 2024. június 9-i európai parlamenti választások tétje, hogy változás következik-e be ebben a folyamatban. Ha ugyanis az elmúlt másfél évtized tendenciái folytatódnának, és a birodalomépítés beteljesülne, az azt jelentené, hogy a tagállami, demokratikus döntéshozatali kereteken kívül, a polgároktól távol eső brüsszeli központban döntenének a jövőnket meghatározó legfontosabb kérdésekről.

 

Megjelent a Kommentár 2024/1. lapszámában

VÁLSÁGOKBA ÜTKÖZŐ FELZÁRKÓZÁSI PÁLYA

Az elmúlt 100 év legsikeresebb évtizede

A Trianont követő 100 év gazdaságilag legsikeresebb évtizede volt a 2010 és 2019 közötti tíz év. A 2010-ben hivatalba lépő polgári kormány egy romokban lévő, eladósodott, tartós gyengeségektől szenvedő gazdaságot vett át, amelyet bátor és innovatív reformokkal a régió egyik éllovasává, az Európai Unió egyik növekedési motorjává tett.

 

Megjelent a Kommentár 2023/4. lapszámában
CZOPF ÁRON - HORVÁTH MÁRK - LOVÁSZ ÁDÁM

Nonmodern*
A kívüliség szférikus elmélete

A 21. század filozófiájának holisztikus választ kell adnia a modernitásra. A válsághelyzet fenyegetése sürgetőleg hat a gondolkodásra, azonban kerülendő az elhamarkodottság. A gyorsulás könnyen a leegyszerűsítés barbársága felé lökheti tovább gondolatmenetünket, amely ezáltal továbbra is a modernitás zárt pályáján mozogna tovább. Annak a történelmi erőnek, ami nonmodernnek nevezi önmagát, meg kell törnie a linearitást és a kötött formavilágok uralmát. Ahhoz, hogy megértsük a modernitás krízisét, kívül kell helyezkednünk annak episztemikus, politikai és kulturális keretein, elvetve a modernek perspektivikus szűkösségét. Könnyen úgy tűnhet, hogy apokaliptikus helyzetünk azonnali cselekvésért kiált, azonban nem eshetünk a kapkodás hibájába. Különösen a válság pillanataiban kell időt szánnunk a gondolkodásra.

 

Megjelent a Kommentár 2023/3. lapszámában

Tellér Gyula halála korszakhatár. Az én életemben biztosan, és szerintem a magyar közgondolkodás történetében is. Egy olyan ember távozott közülünk, aki 1934-ben született, így gyermekként a két világháború közötti időszakban nőtt fel; átélte a II. világháborút, ami számára az előretörő szovjet csapatok előli, Németországban véget érő meneküléssel és kalandos családegyesítéssel zárult le; ezt követően látta a háborút követő újjáépítést és a szovjet típusú diktatúra berendezkedését; ifjúkorát az ’50-es években töltötte, élete valószínűleg legnagyobb kudarcával, származása miatt ugyanis nem vették fel egyetemre...

 

Megjelent a Kommentár 2023/2. lapszámában
CZOPF ÁRON

A fogalmak éppúgy meg tudnak betegedni, mint az emberek. Néhányuknak genetikai hajlama is van erre, mások mindaddig kicsattannak az egészségtől, míg egy baleset vagy fertőzés utol nem éri őket. Különös, hogy bár együtt élünk velük, a politikában éppúgy, mint a magánéletben, mégsem tudatosítjuk, hogy nekik is komplex életfolyamataik, sőt szerveik vannak, épp csak az egészségbiztosítási kártya hiányzik az irataik közül. Jelen írás célja figyelemfelhívás. Fel kívánjuk hívni a figyelmet néhány olyan betegségre, amely kifejezetten a fogalmakra veszélyes, összefoglalóan pedig arra, hogy a nyelvnek is megvan a maga egészségtana.

 

Megjelent a Kommentár 2023/1. lapszámában

Harminchárom esztendő telt el a rendszerváltoztatás óta, s immáron a magyar jobboldal harmadik nemzedéke, a tihanyi jobboldal is megszületett. Teendője és célja nem kisebb, mint folytatni az elődök nagy menetelését egy új, nemzeti korszak felé.

 

Megjelent a Kommentár 2022/4. lapszámában
VESZPRÉMY LÁSZLÓ BERNÁT

Az orosz–ukrán háború csatazaja könnyen a feledés homályába borítja korunk egyik fő globális folyamatát, az illegális migrációt. A nyugati világban valamilyen mértékű és minőségű bevándorlás mindig is volt és mindig lesz. A kérdés nem az, hogy lesz-e bevándorlás, hanem hogy honnan, milyen korú, milyen kulturális meggyőződéseket hozó emberek fognak útra kelni, és milyen irányba fogják elhagyni hazájukat. Európa előtt olyan megpróbáltatások állnak, melyeknek majdani kezelői mellett Orbán Viktor miniszterelnök már-már liberális elhajlónak fog tűnni.

 

Megjelent a Kommentár 2022/3. lapszámában
Hegedűs Zoltán

A történelem vége után járunk. Az új évezred harmadik évtizede egy rég nem látott világjárvánnyal kezdődött. A pandémia ledöntötte az „isteni létre készülődő nyugati ember” (Yuval Noah Harari) Bábel tornyát és új fejezetet nyitott a „történelem vége” (Francis Fukuyama) után.

 

Megjelent a Kommentár 2022/2. lapszámában

Eljött az ideje, hogy leszámoljunk egy tévedéssel. Be kell látnunk, hogy hibás az az – általában és évtizedek óta hazánkban is jelen lévő – kultúrpolitikai krédó, amely egy nemzet kultúráját és ebből fakadóan kultúrpolitikáját is pusztán a megmaradásának és fejlődésének zálogaként kezeli, gondozza.

 

Megjelent a Kommentár 2022/1. lapszámában
VESZPRÉMY LÁSZLÓ BERNÁT

„Ugyan mit lehet még írni erről a Trianonról, hogy az emberek ne ásítsanak rá?” – tette fel a kérdést Bajcsy-Zsilinszky Endre a trianoni békeszerződés tizedik évfordulóján. A történész szinte vele kérdezheti: ugyan mit lehet még írni a jobboldali építkezésről 2021-ben, amit még nem írtak le róla? Az alábbiakban mégis kísérletet teszünk a jobboldali építkezés áttekintésére 2010 és 2022 között.

 

Megjelent a Kommentár 2021/4. lapszámában
VÁGVÖLGYI GERGELY

A komplex természet- és környezetvédelmi szemlélet forrásvidéke a keresztény hit és világkép. Bár az utolsó évtizedekben zöldnek lenni politikai értelemben (új)baloldaliságot jelentett, s az egyébként a kereszténységet és a keresztény értékeket rendre tagadó újbaloldal igyekezett is kisajátítani e területet, a gondolat nem arrafelé van otthon. Sőt, nem is onnan ered.

 

Megjelent a Kommentár 2021/3. lapszámában
Hegedűs Zoltán

2020-ban véget ért a 20. század. A koronavírus-járvány rég nem látott kataklizmaként tört rá az egész világra. Tavaly nyáron még mindenki abban reménykedett, hogy a vírus, ahogy jött, úgy megy is: egy gyors roham, és vége. Aztán minden visszaáll a régi kerékvágásba. Mindenki visszakapja a régi, megszokott életét. A nyugati ember ismét ugyanolyan vehemenciával vetheti bele magát a csúcsra járatott élményszerzésbe: egyszerre lehet a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosa úgy, hogy a fogyasztási javainak a nagy részét több ezer kilométerről hozatja magának, és amúgy évente többször megkerüli a földet repülővel – avokádókrém és tengerparti nyaralás.

 

Megjelent a Kommentár 2021/2. lapszámában

Valamikor, mondjuk 1945 után, a demokráciának sok legitim változata létezett. Manapság viszont csak a liberális demokráciát fogadja el a fősodor. Mi történt? A nem kifejezetten liberális áramlatok visszaszorultak, elsősorban, pontosabban elsőként a szociáldemokrácia, mégpedig a ’70-es évek kormányozhatatlansági válsága következtében, valamint a kommunizmus összeomlása miatt. A kereszténydemokrácia erre a helyzetre csak lassan talált választ. A fő kérdés továbbra is az: hol húzható meg a határvonal jobb és bal felé?

 

Megjelent a Kommentár 2021/1. lapszámában

Az egykori Jugoszlávia nyolcadikos földrajztankönyvének az elején az állt, hogy Jugoszlávia balkáni, mediterrán és közép-európai ország. Jugoszlávia azóta már politikai értelemben nincs, de a Vajdaság, ha másként nem is, földrajzi értelemben közép-európai, míg Szerbia más régiói közül a legtöbb „nyugat-balkáni”. A Balkánon senkinek, de Szerbia egészének, sőt a többi országnak se mindegy, hogy mi történik a térségben. A kérdések pedig sorjáznak: milyen befolyása lesz az USA-nak a térségben, ugyanez vonatkozik Oroszországra és Kínára is. Európán belül Németország szerepe a legérdekesebb. Végül az sem érdektelen, hogy a szomszédos kis és közepes országok miképpen szövetkeznek, és miképpen versenyeznek a tőkepiacion. Egy bonyolult politikai játszma ez, amelyben a magyarságnak, Magyarországnak és az egész nemzetnek, benne a kisebbségi magyarságnak is, az az érdeke, hogy valamilyen win-win szituáció bontakozzon ki.

 

Megjelent a Kommentár 2020/4. lapszámában

Március 16-án délelőtt még volt egy megbeszélésem. Fekete kardigánt és fehér inget vettem fel, és szokásosan a bordó nyakkendőmet. Aztán összepakoltam, és másnap előbb egy hétre, majd végül a pandémia okozta leállás (a "karantén") idejére hazaköltöztem a szülővárosomba, Hajdúnánásra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy többé-kevésbé egyébként is kétlaki életet élek Nánás és Debrecen között. Azon utolsó generációk egyikéhez tartozom, akik még ebben a hajdúvárosban, a Magyar úti szülőotthonban születtek, amely utcában egyébként anyai nagyszüleim is éltek. Egy ideje azonban már senki sem születik Hajdúnánáson; az intézmény "funkcióváltáson" esett át, s az ezredforduló óta ápolási intézetként működik. A régi épület falai állnak, csak az élettel kapcsolatos feladatok iránya változott meg. Ha az elmúlt három évtizedre gondolunk, akkor ez a váltás mise en abymeként mutatja a magyar vidék sorsát.    

 

Megjelent a Kommentár 2020/3. lapszámában
Hegedűs Zoltán

Az új évtized rég nem látott kataklizmával indult. Újév napján senki sem gondolta, hogy néhány héten belül elnéptelenednek az utcák, kiürülnek a boltok, és az emberek a négy fal közé húzódnak vissza. Persze egy járvány a történelemben egyáltalán nem számít rendkívülinek, de a nyugati civilizáció elhitte, hogy a jólét megingathatatlan, a történelemnek meg már amúgy is vége. A nyugat gondolkodásában általánossá vált, hogy egymaga irányítja a sorsát. A gondviselés maximum egy jelentéktelen mellékszereplővé vált a fogyasztással csúcsra járatott élményéletben. A sztárjövőbelátók már azt vízionálták, hogy miután az emberiség legyőzött minden éhínséget, háborút és járványt, hogyan válhat istenné. Mint Bábel tornya építése óta annyiszor a világtörténelemben, az ember elhitte, hogy homo deusszá válhat. Aztán jött egy apró, szabad szemmel nem látható ellenség, egy mikroorganizmus, és átalakította a gondolkodást szinte egyik napról a másikra. A történelem újra kilépett a tankönyvekből. Néhány hét leforgása alatt több millió embert fertőzött meg a rejtélyes kór, és több százezer ember halt bele a betegségbe. Egy csapásra minden megváltozott a világban. Ami volt, az nincs. A megszokott válaszok már nem működnek. A régi világ szertefoszlani látszik – az új kihívásokra új válaszok kellenek.  

Megjelent a Kommentár 2020/2. lapszámában

Trianon egymagában áll a magyar történelemben: gyászos 20. századunk, a száz év magyar magány bevezetője. Akármerre fordulunk, akárhová nyúlunk, nem kerülhetjük meg, hogy foglalkozzunk vele. A századik évfordulón érdemes számvetést készítenünk.

1. Ez volt a magyar történelem legnagyobb vereségének megpecsételése

Muhi a magyar etnikai terjeszkedésnek vetett végett; Mohács az állami függetlenségnek; Trianon viszont a magyar életteret szabta olyan szűkre, ami államként való nemlétre kárhoztatna minket. Sőt: Trianon a magyarság egészének létezését is kétségbe vonta, a békekonferencián a magyar ügyek tárgyalásakor előkerült az az érv is, hogy „magyar mint olyan, nem is létezik”. Trianon elfogadása azt is jelenti, hogy a „magyar” mint minőség megkérdőjelezését is elfogadjuk. Trianon a magyar létbizonytalanság forrása. Nem is csoda, hiszen ne felejtsük el, hogy sokkal rosszabb is lehetett volna. Eminescu verse szerint a Dnyesztertől a Tiszáig „sír a román”, a csehek lenyelték volna az Északi-középhegységet, a délszlávok egész Baranyát Péccsel együtt, amelyet egy időre el is foglaltak. Ezek a vágyak továbbra is ott szunnyadnak, és ha ne adj’ Isten, a határon túli magyar közösségek végzetesen meggyengülnek, nyomás fog helyeződni a megmaradt területekre.

Megjelent a Kommentár 2020/1. lapszámában
Békés Márton
A század ötöde már eltelt. Ha valóban „minden évtized jelent valamit” (Oswald Spengler), akkor a mögöttünk hagyott harminc évre visszatekintve jól látszik, hogy az új évezred első évtizedében megrendült az a még a múlt század utolsó évtizedéből származó utópikus hit, amely a globalizáció korlátlan, folyamatos és békés kiterjedésétől az emberiség történeti konfliktusainak lezárulását várta. Miután a konfliktusok csak átalakultak, de nem szűntek meg (2001. szeptember 11.) és a globalizáció hegemón, neoliberális kurzusán is repedés keletkezett (2008), világossá vált, hogy a világ addigi – ráadásul nem is véglegesnek szánt – rendje fenyegető katonai, politikai, gazdasági és kulturális kihívásokkal néz szembe.
Megjelent a Kommentár 2019/3. lapszámában
Grób László
Kezdetben vala a baloldali hegemónia (csak érteném magam, minek ez az eufémizmus a múlt idővel: sajna a társadalomtudományi közbeszédben még mindig baloldali hegemónia van, de ebbe most ne menjünk bele, elég baj ez így is, hát még ha erre pazaroljuk a drága oldalakat). Szóval, régebben jótét balliberális szerzők rendszeresen okítottak minket, hogy milyen az „igazi jobboldali” – kb. ugyanabban a stílusban, mint a nagyon türelmes tanító bácsi a teljesen hüjje Pistikét. A lényeg: az „igazi” jobboldali onnan ismerszik meg, hogy ötpercenként elhatárolódik az összes jobboldali szélsőségtől, tehát nagyjából mindentől, ami a boldogult SZDSZ programjában nem szerepelt. Azonfelül vita nélkül elismeri saját kisebbrendűségét és a balliberális eszme felsőbbrendű voltát. Hát, mi tagadás, elég kevés „igazi konzervatívot” sikerült összegyűjteni 2010-ig. Aztán valahogy mégis szaporodni kezdtek… s szaporodnak máig is.
Megjelent a Kommentár 2018/5-6. lapszámában
Hegedűs Zoltán
„Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!” – írta 1789-ben Batsányi János. Új világrend volt kialakulóban. A felvilágosodás és a francia forradalom révén hatalomra jutott, az ész és a racionalizmus által uralt világrend indult hódító útjára. Alapvető változások kezdődtek a gazdaságban és a társadalomban. Új korszellem született és új politikai rend alakult ki. A francia nemzetgyűlés oldalairól elnevezve létrejött a „progresszió” erői által fémjelzett baloldal, és a „fontolva haladást” képviselő jobboldal.
Egy adott civilizáció erkölcsét, társadalmát, gazdaságát, politikáját, kultúráját, korszellemét az a történet határozza meg, amelyet a civilizáció egyes tagjai egy adott pillanatban az őket körülvevő világról gondolnak.
Megjelent a Kommentár 2018/3-4. lapszámában
Migránsok és szélsőbaloldaliak foglalták el a Saint-Denis-székesegyházat, Franciaország patrónusának templomát és királyainak egykori nyughelyét, hogy a kormány bevándorlási törvénytervezete ellen tiltakozzanak – olvashattuk a hírt 2018. március végén. Az esti mise elmaradt, a katedrálist bezárták. Nem incidens ez, hanem jel.
Életünket jelentős helyek és időpontok bűvkörében éljük. Amit az idő testetlen áramlása elsodorna, azt kövekkel rögzítjük a tér egy kitüntetett pontjához. Sírköveink, diadalíveink, templomaink olyan helyek, amelyekhez újra és újra visszatérünk, hogy felelevenítsünk valamit. Egy félreeső pad sem csupán egy pad többé, ha ott kérték meg valakinek a kezét. Még egy régi tölgyfa is válhat az emlékezet helyévé, ha – mint Ábrahám tette Móre terebintjénél – az árnyékában a tér birtokbavételének igényét kövekkel rögzítik. De sosem a hely az érdekes, hanem a hely szelleme, nem a síron vagy az oltáron égő gyertya az érdekes, hanem az igény, amellyel visszatérnek hozzá, hogy újra és újra meggyújtsák. Az élet folytonossága akkor szakad meg, ha a szellem végleg elveszíti kapcsolatát térrel és idővel, és többé nem tér vissza a jelentős helyekre, nem jár többé a város utcáin.
Megjelent a Kommentár 2018/3-4. lapszámában
Türelmünknek oka van, elszántságunk erő. Hosszútávú munkára készülünk, amelyhez kitartás és stratégia kell.
A kultúra az első és legfontosabb tényező az emberi együttélésben. Az evőeszközök sorrendjétől a sietős reggeli üdvözlés kiválasztásán át a katedrálisok architektúrájáig minden beletartozik, ami az emberek közötti viszonyokat emberivé teszi. A kultúra minden, amelyhez a kulcs a nyelv. Minden változás - jó és rossz egyaránt - itt kezdődik.
Jogszabályokat máról holnapra meg lehet változtatni, a közösségi élet szabályainak átalakulása azonban olykor olyan lassú folyamat, hogy menet közben észre sem venni: éppen most is zajlik.