Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner

Szathmári Sándor: Gulliver utazásai Kazohiniába

Szathmári Sándornál rejtelmesebb, kuszább és renegátabb gondolkodású magyart aligha találunk a '20-30-as években. Az 1897-ben született, gyenge fizikumú Szathmárit örökké beteges, érzékeny típusnak ismerték, geometrikus látásmódja különcséggel párosult. A botcsinálta író jó matematikai képességét mérnökként kamatoztatta, utópikus felfogású antiutópista és vallásos szocialista volt. „Egész életemben magányos szigetet jelentettem” - írta önmagáról.

1918 után egyszerre nyűgözi le az eszperantó nyelv, a keresztényszocializmus és Karinthy írásművészete. A nyelvfabrikálás odáig viszi, hogy az internacionalista mozgalom radikális szárnyához csatlakozik, a keresztény alapú szociális igazságosságot elérendő viszont a belső átalakuláson gondolkodik el, mert a társadalmi kereteket megváltoztathatatlannak tartja. Karinthy hatására kezd írással kísérletezni, addig azonban még sok minden történik. Pacifistaként irtózik a nacionalizmustól, de 1921-ben géppuska mögött áll Budaörsön, a kormányzóhű székely egyetemisták különítményében. Majd egy időre csatlakozik a Bartha Miklós Társasághoz, amelynek alelnöke lesz, rövidesen pedig a Szabó Dezsőt tisztelők közé vegyül, végül az Országos Habsburg-ellenes Ligánál állapodik meg, főtitkárként. 1932 és 1936 között írott számos disztópikus kézirata letisztázása után az illegális kommunista mozgalom tagja lesz. 1945 után be is lép a pártba, persze 1948-ban már kiábrándul, a Rákosi-diktatúrában szilencium sújtja. Az irodalmi életben soha nem vett részt, és egyetlen szépírói társasághoz sem kötődött. Amiben soha nem csalódott, az Zamenhof eszméje volt. Így nem csoda, ha regényei helyett külföldön elsősorban fáradhatatlan eszperantista szervező- és fordítói munkássága miatt ismerik. 1974-es halálakor Keresztury Dezső úgy idézte fel alakját, mint akinek a jövő szolgáltat majd igazságot. Sírköve - újabb rébuszként - egy nyolcszög talapzatán nyugvó, háromszög alapú betongúla.

Szatmári minden munkáját a '30-as évek középső harmadában írta. 1932 és 1935 között készült a Hiába című trilógia, amelynek három kötetéből - Múlt, Jelen és Jövő - irodalmi értéke okán csupán az utolsó jelent meg, az is 1991-ben. A szocialista diktatúra alatt a munka a kiadás minden reménye nélkül kéziratban maradt, hiszen másfél évszázad múlva játszódó történetében egy óriási világháború után az egész világon marxista alapokon álló szovjetbirodalom jön létre, amely a főhős által alapított független telepet végül elpusztítja. Szathmári ugyanebben az időben Látván nem látnak címmel Jézusról is írt egy kötetre valót, Gépvilág és más fantasztikus történetek cím alatt pedig novelláit gyűjtötte össze, amelyek 1972-ben és 1980-ban megjelenhettek. Ezutóbbi címadó sci-fijében a Vezérgép úgy pusztítja el az emberiséget, hogy annak ösztöneit a maga teremtette gépvilág már előzőleg felszámolta.

1935-36-ban írta Gulliver utazása Kazohiniában című szatirikus antiutópiáját, amely a cenzúra packázása miatt csak 1941-ben jelent meg. A regényt 1946-ban egy zavaróan magyarázó utószóval és a Horthy-korszakban kényszerűen elhagyott részekkel kibővítve nyomtatták ki, Utazás Kazohíniába cím alatt. Az ekkor Kereszturynak ajánlott munkát az író utószavával ellátva harmadszor is kiadták, 1957-ben. Végül 1972-ben és 1980-ban ismét, a harmadik változattal azonos szöveggel. Az utolsó három széria már csak a Kazohinia címet viseli. A kritika által értetlenül fogadott groteszk disztópiát Kolozsvári Grandpierre Emil egy „tehetséges ember hanyagul megírt munkájának” minősítette, Babits és a nyers szöveget először olvasó Karinthy viszont pozitívan értékelte. A Morus és Swift találkozásából született regény szerzője úgy emlékezett, hogy „ha olvastam volna a Szép új világot [amely 1932-ben jelent meg], nem mertem volna megírni a Kazohiniát”.

Szathmári főhőse, Gulliver angol hajós, aki partra vetődik egy olyan világban, ahol kétféle ember él: a vágynélküli, végletekig tárgyilagos, sótalanul „tökéletes” életet élő hinek, akik a kazo birtokában, azaz lélektelen létállapotban élnek; és a behinek, akik egy elkerített telepen irreális, babonákkal teli tébolyult ösztönéletet folytatnak. Gulliver először a hinek társadalmába próbál beilleszkedni, de sikertelenül, mivel az unalmas világ ellentétes pozitív például beállított hazája körülményeivel. Ekkor átköltözik a behinek közé, ahol újabb csalódások sorozata éri. Az értelmetlen szabályokkal teletűzdelt világban a lakók kollektív dührohamaik egyike során majdnem ki is végzik. Ezt csak az akadályozza meg, hogy a hinek hűvös kegyetlenséggel elpusztítják a behin civilizációt. A fekete humorral megírt regény Gulliver hazatérésével végződik.

Míg más fikciókban egyszerű a képlet, addig Szathmári regényében nehéz eligazodni. Világos ugyanis, hogy Zamjatyin (Mi, 1924) negatívan ábrázolja a matematikai képletekre épülő uniformizált, steril társadalmat, ellentétben a természetben élő lázadókkal. Orwellnél (1984, 1949) szintén egyértelműen vágyakozás tárgya a diktatúra keretein kívül élő „prolik” világa. Viszont Kazohinia mindkét embercsoportja erkölcs nélkül él, hiszen a totálisan kimért hinek lelkük elvesztése miatt már túl vannak a morálon, az esztelen, vad behinek pedig még jóval előtte járnak. Keresztury a regényt a hin falansztertársadalom apológiájaként és behin-kritikaként olvasta, ám valószínűbb, hogy az európai civilizációt képviselő és mércéül kezelt - noha csak utalásszerűen előforduló - angol berendezkedést kellene pozitívnak tekintenünk. Az értelmezés bonyolultságát növeli, hogy Szathmári igencsak a sorok mögé rejtette társadalomfilozófiáját, ráadásul a nehezen kihámozható mondanivalót érdektelenné is teszik a fantasztikus világról szóló, jól megírt részletek. A többszörös, görbe tükörben látott képekben könnyebb gyönyörködni, mint logikailag visszakövetni, hogy mi minek a paródiája. Szathmári science fictionjeiben előfordul adattároló lemez, mozgó járda, fotocellás ajtó, üzenetet felvevő telefon és hangot leíró gép, plasztikus mozi és lehallgatókészülék. A szerző fő gondja mégis az volt, hogy az ember vagy mechanikus, lélek nélküli biogéppé válik, vagy léte csupán ösztöneire redukálódik, egyaránt fenyegetést jelentve az igazi humanitást őrző magányos szigetekre.
 

« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.