Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner

Célkeresztben a cserkészet

Két interpelláció a civil világ védelmében, 1946

 A Magyar Népköztársaság 1949-es kikiáltásáig töretlen volt az önkéntes (civil) szervezetektekintetében a magyarországi magán- és közjogi fejlődés. Az ezt követő pár évtizedben– amint az élet egyéb területein is – mindez teljesen összekuszálódott, a fogalmidzsungelben a rendszerváltásnak nevezett folyamat sem hozott egyszerűsödést, letisztulást.A globalizáció térhódításával a non-profit és for-profit felosztás terjedt el, amimost együtt használatos a „hagyományos” egyesület, alapítvány, jogi személy, társadalmiszervezet, formátlan civil szervezet, civil közösség, klub, mozgalom és baráti kör fogalmakkal.1

A vizsgált időszakban nemcsak egyesületek, alapítványok, de ezekkel rokon más szervezetek is a nagy statisztikák részét képezik, például temetkezési biztosító egyesületek, ipartestületek, ipartársulatok, szövetségek, sportegyesületek, lövészegyletek, dalárdák, hitbuzgalmi egyesületek, önkéntes tűzoltó- és mentőegyletek és így tovább.

Jelen tanulmánynak nem feladata rendet vágni e fogalmi zavarban, de mindenképpen fontos tudnunk, hogy mit ért a szerző a „civil világ” alatt; milyen sokszínű is volt az a világ, amelyet a bevonuló szovjet hadsereg talált Magyarországon.
A felsoroltak közül jelen sorok írója igyekezett csak a ma általánosan használatos „civil” fogalomnak megfelelő szervezeteket szerepeltetni, így az egyesület – alapítvány – civil közösség hármas felosztását veszi alapul.

A cserkészet alapjai

A cserkészet kezdetektől napjainkig önkéntes, politikamentes ifjúságnevelő mozgalom, amely mindenki számára nyitott származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint felekezettől függetlenül. Manapság is csak néhány országban tiltott: ezek — Európából nézve — kivétel nélkül diktatúrák (például Kuba, Kínai Népköztársaság). Máig is érvényes célját, alapelveit és nevelési módszereit alapítója, lord Robert Baden- Powell (a cserkészek között BiPi) határozta meg. Ezek szerint a cserkészet alapvető célja, hogy támogassa a fiatalokat testi, lelki, társadalmi és szellemi képességeik teljes kifejlesztésében mind a magánéletben, mind felelős állampolgárként helyi, nemzeti és nemzetközi közösségeik tagjaként.2

A helyi szokások befogadásával és módosításával a mozgalom számos kultúrában egyedi arcot kapott. Az Amerikai Egyesült Államokban például a vadnyugati határvidék motívumait, örökségét használják fel: ez nemcsak a kiscserkészek állatos jelvényeiben3 mutatkozik meg, hanem az indiánok természetközeli kultúrájából vett túlélési technikák megtanulásában is. A brit cserkészeten belül kimutatható indiai hatás Kipling A dzsungel könyve című alkotásából származik. A magyar mozgalom egyedi vonása a népi kultúrát őrző-bemutató regöscserkészet, amely Kodály Zoltán és Bárdos Lajos munkásságának szellemében tevékenykedik.

A cserkészet valláserkölcsi alapon szerveződik. Ezért a „kötelesség Isten iránt” a cserkészet egyik alapelve, amelyet szintén eltérően alkalmaznak a tagszövetségek. A Boy Scouts of America (BSA) szigorúbb irányvonalat követ, kizárva tagjai közül az ateistákat. Az Egyesült Királyságban működő The Scout Association a felnőtt vezetőktől megköveteli egy felsőbb erő elismerését, de nem zárja ki az ateistákat a cserkészetben végzett feladatokból, amíg támogatják a fiatalok hitbeli fejlődését a mozgalomban. A kanadai cserkészet az Isten iránti kötelesség fogalmát tágan értelmezi a „spirituális elvekhez való ragaszkodás” kifejezéssel, és nem követ ateistákat kizáró politikát.

A Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ) alapszabálya a kezdetektől leszögezi, hogy a cserkészet valláserkölcsi alapon működik, valamint a magasabb szintű vezetőktől (cserkésztisztektől és segédtisztektől) elvárja, hogy gyakorolják is vallásukat.

Magyar cserkészet a II. világháború előtt

Az 1933-as világdzsemborira4 készülve, melyet a Budapest melletti Gödöllőn tartottak, a MCSSZ felmérte, hogy pontosan hol, milyen cserkészlétesítményekben, milyen események várhatják az ide látogató több tízezer fiatalt. Ekkor készült a következő oldalon mellékelt térkép.

A dzsemborira különleges terv készült, hiszen ez volt a cserkészet történetében az első, ahol nem kvázi-diákolimpiát tartottak (mintegy válaszul a mindenhol erősödő nacionalizmusra), hanem egy kulturális találkozót terveztek a gróf Teleki Pál főcserkész vezette törzsek. Ennek eredményeként az 1933-as – a nemzetközi cserkészmozgalomban is jelentős eseményként számon tartott5 – dzsembori egy sor, a gyakorlati cserkészmunka során már észlelt problémát felerősített. Ez elgondolkodásra és programja újragondolására késztette a szövetség vezetését.

A szükségesnek tartott lépések megtétele előtt komoly felmérések és tanulmányok készültek. Ezeket Gergely Ferenc még publikálta az 1989-ben megjelent – a magyar cserkészet 1910 és 1948 közötti történetét átfogó – könyvében, sajnos a kérdőív és annak értékelése elveszett a Magyar Országos Levéltárból.6  


A cserkészszülők foglalkozás szerinti megoszlása százalékban   A cserkészek foglalkozás szerinti megoszlása százalékban
Gyári munkás 23% Tanuló 52,4%
Iparos 22,2% Gyári munkás 26,2%
Meghalt, eltűnt 18,8% Iparos 10%
Egyéb 17% Egyetemista 4%
Önfenntartó 8% Tisztviselő 3,2%
Kereskedő 7,3% Egyéb 2,7%
Tisztviselő 3,7% Kereskedő 1,5%

A fenti, 1939-ből származó, összegző táblázatból kiderül, hogy a közhiedelemmel ellentétben a cserkészet nem a polgári elit mozgalma volt. A táblázatban alkalmazott jelöléseknél szűken vettem a társadalom „alsóbb rétegeinek” értelmezését, mert nem tudjuk, hogy a statisztika összeállítói mi alapján sorolták például az „egyéb” vagy az „önfenntartó”8 kategóriába az embereket. Ezek a számok összességében (88,6%!) azt mutatják, hogy a cserkészet potenciálisan azokat a fiatalokat szólította meg, akikre a Magyarországon 1944 végén ismét megjelent kommunista hatalom is igényt tartott. (Ezt jelölik a kiemelések.) Ezért Magyarország 1945-ös megszállása után a cserkészetet (a KALOT/KALÁSZ/EMSZO-hoz9 hasonlóan) vagy át kellett venni, vagy meg kellett gyengíteni, majd szétverni, hogy tagságához, az általa megszólítottakhoz a kommunista párt konkurencia nélkül hozzáférjen, belőlük építkezhessen, ezzel teremtve magának monopolhelyzetet a felnövekvő nemzedékek körében.

Ha egy rendszer beindul…

1944/45-ben a kommunista párt viszonylag hosszú ideig reménykedett a magyarországi cserkészmozgalom átvételében. Azon dolgozott, hogy a cserkészetet mint jelentős hatással rendelkező ifjúsági tömegmozgalmat a maga oldalára állíthatja; később azonban már a rombolásban volt érdekelt. A kommunisták beszivárogtak a szervezet fontos „pontjaira”; majd a beépültek által is mozgatott igazolási eljárásokkal és tisztogatásokkal, célzott hatósági zaklatásokkal, a meghatározó emberek vagy csak úgy, en bloc a mozgalom elleni sajtókampányokkal és a cserkészvezetőkre háruló, egyre jelentősebb adminisztratív terhekkel igyekeztek minél többeket leválasztani a mozgalomról. A Politikatörténeti Levéltárban azonban több olyan jelentés is fennmaradt, melyek ezen akciók elégtelenségéről számolnak be. Hiába épültek be bomlasztó elemek egyre nagyobb számban, hiába volt a cserkészvezetők osztályozása, ellenőrzése, és sok esetben kiszorítása a mozgalomból, amikor a cserkészek kimentek a természetbe és felépítették a saját kis mikrokozmoszukat, a külső befolyásnak „vége volt”. Ott előjöttek a „régi beidegződések”.

Az egyik legnagyobb kombinációs akció az 1946. június 17-én elindított, jól célzott sajtó- és állami kampány10 volt, melyet a „Teréz körúti merényletre” komponáltak. A hivatalos jelentés szerint – amit a kommunista irányítású Szabad Nép két nappal későbbi cikke őrzött meg – egy, a Körúton békésen sétáló szovjet katonát megöltek, több társát pedig megsebesítették. A szovjet megszállás kezdetén, 1945 első napjaiban kialakított politikai rendőrség (Politikai Rendészeti Osztály, PRO) vezetői és a szovjet városparancsnokság tisztjei szinte azonnal a helyszínre értek. A Teréz körút 15. számú, épület padlásán megtalálták a „tettes” — Pénzes István 17 éves tanuló — holttestét, aki cserkészöltözetet viselt és – minő szerencse! – megtalálták nála KALOT-igazolványát is. A később, Révffy László visszaemlékezései11 alapján is rekonstruált valóság másként festett. A nyári napon három szovjet katona tért be a Teréz körúti Edison kávéházba, majd egy ott tartózkodó magyar nő (egyes visszaemlékezések szerint az egyik pincérnő)12 miatt heves szóváltásba keveredtek, a veszekedés az utcán két áldozatot követelő lövöldözésbe torkollott. A hamarosan kiérkező szovjet katonák a hullákat feldobták egy orosz teherautóra, majd – a lövések miatt – a körúti házak ablakaiból bámészkodó embereket beparancsolták lakásaikba. Ezt nyomatékosítandó a háztetők fölé géppisztolysorozatokat eresztettek. Valószínűleg ekkor tévedt el az a golyó, amely fejen találta a padlásról leskelődő Pénzes Istvánt, lehetőséget adva a magyar és szovjet politikai rendőrség embereinek, hogy később úgy állítsák be őt, mint a két szovjet katona orvgyilkosát.

A Szabad Nép csak június 19-én, két nappal a történtek után (!), foglalkozott először az üggyel,13 ezzel hintve szét jó néhány, a mai napig is élő „legendát” a történettel kapcsolatban. A cikk szerint egy orosz tiszt és egy magyar lány meghalt az orvgyilkos golyóitól, valamint több orosz katona és járókelő is megsebesült. A Szabad Nép újságírója az esetet szélesebb „antiklerikális” összefüggésben értelmezte, és úgy vélekedett: a reakció erői felbátorodtak az elhúzódó Kiss Szaléz és társai elleni per, valamint az Olofsson Piacid-ügy miatt.14

A Teréz körúti „incidens” váratlanul érte a kommunista pártot, azonban az eset politikai célokra kiválóan fel lehetett használni: bár az egyházi szervezetek sorsa már korábban eldőlt, még hiányzott egy igazán jól és egyszerűen megfogalmazható casus belli. Ezt most nagyon egyszerűen, nagyon sok helyen lehetett publikálni, nem kerülhette meg egyetlen újság vagy közéleti szereplő sem. A (dez)információkat pedig a kommunista kézben lévő PRO készségesen szállította. Megnyílt az út, hogy Vlagyimir Szviridov altábornagy erre a merényletre hivatkozva Nagy Ferenc miniszterelnöktől erőteljesen követelje a „fasisztabarát” ifjúsági egyesületek betiltását. Ezzel megkezdődött a demokratikus és a korábban már leírt sokszínű civil világ végjátéka.

Az 1946. június 25-én kelt 7330/1946. M.E. sz. rendelettel az összes egyesület felügyeletét a belügyminiszter hatáskörébe utalták. Rajk László belügyminiszter ezt követően elrendelte valamennyi egyesület fölülvizsgálatát, de megállapodott Nagy Ferenc miniszterelnökkel arról, hogy a betiltandó egyesületek új néven, új vezetéssel ismét újjászerveződhetnek. 1946. július 20-án, a történet zárásaként a belügyminiszter rendeleti úton több száz civil szervezetet oszlatott fel,15 köztük a Magyar Cserkészszövetséget is.16 „Természetesen” a feloszlatások után – a miniszterelnökkel kötött megállapodást felrúgva – a Belügyminisztérium (BM) a szervezetek újjáalakulását bürokratikus módon húzta-halasztotta, akadályozta.

A magyarországi civil világ felszámolásáról szóló összesítésből látható, hogy a berendezkedő diktatúra nem 1948-ban, hanem már sokkal korábban, 1946-ban megroppantotta a valódi társadalmi ellenállás várható bázisait jelentő társadalmi szervezeteket.


Feloszlatott szervezetek száma
Jogszabályok 1945 1946 1947 1948 1949 1950 Összesen
181.000/1937. B. M. sz. r. szerint és a 3.830/1946. M. E. r. alapján 0 2 1 724 437 0 1164
1938: XVII. tc. alapján 0 265 2161 149 917 161 3653
529/1945. M. E. sz. r. alapján 25 1114 227 116 2 0 1484
10.280/1945. M. E. sz. r. alapján 0 443 119 105 10 0 677
7.330/1946. M. E. sz. r. alapján 0 1453 188 20 162 0 1823
3.830/1946. M. E. sz. r., illetve a 7.330/1946. M. E. sz. r. alapján 0 8 0 434 438 0 880
Egyesület önkormányzatának felfüggesztése és ideiglenes ügyvivő kinevezése 0 0 16 20 37 0 73
Önkéntes feloszlatásra vonatkozó közgyűlési határozat láttamozása 0 0 4 12 59 9 84
1932: VIII. tc. alapján 0 0 0 0 176 0 176
Egyéb jogszabályok vagy hivatkozás nélküli feloszlatások 0 2 118 148 8 1 277
Megszűnt egyesületek száma 25 3287 2834 1728 2246 171 10 291

A kurzív kiemelések az 1946. júniusi és júliusi rendeletek nyomán feloszlatott szervezetek számát jelölik.17


A belügyminiszter ezen döntése ellen az országgyűlésben többen is tiltakoztak, köztük Horváth János cserkészvezető, aki egykor gróf Teleki Pál köréhez közvetlenül kapcsolódott, s az FKGP színeiben lett képviselő. A mai parlamentben is képviselőként dolgozó politikus szerint tiltakozás gyanánt interpellálták Rajk belügyminisztert, akinek válaszát a Ház nem fogadta el, s ezért a tárcavezető – az akkori szabályok értelmében – megbukott. Horváth János emlékezete szerint Rajkot másnap újra megbízták a BM irányításával – erre később még visszatérünk.

A nemzetgyűlés naplója szerint Hám Tibor (szintén az FKGP országgyűlési képviselője) 1946. július 23-án napirend előtti felszólalásában18 tiltakozott a feloszlatások, külön is a hitéleti, hitbuzgalmi katolikus egyesületek megszüntetése miatt. Felszólalásában nemcsak erkölcsi okok miatt ítélte el a lépést, de ezt a nemzetközi kötelezettségvállalásainkkal is ellentétesnek nevezte. Feltételezte, hogy a folyamatban lévő béketárgyalásokon a feloszlatások – azok nyilvánvaló vallás-, egyház- és így demokráciaellenessége – miatt a magyar delegáció hátrányba kerül. Rajk belügyminiszter válaszában19 mindent rendben lévőnek mondott, a kormány korábbi határozatával abszolút összhangban lévőnek állított be. A feloszlatott egyesületek nagy számát pedig a KALOT és a KALÁSZ sajátos – minden településen önálló alapszabállyal rendelkező – szervezeti felépítésében látta. Hám képviselő viszontválaszában20 azonban pontosította a belügyminiszter szavait, mely szerint nemcsak a KALOT-ot és a KALÁSZ-t oszlatták fel, hanem a sokszínű hitbuzgalmi világ egyesületi léte is megsemmisült. A napirend előtti felszólalások sajátosságai miatt a vita másnap, immár komolyabb országgyűlési műfajban, interpellációban folytatódott.

Halter Béla, a Magyar Szabadság Párt képviselője 1946. július 24-én két egymással összefüggő témában interpellálta a belügyminisztert21 1) az Emerencia Katolikus Diákszövetség,22 valamint más katolikus egyesületek feloszlatása, és 2 ) Magyar Cserkészszövetség feloszlatása ügyében. Rajk mindkét interpellációra írásban válaszolt.23 Az elsőre adott válaszát az 1946. szeptember 12-i ülésen olvasta fel Vörös Vince jegyző. A hatályos házszabály szerint a kérdező képviselőt megillette volna a viszontválasz joga, mivel azonban Halter Béla nem volt jelen az ülésen,24 nem élhetett a lehetőséggel, s a választ a Ház elfogadta. (Bár a szabadságpárti képviselők bekiabálásokkal jelezték, a felolvasást nemhogy érteni, hallani sem lehetett.) A második interpellációra érkezett választ szeptember 18-án olvasták fel, ekkor Halter Béla is jelen volt és élt is a viszontválasz lehetőségével. Ebben kifejtette, hogy a választ miért nem fogadja el. A jelenlévő képviselők többsége azonban ebben az esetben is megszavazta a miniszteri magyarázatot.

Az emlékekkel szemben azt a fentiekből már tudjuk, hogy a Ház mindkét belügyminiszteri választ elfogadta, erre hiteles forrás a nemzetgyűlés jegyzőkönyve. Ugyanakkor érdemes megvizsgálni, hogy az akkori szabályok szerint valóban automatikusan megszűnt- e a tárcavezetői megbízatás egy interpellációra adott miniszteri válasz leszavazása után.

Az akkori házszabályban természetesen kitértek a leszavazott interpellációk (és interpelláltak) sorsára is. Az 1945. november 29-re összehívott nemzetgyűlés által 1946 januárjában elfogadott házszabály 100–102.§-ai foglalkoztak az interpelláció intézményével. Eszerint az elhangzott, illetve írásban benyújtott interpellációra a miniszter „30 napon belül […] válaszolni, illetőleg oly irányban nyilatkozni köteles, hogy az előterjesztett interpellációra a választ megtagadja”. A válasz elhangzása vagy felolvasása után — legfeljebb 10 perces — viszontválaszt követően – a Ház kétféleképpen határozhatott: a miniszter válaszát, illetőleg nyilatkozatát tudomásul veszi, vagy a választ tárgyalás végett napirendre tűzi (azaz elutasítja).

Az 1946-os házszabály alapján a miniszteri válasz csak abban az esetben képezhette volna vita tárgyát, ha a Ház azt nem fogadja el. Ilyen eset az 1945–1947 közötti parlamenti ciklusban mindössze kétszer fordult elő (mindkettő 1946-ban), napirendre azonban egyik esetben sem tűzték a témát.

1945 előtt a parlamentben egy leszavazott interpelláció általában az érintett miniszter lemondását (de legalábbis a lemondás felajánlását) vonta maga után, mert az elutasítást a bizalom megvonásaként értelmezték. 1945 után, a koalíciós időszakban azonban a pártoknak, s a közöttük köttetett előzetes megállapodásoknak a korábbinál sokkal erőteljesebb volt a szerepe, így valójában az elutasított interpellációk ügyében is pártközi tárgyalások határoztak. Az itt született döntések következtében a megtámadott belügyminiszternek egyik esetben sem kellett lemondania.25 Tehát annyiban igaza volt Horváth Jánosnak, hogy volt ilyen jogintézmény a magyar országgyűlésben, azonban ez a „korlátozott demokrácia” korának is nevezett 1945 előtti időkben létezett…

Rajk László 1946. július 22-én – többek között – engedélyezte az immár „Isten, haza, embertárs” hármassága nélküli Magyar Cserkészfiúk Szövetsége megalakulását, az akkor már betegeskedő Karácsony Sándor elnökletével, a magának végre országos szerepet kiharcoló „kispolgári liberális” Färber József ügyvezető elnökletével és a regösmunka, így a „népi irányzat” egyik motorjának számító Jánosi Sándor szakmai (országos vezetőtiszti) vezetésével. Ahogy később az egyik jelentésben írták: „A két irányzatot a sok nézetkülönbség mellett egy kérdésben közös cél fűzte egybe: kívülrekeszteni a vezetésből és magából a Szövetségből a régi vezetőket és a katolikus klérust.”26

Ez a példa jól mutatja, hogy a kommunista párt miként használta fel a demokrácia és a jogállam felszámolására annak saját eszközeit totalitárius céljai elérésére. Bár ekkor még megtartotta a jogi formákat és kereteket, de tartalmukat teljesen kiüresítette, leértékelte – néhány év alatt lebontva a sokszáz éves jogi fejlődés eredményeként kikristályosodott intézményeket. A politika – bár formálisan még működött a demokrácia – szinte észrevétlenül lépett túl a sokszínű társadalmi élet alapját képező civilszféra tulajdonképpeni felszámolásán.

 

 1  DOMANICZKY Endre: Adalékok a civil szektor felszámolásához Magyarországon (1945–1950), Jogtörténeti Szemle 2009/2.

2  Constitution and By-Laws of the World Organization of the Scout Movement (A Cserkészmozgalom Világszervezetének alap- és belső szabályzata), www.scout.org.

3  Például beavers, azaz hódok.

4  Minden negyedik évben megrendezett cserkész világtalálkozó, legutóbb 2011-ben Svédországban volt.

5  A brit cserkészszövetség Gilwell-parki központjában egy falon fel van sorolva az összes dzsembori. A felsorolás elején az évszámok, majd sorszámok, majd a helyszínek következnek. 1933-hoz ezt írták: „1933. The Hungarian Jamboree, Gödöllő”.

6  GERGELY Ferenc: A magyar cserkészet története 1910–1948, Göncöl, Budapest, 1989,

7  Uo., 240

8  A korszakban közhasználatú fogalom; birtokos vagy háztulajdonos család, de ez a „közhasználatú fogalom” nehezen értelmezhető tudományos meghatározásként egy ekkora volumenű felmérésben.

9  KALOT: Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete; KALÁSZ: Katolikus Leánykörök Szövetsége; EMSZO: Egyházközségi Munkásszakosztály.

10  Állami, hiszen a rendőrségtől kezdve az országgyűlésen keresztül a miniszterelnökség és a Belügyminisztérium is jelentős szerepet vitt végül az ügyben.

11  História 1998/9–10., 64–65.

12  PELLE János: Gyanús merényletek, Heti Ökopol 2007. április 12., www.ttfk.hu/hetiokopol/rovat/publi/07.04.12a/ pelle.html.

13  Felháborító fasiszta orvgyilkosság a Teréz körúton, Szabad Nép 1946. június 19., 1.

14  SZABÓ Csaba: Egyházügyi hangulat – jelentések, 1951, 1953, Osiris, Budapest, 2000.

15  Lásd NAGY Ferenc: Küzdelem a vasfüggöny mögött, I., Európa–História, Budapest, 1990, 320–321.

16  A belügyminiszter 529/1945. M.E. sz. rendelet alapján oszlatta fel a Magyar Cserkészszövetséget, lásd Magyar Közlöny 1946. július 20.

17  A táblázat forrása MOLNÁR Szilárd: A civil társadalom államosítása Magyarországon, 1945-1956, Civil Szemle 2005/4., 23.

18  Az 1945. évi november hó 29-ére összehívott nemzetgyűlés naplója, II., Budapest, 1948, 321

19  Uo., 323.

20  Uo., 324.

21  Uo., 443.

22  Emericana: teljes nevén Foederatio Emericana, a katolikus magyar egyetemi és főiskolai hallgatók szövetsége. Bitter Illés clairvaux-i apát alapította 1921-ben.

23  Az 1945. évi november hó 29-ére összehívott nemzetgyűlés naplója, III., Budapest, 1948, 521.

24  Uo., 524

25 BARÁTH Magdolna: Interpellációk = A magyar parlament, 1944–1949. Tanulmányok, szerk. Hubai László – Tombor László, Gulliver, Budapest, 1991, 200–224.

26 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, O – 11530 (korábban: OD 1503), „Volt cserkészmozgalom” objektumdosszié, 20. p.


« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.