Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner

Horthy Miklós, az „országgyarapító”

 Az irredenta-kultusz, amely a trianoni békeszerződés eredményeként jelentkező nemzeti megalázottságra adott reakcióként értelmezhető, átitatta a korabeli magyar közgondolkodást. 1 A magyar történelem e válságperiódusa során alakult ki a Horthy Miklós személye köré felépített vezérkultusz is, amely már 1919 őszén összekapcsolódott az irredentizmussal.2

Válságos körülmények között – a racionalitás kudarcaként – a különféle politikai közösségek gyakran alkalmaznak a múltra vonatkozó fikciókat, mítoszokat, amelyeket az adott társadalmi viszonyok fenntartására, megszüntetésére, illetve saját politikai szerepük legitimálására használnak fel. Nem más a céljuk tehát, mint a mítoszon keresztül rámutatni az egyszer már létezett múltbéli állapotra, amely sokkal elfogadhatóbb az éppen fennálló körülményeknél, így – értelemszerűen – annak visszaállítására szólítják fel a közösség tagjait.3 A kitűzött cél elérésében játszik szerepet a vezérkultusz. A közösség ugyanis kiemel egy személyt, a vezért, akit egyedül alkalmasnak vél arra, hogy megmutassa a válságos helyzetből kivezető utat, orvosolja az elszenvedett nemzeti traumát, visszaszerezze az elveszített nemzeti nagyságot. 1919-ben Magyarországon ez a vezér Horthy Miklós lett. Az alkalmasságát igazolta a szelektíven konstruált imaginárius vezérkép: Horthy képességeit, tetteit alaposan, az irracionalitás szintjéig felnagyították, hogy a személyébe vetett hit, a személyéhez fűzött vágyak megvalósítása minél inkább „megalapozott” és „hihető” legyen. Igazolni kellett, ráadásul folyamatosan, hogy miért csakis ő méltó a követésre.4 Ez az irracionális kép, amely a Horthy-kultusz esetében több rétegből és elemből épült fel, természetesen meglehetősen távol állt a valóságtól. E rétegek közül a propaganda által Horthynak tulajdonított, egymásra épülő „tettekre”, történelmi „érdemekre” utalok, amelyek a következők: „nemzetmentés”, „országépítés” és „országgyarapítás”.5 A magyar nemzet – eszerint – a kormányzó érdemei eredményeként egyre közelebb került a területi revízióhoz. A vezér alkalmasságának folyamatos igazolási kényszere miatt ugyanis minden olyan eseményt, ami közelebb vitte a magyarságot a „szebb jövő” állapotához, illetve ami ennek megfelelően volt értékelhető, tényleges szerepétől függetlenül Horthy Miklós sikereként mutatott be a propaganda.6 A kultikus interpretáció és a tényleges valóság között természetesen jelentős szakadék tátongott.

Horthy Miklós kultusza a szimbolikus politizálás meghatározó fejezetének számított 1919 és 1944 között, még akkor is, ha intenzitása és a hangsúlyai a korszakban változtak.7 Csúcspontját 1938 és 1943 között érte el, a négy fázisban végbement revíziós sikereknek köszönhetően, illetőleg abból következően, hogy a konszolidált stílusú, az 1918 előtti világra emlékeztető uralkodói reprezentációra épülő vezérkultuszt a kormányzat felhasználta az egyre szélesebb körben terjedő szélsőséges jobboldali eszmék ellensúlyozására, a rendszer szimbolikus stabilizálására.8 E tanulmány a területgyarapodások Horthy-kultuszra gyakorolt hatását, az „országgyarapító” kormányzó képének megjelenését kívánja bemutatni az első bécsi döntést követő események fényében. A Horthy-képben ekkor végbement változások a későbbi revíziós sikerek következtében már nem egészültek ki, az 1938. november elején megjelent kultikus üzenetek, érvek ismétlődtek 1939 és 1941 között, ahogyan a kormányzó euforikus hangulatú bevonulásainak rituáléja is azonos volt. Mindezeken túlmenően Kárpátalja és a Délvidék visszaszerzése során a kormányzó méltatására a sajtóban, a rádióban, a filmhíradókban és a propagandafilmekben is visszafogottabb keretek között került sor.

Az első bécsi döntés hatása

A müncheni egyezmény melléklete értelmében 1938. október elején Magyarország és Csehszlovákia között tárgyalásokra került sor. A két fél azonban nem tudott megállapodni az új határokról, így október végén felkérték Németországot, illetve Olaszországot a döntőbírósági ítélet meghozatalára.9 November 2-án a bécsi Belvedere palotában Joachim von Ribbentrop német és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszterek kihirdették a döntőbírósági határozatot. Eszerint 11 927 km2 került vissza Magyarországhoz. A terület népességének 84,4%-a volt magyar.10

Imrédy Béla miniszterelnök 21 óra 20 perckor négyperces rádióbeszédben tájékoztatta a magyar társadalmat a döntőbírósági határozatról.11 A székesfőváros utcáin ünneplő emberek Hitler, Mussolini, Imrédy, Kánya Kálmán és nem utolsósorban a kormányzó nevét skandálták. Imrédy a miniszterelnökségi palota erkélyéről beszédet intézett az ünneplőkhöz. Ebben kérte a jelenlévőktől, hogy közösen vonuljanak át a vár udvarára, és fejezzék ki Horthy Miklós, az „első magyar ember” iránti „hódolatukat, hűségüket és szeretetüket”. A tömeg eleget tett a felszólításnak. A kormányzó erkélye alatt a „Köszönjük” szó többszöri ütemes ismétlésével fejezték ki hálájukat. A miniszterelnök a köszöntésében kifejtette, hogy a magyarság sorának jobbra fordulása 1919-ben Horthynak köszönhetően Szegeden kezdődött, amikor „magasra tartotta a magyar feltámadás lobogóját”. Azóta a magyar nemzet az ő „bölcs” vezetését követi, „mert tudja, hogy ez a helyes, ez az igazi magyar út. Ez fog bennünket elvezetni az igazi szép magyar jövő felé.” A kormányzó válaszában arra kérte a magyarokat, hogy „álmodjunk még szebbeket, mint amilyen álom most beteljesedett”.12 A sajtó értékelései szerint az elmúlt 19 évben senki sem csalódott Horthy Miklósban, akiben 1919-ben az egész nemzet „központosította minden történelmi vágyakozását”.13 E vágyak részleges megvalósulását hozta el az első bécsi döntés – hangsúlyozta a tömegkommunikációs eszközökön keresztül a propaganda. Horthy történelmi „tetteinek” listája tehát kiegészült, igaz, az „országgyarapítő” jelzőt még nem kapcsolták össze a személyével.

A honvédség a kormányzó november 4-i hadparancsa értelmében indult el észak felé, a felvidéki területek „visszaszerzésére”. A csapatok november 4–11. között vonultak be a visszatért településekre. Ezzel kezdetét vette az 1919-ben megkezdett „új honfoglalás” második szakasza, amelynek célja a trianoni békeszerződés értelmében elszakított területek visszaszerzése volt. (Az „új honfoglalás” első szakasza a trianoni országterület megszállóktól történő „visszafoglalását” jelentette.) A nemzeti zászlókkal és Horthy Miklós arcképeivel díszített felvidéki településeken kitörő örömmel fogadták a magyar katonákat, a kormányzó, a legfelsőbb Hadúr honvédeit.14 A kormányzó kiáltványban fordult Felvidék lakosságához.15 A csapatok bevonulásai során a helyi lakosság a kormányzó nevét kiáltotta, és a katonákat köszöntő beszédekben is gyakran utaltak Horthy történelmi szerepére.16 Ünneplésre azonban nem csak Felvidéken került sor. A sajtó beszámolt az országszerte tartott ünnepségekről is, amelyeken a kormányzó érdemeinek méltatása sem maradt el.17 A lapok természetesen informálták olvasóikat a Horthynak küldött feliratoktól és táviratokról is.18 Minderre hivatkozhattak, és hivatkoztak is azok az értékelések, amelyek szerint a magyar nemzet egésze hálás a kormányzójának.19

Komárom

A felvidéki bevonulások közül kiemelkedtek azok, amelyeken a kormányzó személyesen is részt vett. Horthy november 6-án „legendás” fehér lován vonult be Komáromba. A fehér ló (a győztes vezér attribútuma) szimbolikus szerepe nem változott, ahogyan 1919-ben, úgy 1938-ban is az „új” Árpáddal megvont párhuzamot, az „új honfoglalás” tényét erősítette.20 Nemcsak a vezérkultusz ápolásában részt vevők, hanem maga Horthy is arra törekedett, hogy a közvélemény szemében hozzá kötődjenek az elért sikerek. Ehhez járultak hozzá az általa vezetett katonai bevonulások, amelyeknek ő volt a központi szereplője, de tevékeny szerepet játszott ebben a korabeli média is.21

A rádiós közvetítések, a filmhíradók, a Magyar Távirati Iroda tudósításai, a különféle politikai orientációjú napilapok cikkei (utóbbiak előzetesen és utólagosan is, képekkel illusztrálva) részletesen informáltak a bevonulás minden lényeges történéséről. A napilapokat politikai orientációjuknak megfelelően választottam ki: a szélsőjobboldali Magyarságtól kezdve, az imrédysta irányvonalat követő Új Magyarságon, a konzervatív Budapesti Hírlapon és Magyarországon, a római katolikus klérus szócsövének tekinthető Nemzeti Újságon, a náciellenes és liberálisabb irányultságú 8 Órai Újságon és Magyar Nemzeten, a polgári-liberális Pesti Hírlapon, Pesti Naplón és Újságon keresztül át egészen a szociáldemokrata Népszaváig terjed az elemzett sajtótermékek listája.22 November 2. és 20. között 303, a Horthy-kultusz rekonstruálásához használható cikk jelent meg a felsorolt napilapokban.  A cikkek számát tekintve a Nemzeti Újság közölte a legtöbbet, míg a Népszava a legkevesebbet, de az utóbbi lap olvasói még így is értesültek a bevonulás lényegi elemeiről. A két szélsőérték között található a többi orgánum. A részletes adatok a tanulmány végi táblázatban láthatók.

A komáromi utcákat, a város középületeit nemzeti színű zászlókkal, a kormányzó képeivel, a Tolnai Világlapja által készített és szétosztott plakátokkal, zászlókkal díszítették. A lap budapesti kiadóhivatalának erkélyén egy hat méter magas Horthy-képet helyeztek el.23 A helyi lakosság éljenzése kíséretében, euforikus hangulat közepette bevonuló kormányzót a Klapka téren a miniszterelnök köszöntötte.24 A napokkal korábban elmondott beszédéhez képest egyetlen, igaz, nagyon lényeges különbség mutatható ki. A belpolitikai törekvései elfogadtatására törekvő Imrédy volt ugyanis ez első, aki a „nemzetmentő” és az „országépítő” kormányzó képéhez hozzákapcsolta az „országgyarapító” epiteton ornanst.

Az egyesülésnek ezekben a szent perceiben mondom minden magyar nevében: a nemzet ezt soha nem fogja elfelejteni. […] Az országmentő Horthy Miklósból országgyarapító szabadító lett. Ebben a percben nem tudok egyéb szót találni, mint azt, hogy Isten áldja meg Főméltóságodat mind a két kezével, mindazért, amit értünk húsz esztendő át tett, aminek a gyümölcsét ma aratjuk. S a megnagyobbodott országnak minden fia és leánya nevében ígérem, hogy Főméltóságodat hűséggel követjük azon az úton, amelyen vezet bennünket egy szebb és boldogabb Magyarországhoz.

A miniszterelnök után felszólaló Fülöp Zsigmond, Révkomárom városbírája csak elcsukló hangon és könnyeivel küszködve tudta elmondani beszédét. A kormányzó ezután a felvidéki magyarságot üdvözölte.25

A közvetített vezérkép

A komáromi bevonulástól kezdődően – a miniszterelnök beszéde alapján – a tömegkommunikációs eszközökön keresztül a kultusz építői már „országgyarapítóként” magasztalták Horthy Miklóst. A fővezér, majd a kormányzó személyéhez társított és a több rétegből felépülő vezérképbe integrálódott jelzők („nemzetmentő”, „országépítő” és „országgyarapító”) azt az utat írták le, amelyet a magyarság 1919 óta szimbolikusan megtett a „bölcs” vezére által kijelölt úton.26 A táblázat alapján megállapítható, hogy a Horthynak tulajdonított tettek majdnem mindegyike megjelent a vizsgált napilapok cikkeiben. Az előfordulási arányaikat tekintve természetesen vannak eltérések: az „országgyarapítás” esetében 11 napilapból 8, átlag alatti (9) értékkel szerepel. Ennek oka, hogy a Pesti Napló esetében kiemelkedően magas értékről (28) van szó, így az átlaghoz viszonyítás megtévesztő. A Népszava cikkeinek alacsony száma miatt  lóg ki a sorból.

A megjelent méltatások szerint az első bécsi döntésig elvezető folyamatban a kormányzó megkerülhetetlen szerepet játszott, nélküle a magyar nemzet képtelen lett volna eljutni az első revíziós sikerig. A fővezérként végrehajtott „nemzetmentés” – eszerint – lehetővé tette az ország újjáépítését, a kül- és belpolitikai konszolidációt, majd a magyar állam nemzetközi tekintélyének helyreállítását. Az utóbbit – ezen interpretáció szerint – ugyanis az „országépítés” eredményezte:

Az ország alkotmányos életének helyreállításával, a belső rend biztosításával s a termelés újjászervezésével, barátságtalan szomszédok gyűrűjében és kedvezőtlen külpolitikai légkörben hamarosan olyan nemzetközi faktorrá avatta kis Magyarországot, amellyel mindenkinek számolni kellett, s amelynek igazságtalan és erőszakos megcsonkítása a világ jobbik felében megszólaltatta a lelkiismeretet.27

Mindez megalapozta az 1938 utáni revíziós sikereket. A magyar nemzet így egyre közelebb került a szebb jövő állapotához, mindahhoz, amit az I. világháborút követő összeomlás során elveszített. A kultikus szövegek érvrendszere szerint 1919 óta egy tudatos, megtervezett és részleteiben is átgondolt kormányzást, építkezést valósított meg Horthy Miklós, amelynek egyes szakaszai egymásra épülve hozták el a „magyar feltámadást”.28 A nemzet vezére 1938 őszén tehát újból „igazolta”, hogy a korszak elején a vele szemben megfogalmazott várakozások reálisak voltak, ugyanis lépésről lépésre „képes” volt a személyéhez kötött vágyakat megvalósítani, a részleges területi revíziót elérni – olvashatjuk töménytelen mennyiségben a korabeli sajtóban. A kormányzóra vonatkoztatott jelzők közül a leggyakrabban, ezzel is összefüggésben, a „bölcs” jelző fordult elő.

A méltatások időnként „isteni akaratként” és a „Gondviselés” kegyelmeként állították be Horthy Miklós vezéri szerepét, nem mást állítva ezzel, mint hogy különleges viszony létezik a magyar nemzet és a „magyarok Istene” között.

Amikor emlékezünk, adjunk hálát a Gondviselésnek, hogy sok szenvedés után valóban elhivatott, a nagy feladatokra rátermett vezért állított a nemzet élére. Adjunk hálát a magyarok Istenének, aki tizenkilenc esztendővel ezelőtt Szegedről Budapestre irányította az Országmentőt, tizenkilenc év múlva pedig megengedte érnünk a kassai örömünnepet.29

E „különleges pártfogás” eredményének tekintették, hogy a válságos időszak alatt a „mi” Istenünk kiválasztotta és elküldte „nekünk” Horthy Miklóst, hogy a vágyott „szebb jövő” felé vezessen „minket”.30

Horthy megjelenése ennek értelmében szimbolikus kezdetként is értelmezhető, ami – Isten akaratának beállítva – az elszenvedett nemzeti sérelmek orvoslásának ígéretét, egy új, a fővezér megjelenése előtti időszak „bűneitől” mentes, teljes egészében megújult korszak kezdetét jelentette.31

A kormányzó 19 éven keresztül minden magyar számára irányt mutatott, határozottan, céltudatosan, a viharos tengerrel és a különféle természeti erőkkel dacolva vezette a magyarságot a „szebb jövő” felé: „éleslátással, tapasztalt tájékozódó képességgel kereste a zátonyokból, korallszigetek és örvények zajlásából kivezető utat. Húsz éven át nem volt nyugodt éjszakája és nappala a magyar hajó kormányosának és most futott be az első boldog, szélcsendes kikötőbe.”32

Mindezeken túlmenően Horthy Miklós hitet adott a nemzetnek:

Az ő hite volt az, mely a szenvedések és megaláztatások legrosszabb óráiban is lelket öntött a nemzetbe, az ő hitének mágneses ereje emelte fel a csüggedteket és kishitűeket, az ő sziklaszilárd bizalma adott erőt az országnak, hogy ezeréves történelme leggyászosabb korszakából töretlen erővel emelkedjék ki.33

A kormányzó karizmatikus képességeire vonatkozó irracionális kijelentés annyiban tartalmaz „igazságot”, hogy egyrészt Horthy Miklós követőire, mindazokra, akik hittek benne, hathatott ilyen módon a kormányzó személye. Másfelől a vezérkultusznak az volt az egyik fő funkciója, hogy egyértelműen pozitív jövőképet sugározzon, segítse a magyar társadalmat a háborús összeomlás következményeinek feldolgozásában. Ebből a szempontból szükségesek voltak tehát az ehhez hasonló kijelentések. A kormányzó eredményeiért, sikereiért – a méltatások szerint – a nemzet egésze hálás a kormányzónak.34 Ez az állítás sem volt véletlen, miután a vezérkép egyik meghatározó rétege a vezér és a nemzet közötti szétszakíthatatlan köteléket fejezte ki. Eszerint a kormányzó, akit a magyar nemzet megtestesítőjének és a nemzet atyjának is neveztek, kizárólag a nemzet érdekeit követi, mindenfajta politikai küzdelem felett áll, mentes minden egyéni és csoportérdektől, kizárólag a nemzet akaratát valósítja meg. A magyarság ezzel teljes mértékben tisztában van, olvashatjuk a cikkekben, így töretlen módon ragaszkodik vezéréhez, akit minden körülmények között követ.35 Az ehhez hasonló megfogalmazások azt is jelentették, fontos legitimációs szerepet töltve be, hogy a nemzet egésze támogatja a kormányzat törekvéseit, a nemzet egésze azonosul a fennálló berendezkedéssel.36

Kassa

Horthy november 11-i kassai bevonulását országos ünnep kísérte.37 Az eseményekről helyszíni közvetítést adott a rádió.38 A magyar települések nemzeti színekbe öltöztek. A kormányzó ismételten fehér lovon, a tömeg éljenzése, virágeső és zászlóerdő kíséretében vonult be Kassára. A jelenlévők az „országgyarapító” nevét skandálták.39 Az Újság szerint „talán egész Kassa egyetlen kiáltás volt: Éljen Horthy!”.40 A bevonulás kezdetekor, 11 órakor megszólalt a kassai dóm harangja, majd fél órán keresztül zúgott az ország összes harangja. Két percre megállt az élet.41 A kassai bevonuláson jelen voltak a magyar kormány tagjai, a törvényhozás képviselői, a városhoz és a Felvidékhez kötődő társadalmi egyesületek.42 A miniszterelnök, a város polgármestere, majd az egyházak és a kassai magyar anyák, nők képviselői után gróf Eszterházy János mondott beszédet. Mindannyian köszönetet mondtak a vezér „bölcs” kormányzásért.43 Horthy Miklós „meleg szeretettel” köszöntötte a „hazatért” felvidéki magyarságot, majd szlovák nyelven biztosította a szlovákságot arról, hogy minden lehetőséget megkapnak a nyelvük és kultúrájuk ápolására.44 A bevonulási ünnepség hátralévő részében Te Deum volt a kassai dómban, majd Horthy tisztelgett Rákóczi hamvai előtt, végül a honvédség díszmenetére került sor.45

Az első bécsi döntés, illetőleg a revíziós sikerek hatására olyan emberek is a kormányzó csodálóivá váltak, akikről korábban ez nem volt elmondható. Így például Márai Sándor, aki 1938 és 1940 között számtalan cikkében méltatta a kormányzót a Pesti Hírlap hasábjain. Értékelése szerint Kassán a felvidéki magyarok számára a Rákóczival párhuzamba állított kormányzó volt a „szabadító”, aki egész életét arra tette fel, hogy a nemzet által elszenvedett sérelmeket orvosolja, amit sikerült is megvalósítania.46

A törvényhozás hódolata

A revíziós sikereket követően a magyar országgyűlés törvényben rendelkezett a visszacsatolt területek újraegyesítéséről. Az 1938 novemberében elfogadott jogszabály (XXIV. tc.) tárgyalása során sem maradt el a kormányzó érdemeinek méltatása, ami a sajtón keresztül a széles nyilvánosság számára is ismertté vált. November 8-án Kornis Gyula házelnök méltatta Horthy „történelmi” érdemeit: az „országépítést”, nemzetközi tekintélyünk helyreállítását, végül „az ország jókora” darabjának visszaszerzését. A képviselők „hosszantartó lelkes éljenzés és taps” kíséretében fejezték ki az elnöki méltatással történő egyetértésüket.47 A felvidéki területek visszacsatolásáról szóló törvényjavaslatot a képviselőház és a felsőház november 12-én szavazta meg. Az ünnepi ülés alatt többen utaltak Horthy „vitathatatlannak” nevezett érdemeire. Klein Antal, a Független Kisgazda, Földműves és Polgári Agrárpárt képviselője hangsúlyozta, hogy az egész nemzet hálás a kormányzónak, aki „az ország hajóját sok ezer veszély közepette, Scylla és Charybdus közötti vezeti biztos révbe”.48 Ujfalussy Gábor (Nemzeti Egység Pártja) kiemelte, hogy csakis egy vezért szabad követnie a magyarságnak, Horthy Miklós kormányzót.49 Tobler János, a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt képviselője a kormányzóban a „gondviselés” küldöttét látta.50 A szociáldemokrata Peyer Károly Horthy „bölcs” kormányzása eredményeként mutatta be a revíziós sikert.51 (A szociáldemokrata állásfoglalások a korábbiakban nem voltak ilyen hízelgők a kormányzóra nézve.52 ) A felsőház ülésén elhangzottak közül Széchenyi Bertalan házelnök és Ravasz László dunamelléki református püspök szavaira érdemes utalni.53

Összegzés

A magyar állam nem rendelkezett elegendő saját erővel a területi revízió megvalósításához, így rá volt szorulva az I. világháborút lezáró békerendszerrel elégedetlen nagyhatalmak támogatására. Az 1938 és 1941 közötti revíziós sikerek az európai hatalmi átrendeződésnek, a tengelyhatalmak agresszív külpolitikájának, azaz nem Horthy Miklós államférfiúi nagyságának vagy – kimagaslónak nem is tekinthető – diplomáciai képességeinek voltak köszönhetők. A revíziós sikerek áraként Magyarország külpolitikai mozgástere 1938 után fokozatosan beszűkült, a magyar állam egyre inkább elköteleződött Berlinnek.54 Eközben a propaganda „országgyarapítóként” méltatta a népszerűsége csúcsán álló kormányzót. A magyar nemzet életében végbement előremutató változások a korszakban kivétel nélkül Horthy sikereiként kerültek bemutatásra. A Horthy-kultusz funkciója ugyanis az volt, hogy biztonságérzetet, reményt adjon, bizakodást sugalljon a korabeli magyar társadalom számára. A propaganda szerint kizárólag a kormányzó vállain nyugodott az ország sorsa, jövője, tőle függött a megfogalmazott nemzeti célok megvalósítása.55 A revíziós sikereket követően a kultusz építői 1938 novemberében már azt láttatták, hogy a kormányzó képes volt elérni a trianoni tragédia – legalább részleges – orvoslását. Miután Horthy Miklós személyesítette meg a „keresztény” és „nemzeti” Magyarországot, a kultusza hozzájárult a fennálló politikai és társadalmi berendezkedés védelméhez és legitimációjához is.56 A Horthyról konstruált kép, a kultikus értékelések és magasztalások fő üzenete és a történeti kutatások alapján megismerhető „valóság” között természetesen már 1938 előtt is meglehetősen nagy szakadék tátongott. Azonban kijelenthető, hogy a realitások (a II. világháború alatt beszűkülő mozgástér, a jövőre vonatkozó kilátások) és a propagandisztikus állítások (a vezér követésével, a nemzet önerejéből elérhető a „szebb magyar jövendő”) közötti eltérés mértéke a korszak utolsó éveiben volt a legnagyobb. Mindez negatívan befolyásolta a magyar társadalom külpolitikai gondolkodását, azaz hozzájárult a reális önképének további torzulásához.

1  Az irredenta-kultuszhoz lásd ZEIDLER Miklós: A revíziós gondolat, Kalligram, Pozsony, 2009.

2  Erről bővebben TURBUCZ Dávid: A Horthy-kultusz kezdetei, Múltunk 2011/4., 156–199, különösen: 174–177, 184.

3  ROMSICS Gergely: Mítosz, kultusz, társadalom, Mozgó Világ 2004/7., 57–60; UŐ.: A jelentés zsarnoksága, Pro Minoritate 2004. tavasz, 4–6, 8; Murray EDELMAN: A politika szimbolikus valósága, L'Harmattan, Budapest, 2004, 28–30; ZENTAI Violetta: Politikai antropológia: a politika antropológiája = Politikai antropológia, szerk. Zentai Violetta, Osiris – Láthatatlan Kollégium, Budapest, 1997, 22–23; Ernst CASSIRER: A modern politikai mítoszok technikája = Politikai antropológia, 38–39.

4  Vö. CASSIRER: I. m., 40; ZENTAI: I. m., 21.

5  A „nemzetmentéshez” lásd TURBUCZ: A Horthy-kultusz kezdetei; az „országépítéshez” lásd TURBUCZ Dávid: Az „országépítő” kormányzó képének megjelenése az 1920-as évek második felében, Kommentár 2011/3., 32–44.

6  Vö. E. A. REES: Leader Cults. Varieties, Preconditions and Functions = The Leader Cult in Communist Dictatorships. Stalin and the Eastern Bloc, szerk. Balázs Apor – Jan C. Behrends – Polly Jones – E. A. Rees, Palgrave MacMillan, London, 2004. 14.

7  DÖMÖTÖRFI Tibor: A Horthy-kultusz elemei, História 1990/5–6., 23.

8  TURBUCZ Dávid: Vezérkultusz és nyilvánosság. Horthy Miklós „országlásának” húszéves jubileuma (1939–1940), Médiakutató 2010/2., 101; DÖMÖTÖRFI: I. m., 24, 26; SZABÓ Miklós: Politikai évfordulók a Horthy-rendszerben = A két világháború közötti Magyarországról, szerk. Lackó Miklós, Kossuth, Budapest, 1984, 494–498; OLASZ Lajos: A kormányzóhelyettesi intézmény története (1941–1944), Akadémiai, Budapest, 2007, 71; UŐ.: A kormányzó-kultusz alakulása a második világháború időszakában (1938–1944) = Újragondolt negyedszázad. Tanulmányok a Horthy-korszakról, szerk. Miklós Péter, Belvedere Meridionale, Szeged, 2010, 354–356.

9  SALLAI Gergely: Az első bécsi döntés, Osiris, Budapest, 2002, 119. (A tárgyalásokhoz lásd Uo., 82–123.)

10  Uo., 143–147.; ZEIDLER: I. m., 275.

11  ZEIDLER: I. m., 274.

12  Budapesti Hírlap 1938. november 3., 5–6.

13  Pesti Napló 1938. november 4., 1. Lásd még Pesti Hírlap 1938. november 5., 1; Budapesti Hírlap 1938. november 5., 3.

14  Budapesti Hírlap 1938. november 6., 1; Magyarország 1938. november 10., 2; Magyarország története képekben, II. A két világháború között, szerk. Gyurgyák János, Osiris – Magyar Távirati Iroda – Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2008. 126, 128; Magyar Országos Levéltár K. 428., MTI „kőnyomatos” Hírek, a) sorozat, Napi tudósítások [a továbbiakban: MOL K. 428.], 1938. november 7., 42. (Az MTI híranyaga elérhető az interneten: http://mol.arcanum.hu/mti/opt/a100929.htm?v=pdf&a=start.)

15  MOL K. 428., 1938. november 5., 15.

16  Budapesti Hírlap 1938. november 9., 3; Újság 1938. november 6., 1–2., november 9., 5–6; Pesti Napló 1938. november 8., 4–5.

17  Lásd például MOL K. 428., Napi tudósítások, 1938. november 2., 70, november 3., 44–45, november 6., 33, november 7., 41, november 8., 10 és 45.

18  Ehhez lásd például Budapesti Hírlap 1938. november 5., 6, november 6., 10, november 16., 7, november 17., 7; Újság 1938. november 4., 6, november 11., 6, november 17., 2.

19 Lásd például Az Est 1938. november 4., 1.

20  Az Est 1938. november 8., 2–3, november 9., 5; VÖRÖS Boldizsár: Károlyi Mihály tér, Marx-szobrok, fehér ló. Budapest szimbolikus visszafoglalásai 1918–1919-ben, Budapesti Negyed 2000/3., 158–159.

21  ROMSICS Ignác: Horthy-képeink, Mozgó Világ 2007/10., 18; DOMBRÁDY Lóránd: A legfelsőbb hadúr és hadserege, Zrínyi, Budapest, 1990, 121, 134–135.

22  Az egyes napilapokhoz lásd „…a háború szolgálatában”. Főszerkesztői értekezletek. 1942. szeptember 22. – 1943. augusztus 25., s. a. r., jegyz. Joó András, Napvilág – MTI, Budapest, 2007, 287–293.

23  Tolnai Világlapja 1938. november 16., 1–7; DÖMÖTÖRFI: I. m., 26.

24  Részlet a felvidéki bevonulásokról készített 60 perces Észak felé című fi lmből:

 www.youtube.com/watch?v=hs1NjePbPho.

25  Budapesti Hírlap 1938. november 8., 2; MOL K. 428., 1938. november 6., 15–19, 24–25, 27–28, 31–32. A komáromi bevonulásról szóló fi lmhíradó: http://fi lmhiradok.nava.hu/watch.php?id=3046.

26  Lásd például Budapesti Hírlap 1938. november 3., 1; Újság 1938. november 4., 2; Az Est 1938. november 8., 1; Pesti Napló 1938. november 2., 1; Magyarország 1938. november 4., 7; Budapesti Hírlap 1938. november 5., 3.

27  Újság 1938. november 6., 5.

28  Nemzeti Újság 1938. november 8., 5.

29  Budapesti Hírlap 1938. november 6., 3. (A cikk a budapesti bevonulás tizenkilencedik évfordulóján, Szegedtől Kassáig címmel méltatta Horthy érdemeit.)

30  GERŐ András: Képzelt történelem. Fejezetek a magyar szimbolikus politika XIX–XX. századi történetéből, PolgART, Budapest, 2004, 292–296.

31  TURBUCZ: A Horthy-kultusz kezdetei, 177.

32  Magyar Nemzet 1938. november 4., 1.

33  8 Órai Újság 1938. november 4., 9. Lásd még például Új Nemzedék 1938. november 8., 1–2.

34  Nemzeti Újság 1938. november 5., 1.

35  Lásd például Pesti Napló 1938. november 4., 1; Esti Kurír 1938. november 4., 1; Magyar Nemzet 1938. november 4., 1.

36  SZABÓ Miklós: A legitimáció történelmi alakváltozásai = SZABÓ Miklós: Politikai kultúra Magyarországon, 1896–1986. Válogatott tanulmányok, Atlantis Program, 1989, 279, 282.

37  Budapesti Hírlap 1938. november 12., 1 és 4–5.

38  MOL K. 428., 1938. november 9., 41.

39  MOL K. 428., 1938. november 11., 45. Részlet az Észak felé című filmből:

 www.youtube.com/watch?v=NIu3kKyXSC0.

40  Újság 1938. november 12., 2.

41  MOL K. 428., 1938. november 8., 44.

42  SALLAI: I. m., 151.

43  Budapesti Hírlap 1938. november 12., 2–3; MOL K. 428., 1938. november 11., 17–18, 20–21, 23–25.

44  Újság 1938. november 12., 2.

45  A kassai bevonulásról szóló fi lmhíradó: http://fi lmhiradok.nava.hu/watch.php?id=3052.

46  MÁRAI Sándor: Ajándék a végzettől, Helikon, Budapest, 2004, 135–136, 206–211, 227. Vö. ROMSICS Ignác: I. m., 18.

47  Képviselőházi Napló, 1935–1939, XX. kötet [a továbbiakban: KN 1935–1939], (1938. november 8.), 252. A sajtóhoz lásd például Újság 1938. november 9., 3.

48  KN 1935–1939, (1938. november 12.), 263.

49  Uo., 264.

50  Uo., 265.

51  Uo., 268.

52  TURBUCZ Dávid: Horthy Miklós „országlásának” tizedik évfordulója, Első Század OTDK–különszám, 2009, 189– 190, 197, 202–203.

53  Felsőházi Napló, 1935–1939. IV. kötet, (1938. november 12.), 1–2, 5–6.

54  ZEIDLER: I. m., 176–283, 268–292; PRITZ Pál: 20. századi magyar külpolitika = UŐ.: Az objektivitás mítosza? Hazánk és a nagyvilág. 20. századi metszetek, Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 2011, 38–44.

55  OLASZ: A kormányzóhelyettesi intézmény története, 74, 427–428.

56  TURBUCZ Dávid: Horthy Miklós, Napvilág, Budapest, 2011, 163.


« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.