Hírek

Lapbemutató (2012/6.)

A Kommentár 2012. évi 6. számának bemutatója, beszélgetés egy pohár bor mellett.

Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner

Szabad piac és katolikus tradicionalizmus: a TFP

 A szabad piac és a magántulajdon védelméért alapítóját megdicsérte Hayek, ezzel együtt tradicionalista katolikusokat tömörít, és a katolikus egyház legkonzervatívabb ágához tartozik. Ez a brazil alapítású TFP, a Tradition, Family, Property, azaz Hagyomány, Család, Magántulajdon, amely alapítójának hamarosan magyarul is megjelenik főműve, a Forradalom és ellenforradalom.

Plinio Corrêa de Oliveira brazil professzor 1960-ban alapította a szervezetet. Oliveira 1908-ban született São Paulóban, a középiskolát a jezsuitáknál végezte el, 1928-ban pedig csatlakozott az akkoriban Brazíliában egyre népszerűbb Mária Kongregációhoz. 1930-ban a város egyetemének jogi karán szerzett diplomát, majd 1933-ban a Liga Eleitoral Católica (Katolikus Választói Szövetség) delegálta az alkotmányozó nemzetgyűlésre, ahol ő volt a legfiatalabb képviselő. Hamarost a gyűlés katolikus frakciójának szóvivője lett. Mandátuma lejárta után a városi egyetem civilizációtörténeti tanszéken tanított, majd az ottani pápai jogú egyetem újkori és jelenkori intézetének lett a tanára. 1935-től 1947-ig az akkoriban virágzó nemzetközi szervezet, az Actio Catholica São Pauló-i érseki tanácsának első elnöke és a Legionário című katolikus hetilap szerkesztője. 1951-től a Catolicismo című folyóirat főmunkatársa. 1995-ös haláláig 18 könyvet írt.

Fő műveként az 1959-ben megjelent Forradalom és ellenforradalom1 című kötetet tartják számon hívei, amelynek publikálása egy évvel előzte meg a TFP megalapítását. A mű első része a „forradalmat”, a második az „ellenforradalmat” tárgyalja, harmadik része pedig a szerző 1976-os kiegészítése (Forradalom és ellenforradalom húsz esztendővel később). Oliveira meglátása szerint „a pusztulófélben lévő, igazi rend nem más, mint a középkori kereszténység. Ez a rend nem akármilyen tetszőleges rend volt, egy bizonyos rend sok lehetséges közül. Nevezetesen a keresztény civilizáció, az emberiség térben és időben megvalósuló, az adott körülményeknek megfelelő, egyetlen hiteles rendje volt.”

A TFP brazil alapítójának (aki Aquinói Szent Tamás nagy rajongója volt) gondolatai kapcsolódnak a konzervatív történetírás azon, általában katolikusok által dominált vonalához, amely szerint a hanyatlás a reneszánsszal, de legalábbis a 15. századdal kezdődött. Mint Plinio leszögezi: „a dolgok helyesen felfogott tárgyi rendje szükségszerűen szakrális kell hogy legyen”, s hogy ez a rend elismerje „a pápa – pontifex maximus – hatalmát közvetlenül a lelki dolgokban, valamint közvetve a világi ügyekben, amennyiben a lelkek megváltására vonatkoznak”.

Ennek megfelelően a forradalom három fő szakasza a reformáció, a francia forradalom és a kommunizmus. Oliveira megfogalmazása szerint „a három forradalom csak egy-egy epizód az egyugyanazon Nagylázadásban, melyen belül a szocializmus, liturgicizmus és a kinyújtott kéz politikája csak egy-egy átmeneti állapotot jelent a végcél felé. […] Az ellenforradalom célkitűzése tehát a katolikus kultúra és civilizáció visszaállítása és előmozdítása”. Hozzáteszi: „az ellenforradalom tradicionalista szellemének azonban semmi köze ahhoz a helytelen és szűklátókörű tradicionalizmushoz, amely abban éli ki magát, hogy megtartson néhány rítust, stílust, szokást, karácsonyi vagy húsvéti ünnepet csak azért, mert szereti a hangulatos múltat”. Továbbá „ha arról van szó, hogy [az ellenforradalom] megőrizzen valamit a jelenből, ami jó és életrevaló, az ellenforradalom konzervatív. De ha arról van szó, hogy megörökítse azt a felemás helyzetet, amelyikben éppen leledzünk, azaz csupán a forradalmi folyamatnak pillanatnyi képét retusálja […], akkor az ellenforradalom nem lehet konzervatív.” Sőt: „az egyházon kívül nincs, és nem is lehet autentikus ellenforradalom”.

A Forradalom és ellenforradalom ugyan tartalmaz talán eredetinek nevezhető meglátásokat, ugyanakkor mégis – a Kommentár olvasói által bizonyosan – jól ismert konzervatív, katolikus és „ellenforradalmi” gondolatokat, toposzokat rendezi össze sajátos, kissé túlhevült, kiáltványszerű stílusban. Nem idegenkedve az olyan szóalkotásoktól, mint a „fél-ellenforradalmár”, és az olyan megfogalmazásoktól, mint hogy „A forradalom ügynökei: szabadkőművesek és más titkos erők”. Emellett olyan (mai magyar szemmel talán az egykori kommunista ügynököket felkészítő brosúrákhoz hasonlatos) nyelvet tesz magáévá, ami olyasmikről értekezik, mint a „harcmodor a forradalmárral szemben”, vagy „hogyan lehet ízzé-porrá törni a forradalom uralmát”. Plinio stílusára jellemző egyfajta militarizmus és polemizáló hetykeség, van benne valami abból, amit Daniel Pipes úgy ír le, hogy a jobboldalra jellemző a „nagy- és vastagbetűs szavak, valamint a felkiáltójelek halmozása”.2

A mű így inkább az angolszász helyett a kontinentális, kifejezetten katolikus orientációjú, reakciós konzervatív irodalom sorába illeszkedik (egy helyütt például hivatkozik a szerző Donoso Cortésre), nem véletlenül juthat eszünkbe olvasása közben Molnár Tamás professzor. Mindazonáltal Plinio tárgyalja azt is, hogy miként lehetnek protestáns országok monarchiák, katolikusok pedig köztársaságok (ami az ő szemében jelentős problematikának bizonyul). Minthogy tradicionalista katolikus, bírálja a II. Vatikáni Zsinatot, amiért az nem ítélte el a kommunizmust, és helyteleníti a Vatikán keleti politikáját.

A szerző a brazil agrárreform és a szocializmus heves bírálója volt; ezzel kapcsolatban írott, 1981-es munkája (A szocialista önkormányzat: védőgát vagy hídfő a szocializmussal szemben?) kapcsán Friedrich August von Hayek lelkes levélben köszöntötte őt.

A TFP-t 1960. július 26-án alapította Oliveira, Sociedade Brasileira de Defesa da Tradição, Família e Propriedade néven, s a brazil alapszervezet nemzeti tanácsának elnöke volt 1995-ben bekövetkezett haláláig. A TFP jelenleg 15 országban működik. Létrehozását a Forradalom és ellenforradalom inspirálta, a szervezet a kötetben lefektetett alapelvek és értékek mentén működik, önfelfogása szerint békésen igyekszik védeni a hagyományt, a családot és a magántulajdont, valamint a keresztény civilizációt a kultúrharc frontvonalában. A TFP hangsúlyosan katolikus világiak, laikusok civil szervezete.

A szervezet tagjai kezdetektől kiálltak az akkoriban hódító felszabadítás-teológia ellen, amely marxista alapokra helyezte a teológiát. A marxizmus és a felszabadítás teológiája elleni kampány fő terepe Brazília, Chile és Argentína volt. Teológiájának megalapozója Gustavo Gutiérrez perui dominikánus 1971-es, A felszabadítás teológiája: történelem, politika, üdvözülés című műve. További fő teoretikusai Juan Luis Segundo uruguayi jezsuita és az európai értelmiségi körök által a hetvenes–nyolcvanas években igen kedvelt ferences, Leonardo Boff voltak (utóbbit azóta elbocsátották a klerikusi állapotból). A Vatikán 1984-ben és 1986-ban is rámutatott a felszabadítás teológiájának problémáira a Libertatis nuntius és a Libertatis consciencia című eligazításaival, amelyek mögött éppenséggel a jelenlegi pápa, Joseph Ratzinger állt. Ugyanakkor a felszabadítás teológiájának bizonyos elemei (például a strukturális bűn fogalma) beépültek a katolikus egyház hivatalos tanításába is.

A legjelentősebb TFP-szervezet ma az Egyesült Államokban működik (honlapjuk: www.tfp.org),3 önbevallása szerint 120 ezer taggal. Szerteágazó tevékenységében megtalálható az előadások és kerekasztal-beszélgetések szervezésétől kezdve számos kampány és a folyóirat-kiadás is. Rendeztek reklámkampányt a hagyományos házasság mellett, az abortusz, az eutanázia, az őssejtkutatás és az istenkáromlás ellen, védelmére keltek a „történelmi eliteknek”, részletes kritikáját adták a Da Vinci-kódnak. Rendszeresen megszólalnak aktuális ügyekben, többnyire közlemények útján: mostanában leginkább az azonos neműek házassága van figyelmük középpontjában. És volt energiájuk arra is, hogy elítéljék Harry herceg Las Vegas-i viselkedését is – az angol királyi család sarja a nyáron az amerikai városban töltötte a vakációt, aminek során a róla publikált képek szerint lányokkal közösen meztelenkedett. Az amerikai TFP lapja a kéthavi Crusade Magazine, foglalkoznak könyvkiadással és más kulturális tevékenységgel is.

A TFP időnként összeütközésbe került a katolikus főpapsággal is. 1985-ben például a brazil püspöki kar elítélte a szervezetet annak állítólagos „ezoterikus karakteréért” és „vallási fanatizmusáért” (ugyanezen püspöki kar számos tagja vette rossz néven, hogy a Vatikán megbélyegezte a felszabadítás teológiáját). Ugyanakkor a TFP-nek támogatói is vannak az egyházi hierarchiában, például a chilei Jorge Medina Estévez bíboros. Hogy a brazil klérus mit értett ezen az „ezoterikus karakteren”, nem teljesen világos. Carlos Eduardo Schaffer, a Forradalom és ellenforradalmat magyarul kiadó osztrák TFP, az Österreichische Gesellschaft zum Schutz von Tratidion, Familie und Privateigentum képviselője erre vonatkozó kérdésemre azzal válaszolt, hogy a brazil papság akkoriban erősen a felszabadítás teológiája és más progresszív nézetek hatása alatt volt. A progresszív papok és püspökök pedig fontos pozíciókat foglaltak el az egyház szervezeteiben, így sikerült elérniük, hogy véleményük az egész püspöki kar álláspontjaként tűnjön fel – miközben számos püspök nem értett egyet a TFP ezen besorolásával.

A TFP, minthogy nincs kánonjogi státusza és világi szervezet, nem ápol hivatalos kapcsolatokat a Vatikánnal. Ugyanakkor jó viszonyban áll tradicionalista főpapokkal,4 így többek közt Raymond Leo Burke amerikai bíborossal, az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának prefektusával (ez a legmagasabb egyházjogászi pozíció a Vatikánban). De közeli barátságot ápolnak a Srí Lanka-i prímással, Malcolm Ranjith bíborossal is, aki 2001–2009 között kisebb megszakítással a Vatikánban dolgozott, és akit az egyik legtradicionalistább főpapként tartanak számon. Rajta kívül Athanasius Schneiderrel, a kazahsztáni Asztana püspökével, aki Dominus Est – Egy közép-ázsiai püspök gondolatai a szentáldozásról című kis könyvecskéjével nagy vihart kavart a katolikus közéletben, mivel ebben a térden és nyelvre való áldozás védelmére kelt (a pápa is az áldozás ezen módját preferálja), szemben a mostanra teljesen elterjedt állva és kézbe áldozással.5 A TPF tagjai közel állnak Wolfgang Haashoz, a liechtensteini Vaduz érsekéhez, aki úgyszintén tradicionalista elkötelezettségéről ismert (és jó viszonyban van az uralkodó hercegi családdal).

A TFP-nek van irodája Brüsszelben (Pro Europa Christiana Federation),6 ahol rendszeresen szerveznek találkozókat az Európai Parlament hozzájuk közel álló nézeteket valló politikusaival. Néhány képviselővel az Európai Néppártból is kiépítettek kapcsolatokat, de ezek a bécsi elnök szavai szerint inkább felszínesek, a TFP ráadásul az Európai Néppártról úgy tartja, hogy „egyre liberálisabb” alapállásból politizál, amit Schaffer „balközépnek” tart. A TFP ugyanakkor szoros szövetségesi viszonyban áll többek között Magdi Cristiano Allam olasz, Ewald Stadler osztrák, Nigel Farage brit és Anna Záborska szlovák képviselővel.

Farage-ot, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetőjét, az EP egyik legaktívabb szónokát keveseknek kell bemutatni. Anna Záborska a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviseletében ül az EP néppárti frakciójában, a TFP-hez abortuszellenes álláspontja miatt került közel. Magdi Cristiano Allam egyiptomi muszlim családban született Kairóban, 1952-ben, de katolikus iskolába járt, 1972-ben pedig Rómába költözött, itt végezte egyetemi tanulmányait szociológia szakon. Egy katolikus nőt vett feleségül. 1978-tól 2003-ig a középbalos La Repubblica munkatársa, kommentátora volt, 2003-ban viszont „átigazolt” a konzervatív Corriere della Serához. Ma ő Olaszország egyik legismertebb és ahogy mondani szokták, „legellentmondásosabb” újságírója (akármit is jelentsen ez a jelző). Magdi 2008-ban katolizált, maga XVI. Benedek pápa keresztelte meg húsvétkor, a nagyszombati szertartás keretében. Az Epnek 2009 óta tagja a középjobb, kereszténydemokrata UDC színeiben, habár van egy saját pártja is, a Io Amo l’Italia (Szeretem Olaszországot). Magdi gyakran kritizálja az iszlám extremizmust és hangsúlyozza Európa zsidó-keresztény gyökereinek fontosságát. Az 1961-es születésű Ewald Stadler eleinte a Jörg Haider-féle Osztrák Szabadságpárt, az FPÖ tagja volt, de a párt kettészakadása után 2007-ben átigazolt az abból kivált BZÖhöz. Az Európai Parlamentnek 2011 decembere óta tagja. Egyetemi évei alatt közel került a II. Vatikáni Zsinatot ellenző, a pápától elszakadt és tradicionalista katolikus X. Szent Piusz Papi Társasághoz (SSPX), amelynek négy érvényesen, de engedély nélkül szentelt püspökének XVI. Benedek pár éve oldotta fel a kiközösítését, és amellyel két éve folytat tárgyalásokat a Vatikán a szakadás megszüntetése céljából. Ezek a tárgyalások azonban 2012 nyarán a jelek szerint megfeneklettek az idén októbertől ötvenedik évfordulóját ünneplő II. Vatikáni Zsinat elfogadásának kérdésén.

A szervezet hírlevele a Talpa Brusseliensis Christiana.7 A TFP úgy ítéli meg, hogy sikeresen lobbizott mind az EP-nél, mind az Európa Tanácsnál (amely az EU-tól független szervezet, nem keverendő össze az Európai Unió Tanácsával) az abortusz, az azonos neműek házassága és az eutanázia ellen.8

A TFP alapállása konzervatív szemszögből rokonszenves; színpadias, modorosságokra hajlamos stílusa (csupa öltönyös férfi zászlókkal, kimért menetben) viszont nem könnyíti meg a vele való megbarátkozást. Talán túlhangsúlyozott tradicionalista katolicizmusa nehézkessé teheti számára az egyéb, protestáns vagy nem vallásos orientációjú konzervatív szervezetekkel, kezdeményezésekkel való gyakorlati együttműködést. Az alapító Plinio fő műve Magyarországon 2012-ben inkább eszmetörténeti érdekesség, igazán új meglátást nem tartalmaz, ráadásul ezt a műfajt sokkal emészthetőbben művelte Molnár Tamás. Plinio stílusa, mint említettem, túlságosan pamfletszerű, patetikus; többi műve pedig mára aktualitását vesztette, azok mind a hatvanas évek progreszszív közfelfogását, a Szovjetuniót és a kommunista rendszereket ostorozzák elsősorban dél-amerikai szemszögből. Politikai kapcsolatai sem veszélytelenek, hiszen az UKIP és a BZÖ nem épp a legelfogadottabb politikai irányzathoz tartoznak Európában.9 A TFP Magyarországon egyelőre nincs jelen.

 1  Az idézetek a kötet megjelenés előtt álló magyar fordításának kéziratából származnak.

2  Daniel PIPES: Összeesküvések. A paranoia érvezredes története, Agave, Budapest, 2007, 214.

3  Úgyszintén érdekes a TFP egyetemi campusokra vonatkozó kezdeményezéseit ismertető www.tfpstudentaction.org.

4  Az egyházban található tradicionalista, konzervatív, neokonzervatív, progresszivista áramlatokról lásd SZILVAY Gergely: „Megkeresztelt kapitalizmus” – a Crisis Magazine, az amerikai neokonzevatív katolicizmus újjászülető orgánuma, Kommentár 2011/4., 90–91.

5  A könyvet itthon a Szent István Társulat adta ki 2010-ben.

6  Lásd www.english.federation-pro-europa-christiana.org.

7  Lásd http://federation-pro-europa-christiana.org/wordpress.

8  Ezzel kapcsolatban lásd a TFP osztrák szervezetének honlapját:www.tfp.at/protest_abortionlobby.php.

Például: www.tfp.at/protest_homo201104.php ;
http://tfp.at/protest_homolobby.php ;http://tfp.at/petitiongewissensfreiheit.php ;
 www.tfp.at/petition-an-vaclav-klaus.html .

9  A BZÖ-ről szót ejt HAJDÚ András az anyapárt FPÖ-t vizsgáló elemzésében: Újrakezdődő sikertörténet? Az Osztrák Szabadságpárt felemelkedése, hanyatlása és visszatérése = Nemzet és radikalizmus. Egy új pártcsalád felemelkedése, szerk. Lánczi András, Századvég, Budapest, 2011, 64–90. 


« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.