Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner

Mályusz Elemér: A vörös emigráció

Furcsa helyzetben van manapság a magát konzervatívnak érző, széles látókörűnek is mondott hazafi. Polgári, konzervatívnak is aposztrofált kormányát Európa-szerte szidják, Führerstaatot és putyinizálódást emlegetve, szeretett fővárosát antiszemita brigantik tanyájának kikiáltva. Teszik mindezt azokban a lapokban, amelyeket korábban az igazság első számú letéteményeseinek tartott, melyeknek példányait évekig őrizte, forrásként idézte. Gondolhatnánk, hogy a sajtóban nem ritka intézményesített felületesség munkál, de a fontos véleményformálók tudják a lényeget. Pedig sajnos nem ez a helyzet! Fiatal, vezető beosztású német kereszténydemokrata politikus kérdezte meg a napokban tágra nyílt szemekkel, hogy vajon miért is baj, hogy jelenlegi alkotmányunk 1949-ből datálódik, hisz ez elmondható az ő országának alaptörvényéről is. Egyébként is miért kell állandóan a múlttal foglalkozni? Hogy fenti kérdése által Rákosi és Adenauer egy fiókba került, ez láthatólag nem rázta meg az ifjú konzervatívot. Manapság Nyugat-Európában nem comme il faut a történelmet emlegetni, így persze a buta tévedések lehetőségét is ki lehet küszöbölni. S noha az unióban is úton-útfélen a kulturális sokszínűség megőrzéséről beszélünk, a határon túli magyarság megmaradásának fontosságát hangoztatva - netán emléktörvényt kibocsátva -, furcsa gyanakvás lehet osztályrészünk, ami kizárja, hogy bárki is komolyan igyekezzék megérteni azt, amit a saját történelmünkről gondolunk, érzünk. E tapasztalatokkal a tarsolyában az européer magyar konzervatív csendben radikalizálódik, miközben tudva tudja, hogy radikalizmusát aztán még kevésbé értené meg a „művelt Nyugat”, itthon pedig újsütetű érzelmeivel olyan társaságban találhatja magát, amilyet a lelke mélyén mindig is megvetett.

Nos, ezekben a csendes, dilemmákkal teli órákban érdemes leemelni a polcról Mályusz Elemér A vörös emigráció című kötetét. A jeles történész e könyvében messze nem a legjobb formáját hozza, történeti leírása korántsem érzelemmentes, olykor szövegének szerkesztése is következetlen. Érdeme ugyanakkor, hogy 10 év távlatából, személyes tapasztalatai alapján írja le a Trianont és a tanácsköztársaságot követő baloldali emigráció viselkedését, kulturális, szociokulturális hátterét, könyörtelen belső harcait. Elemzi a szomszédos, akár polgári berendezkedésű országok politikáját is, sajátos vonzódásukat a baloldali emigránsok, s főleg a magyar nemzeti érdekérvényesítést határozottan elutasító vezető politikusok iránt. A tanácsköztársaság vezetőinek „azt is be kellett látniok - írja -, hogy a visszatérésnek [...] útjában áll az otthoni polgári kormányzat. Arra, hogy ezt a kormányt a magyar közvélemény megnyerésével buktassák meg, nem is gondolhatnak. [...] Maradt még egy menedékük: a külföldi államok közvéleménye, amely - szerencséjükre - rosszul, vagy alig van informálva otthoni szereplésükről, s amelyet ennélfogva könnyű félrevezetni.” Ilyen kis ízelítőt még sokat lehetne idézni a könyvből, jelezvén, hogy bizonyos taktikák, cselekvési modellek, mentalitások politikai rendszerektől függetlenül is itt élnek velünk. A politikai korrektség végett azonban - mint a filmek végén - hozzá kell tennünk persze, hogy a mai valósággal való bárminemű egyezés csak a véletlen furcsa játéka lehet.
 

« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.