Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner

Kecskés Pál: A bölcselet története főbb vonásaiban

Már az is figyelemre méltó, hogy Kecskés Pál bölcseletnek nevezi azt, amit a modern tudományok korában inkább filozófiának hívnak. A „bölcselet” szó használata arra utal, amit a filozófia eredetileg jelentett: „A szaktudományokkal szemben, melyek a valóság egyes részeit kutatják a bölcsészettudomány a valóság egészét átfogó, egyetemes világmagyarázatra törekszik.” Abban a korban alkotott és tanított Kecskés, amikor a szaktudományok nélkülözhetőnek, sőt tudománytalannak tekintették a filozófiát. Erre a filozófia úgy reagált, hogy módszertani, ismeretelméleti fegyverek gyártásába fogott a pozitivizmus megerősödésével párhuzamosan. Kecskés azonban - keresztény hite és elkötelezettsége miatt is - nem engedett a modern módszertani fetisizmusnak, a filozófiát nem akarta „szigorú tudománnyá” alakítani. Szerinte a „rendszeralkotás, egyetemes világszemlélet a filozófia mindenkori célja [...] Mindegyik filozófus bizonyos értelemben elölről kezdi munkáját?” A tudomány fejlődik, a filozófia viszont újra és újra nekifut a lét és a létezés értelmezésének, minden filozófia csak annyiban marad fenn, amennyiben követőkre talál, a filozófust a tanítványai minősítik, illetve a hatása, amely teljes mértékben intellektuális. De mérhető-e a hatás?

Annak ellenére, hogy a 2007-ben megjelent Filozófia című, a mai magyar filozófiai szakmát reprezentáló enciklopédikus mű meg sem említi Kecskés Pál munkásságát, hosszú évtizedek óta a filozófiatörténeti kurzusok gyakran használt művéről van szó. Ennek oka, hogy Kecskés bölcselettörténetén átszűrődik a nevelői, tanítói szemlélet: minden, amit tudunk, amire rájövünk, felismerünk, azt tovább kell adni, mert így teljesedik ki az ember célja, így bizonyítjuk, a világ rendjének részei, nem pedig teremtői vagyunk. Szerintem Kecskés Pálnak több hallgatólagos tanítványa van Magyarországon, mint Lukács Györgynek. A bölcselet története jól használható a mindenkori oktatásban. Időhorizontjába még belefértek az újkantiánusok, az életfilozófia, a fenomenológia és az újskolasztika, vagyis a 20. század filozófiatörténetének csak a kezdetéig juthatott el 1933-ig, a könyv első megjelenéséig. Minden más írása is, hadd emeljem ki a természetjogról szóló tanulmányát, a világos okfejtés, tájékozottság és saját személyiségének a háttérbeszorítását mutatja. A mű, a gondolat, s nem a létrehozója a fontos. Minden írásában arra törekedett, hogy a bölcselet legfontosabb szabályát szem előtt tartsa: a szókratészi eljárást - mely szerint bármiről beszélünk is, előbb meg kell határozni - körültekintően követte. Mert a bölcselet dolga, hogy a „Mi a ...?” kérdést föltegye és foglalkozzon vele. Kecskés össze tudta egyeztetni a filozófia és a teológia tárgyát anélkül, hogy hit és racionalitás vitájában egyoldalúan állást foglalt volna. De eligazító okfejtése örökérvényű: „Az újskolasztikus mozgalom a modern filozófia változó irányai közt az örökérvényű filozófia, a philosophia perennis eszméjét vallja.” Vagyis a bölcselet történetének konzisztenciáját „a filozófiai gondolkodás organikus folytonosságának az eszméje” adja, azaz Platón és Arisztotelész filozófiája ma ugyanúgy érvényes, mint bármikor. Ugyanakkor „a hagyományokhoz való ragaszkodás nem jelent a skolasztika számára szolgai megkötöttséget”. Ez az a szemlélet, ami miatt Kecskés bölcselettörténete és egyéb művei mind ésszel, mind szívvel vállalható: a hagyomány tájékoztat, de nem köt meg.
 

« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.