Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner

A lázadók csendben érkeznek

Békés Márton: Az utolsó felkelés. Századvég, Budapest, 2014, 280 oldal, 2500 forint

 „Ne bántsd a rókát, mert pórul jársz!” Ismert radikális jelmondat parafrázisa, Zrínyi nyomán

A globalizációkritika unalmas. A helyes diagnózist hiteltelen véleményvezérek, mizantróp ideológusok, de már nagyvállalatok marketingesei is magukévá tették. A kritika része a mainstreamnek, mindennap szembejön, ismerjük.

A borítóján felborult, lezúzott, rozsdásodásnak indult bevásárlókocsit (a fogyasztói társadalom szimbólumát) ábrázoló Az utolsó felékelés telis-tele van erős mondatokkal: „Rontsuk el az iPhone-okat, és vakítsuk meg a térfigyelő kamerákat!” (12); „A rendszerhiba a remény” (14); „Az ezzel [a biotechnológiával] szembeni ellenállás csak a legradikálisabb formában képzelhető el” (73); „A Facebook nem más, mint az ördög játszótere, ahol az egód a mászóka” (117). Néhol apokalipszisen átesett szellemi világot vázol („Nem szükségesek többé sem tettek, sem gondolatok. A kalandot megölte a középszerűség” [108]), néhol csendes háborúra buzdít („A nonkonformisták zendülésére, Kulturálisan Felszabadított Területekre, az olvasók összeesküvésére, és a gerillaolvasás harci utasítására van szükség!” [251]). Csábító értelmezés tehát, hogy itt a globkrit-könyvespolc újabb darabját láttassuk.

A könyvről született első, Tumblr-kompatibilis gyorsértelmezések rendesen félre is értik Békés Márton mondanivalóját, pedig Az utolsó felkelésbe nem elborult technológiaellenes kirohanást, balos (vagy egyáltalán: bármilyen ideológiai) kicsapongással vegyes, megkésett lázadásdokumentumot kell látni. Ez az írásgyűjtemény egyszerűen kiállás az emberi képzelet, a titokzatost, a megismerhetetlent kutató szellem és az álmok világa mellett.

A szerző minden más következtetése ebből vezethető le. A 21. századi városi ember ugyanis a pszeudokörnyezetek (kapszulásított irodák, mesterségesen lélegeztetett lakások, elviselhetetlenül zajos közterek) létrehozásával „sikeresen” irtja ki a hagyományos gondolkodás, sőt már a természetes kíváncsiság lehetőségét is. A villódzó reklámok által stimulált agy nem képes az elmélyülésre, a folyamatos pörgést diktáló üzenetek képtelenné tesznek az elcsendesedésre – túlterhelt érzékszerveknél elvész a gondolkodás szabadsága.

Békés szerint ez a jelenség nem független a természet és az ember kapcsolatának megbomlásától. Az ember ugyanis saját fejlettségétől megrészegülve szorította (és szorítja) ki a természetes élővilágot mindenhonnan, ahol csak terjeszkedett, fejlődött. Az erdők titokzatosságát, misztikumát felváltja a kiszámítható, óraműre működő beton- és géprengeteg (Erdei séta [Waldgang-kommentár], 60). Az állatvilág viszont az egyensúlyt keresi, korrigál: „A természet partizánstratégiát folytat, ellenállása hódok, vaddisznók, prérifarkasok beszivárgásán alapul” (43); „Prérifarkasok szöknek be a burok alá, mosómedvék szaporodnak el a civilizáció buborékában, rókák rágcsálják a technoszféra »egészségügyi kordonját«” (45).

A szerző elképesztő mennyiségű állatos hírt olvasott össze. A könyv címét is adó fejezetben több tucatnyi példával illusztrálja a természet utolsó felkelésének előjeleit. (A kedvencem ez a mondat: „A fakitermelés hasznáért cserébe éjjelente barnamedvék kérik a részüket a városszéli szemeteskonténerekből” [44].)

Ez most komoly? Gaia anya szervezett állatbűnözéssel vág vissza az esőerdők kivágásáért? – fakadhat ki a bennünk lakó cinikus. Egyrészt véresen komoly (a rögzített, mosómedvék, rókák, farkasok stb. által „elkövetett” esetek megtörténtek), másrészt az ember végzetes hibái, bűnei miatt bekövetkező büntetés állatvilágra vetítése, megtestesítése is a gondolat szabadságáról szól. Békés azt írja, hogy az utolsó felkelés „dédelgetett sejtelem”, radikális érzések összessége. A technológia által egyszerre felemelt és megnyomorított ember utolsó menedéke a „képzelet totális mozgósítása” (66).

A szerző által felhasznált szöveganyag hatalmas területet fed le. Ha tapasztalata, mondanivalója úgy kívánja, Békés Márton egymás után idéz Baudrillard-t, punkzenekarok szövegeit, Lánczi Andrást, a Jurassic Park című filmben elhangzott mondatokat, Molnár Tamást, a Harcosok klubja szereplőit. Adódik (adódhat) a kérdés: baj-e ez? Baj-e, hogy a korábban az amerikai neokonzervativizmusról könyvet író szerző – mondanivalójának alátámasztására – teljes természetességgel, hivatkozik baloldalinak, anarchistának ismert teoretikusok, zenészek, filmesek gondolataira (is)?

A válaszhoz Békés Wendell Berry novellista, költő, aktivista egyik mondását idézi: „A liberális és konzervatív, másnéven baloldali és jobboldali megosztottság helyett új megosztottság jelentkezik: azok között, akik önmagukat gépeknek tartják, és azok között, akik önmagukra teremtményként tekintenek” (180). Vagyis az egyik állítás, hogy a szellemi szekértáborok eltűnnek, ha a 21. századi ember valódi problémáinak azonosításáról van szó.

A másik, fentiekkel kapcsolatos állítás pedig nagyon is kompatibilis mindazzal, amit a konzervativizmus képvisel. A legtöbb probléma gyökereként azonosított képzeletelapadás, matematikai világkép ugyanis az aufklerista gondolkodók munkálkodásával, Descartes-tal és az őket megelőző karteziánus víziókkal kezdődött. „Bacon filozófiai gonoszsága Descartes praxisában jutott igazán érvényre” – írja a szerző (68).

Az utolsó felkelés egyik tanulsága, hogy a nyugtalanság, amit a „természet titokzatosságának” eltűnése, az állatvilágot és az erdőket kizárólag nyersanyagként felfogó nézetek megjelenése és elterjedése okoz, valójában konzervatív érzés. Pontosabban: attól még a természetvédelem, a mélyökológia figyelmeztetéseinek hatnia kell ránk, hogy azokat – zömében egyébként francia baloldali-anarchista suhancok miatt – sokszor veszélyes ideológiákkal társítják.

Ráadásul a mindenáron történő fejlődés, a „megtehetem, tehát meg is teszem” gondolkodás és a természet legyalulásának radikális elutasításával a szerző nem jut el az ön- és embergyűlöletig. Tehát az emberre minden köz- és önpusztító tevékenységével együtt sem lehet a Föld „fertőzéseként” tekinteni. (Ha már volt szó mozis, zenei és más popkulturális utalásokról, ezen a ponton kicsit hiányoltam a Mátrix című film ügynökének idézését, aki szerint az emberiség az egyetlen együttélésre képtelen életforma, így végsősoron vírusként azonosítható. Smith szavai megfeleltethetők mizantróp krédónak.)

Az utolsó felkelésben vázolt ellenállás szimbólumai az erdő és a könyv. (Fontos: nem az e-book/kindle, hanem a könyv.) Az erdő a technoszférával szembeni kiállás „magától értetődő helyszíne”, ahonnan az utolsó felkelés elindul (65). Mivel a növekvő ostobaság és a lassú kipusztulás kéz a kézben jár (221), a természet mellett a könyv a lázadás másik kulcsszereplője.

Ahogyan az erdők, úgy a könyv és a könyvolvasás is veszélyben van. Bár napjainkban a könyvégetés a legfelsőbb bűn szinonimája, az olvasásról lebeszélő spektákulum-kultúra egyfelől, a túlkínálatot, a lényeget elfedő dömpinget okozó nagy könyvhálózatok másfelől végsősoron ugyanazt teszik: elzárnak az olvasás valódi élményétől.

Békés szerint ezért a lázadást jelképező gerillakertészet és a biopiacok mellett szükség van a gerillaolvasás elterjedésére is. Könyvet olvasni az utcán demonstráció; az ostobaság, szellemi feladás, az érdektelenség elutasításának demonstrálása. 2014 lázadói tehát csendben érkeznek: könyvet olvasnak a könyvolvasás-ellenes korban, pár órára vagy napra elvesznek a wifi nélküli erdőben.

Időszerű-e Békés Márton könyve? Azt hiszem, hogy a vészesen megváltozó időjárásunkon szinte minden nyári napon gondolkodó tömegek, az Angelina Jolie rákmegelőző mellműtétét, pontosabban a hibás emberi géneket felfedező (így közvetve: a jövőbe látó) orvosi eljárást a bulvárlapoktól az orvosi szaksajtóig tárgyaló közönség, a boldogtalanságában ezrével pszichológushoz rohangáló, életkérdéseikre mohón választ kereső városi emberek korában világos, hogy a szerző jól azonosítja a problémahalmazt. Az utolsó felkelés nem globalizációkritika, nem is esik a minden sarkon megtalálható nagyokos, méregzöld világmagyarázók csapdáiba. Az állatvilág felkeléséről szóló vízió, a gerillaolvasásra való felszólítás egyedivé és izgalmassá teszi a könyvet, a szerző Karácsony Sándortól Konrad Lorenzen át tengerentúli biohorrorfilmekig terjedő hivatkozás- és forrásbázisa mindenféle olvasónak képes új színt mutatni.

Már csak az a kérdés, hogy ilyen könyvből következik-e cselekvés. Békés Márton nem titkolt, a több tucatnyi felszólításból, a könyvet felvezető kiáltványból egyértelmű szándéka, hogy igenis következzen. Nehéz ügy. Talán elárulhatom, hogy magam nagy rokonszenvvel olvastam a könyvet, sőt a Kommentár 2103/2. számában a világtól hetekre térerő nélküli erdőkbe vonuló cserkészek tevékenységét egyfajta lázadásként írtam le, így sok kapcsolódási pontot találtam Az utolsó felkelés gondolataival. Még akkor is, ha kicsit hiányoltam a szerző gondolkodásmódjával amúgy teljes mértékben rokonítható katolikus teremtésvédelemre való utalásokat, de Az utolsó felkelésbe illett volna a Soulfly zenekar tribal metal-korszakának civilizációt elutasító üzenete (Primitive album, Back to the primitive!, 2000) is. Ám ezek apróságok.

Az mindenesetre biztos: ha egyszercsak azt tapasztaljuk, hogy stencilezett, zöld W betűk jelennek meg Budapest falain, kibelezett és felfordított régi tévékbe ültetett futónövények a körúti ablakokban, a rózsadombi villákból pedig éjjelente nyestek lopják ki ablakon keresztül a frissen vásárolt okostelefonokat, Békés Márton könyve célba ért.

 

« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.