Keresés

Támogatóink

Nemzeti Kultúrális Alap

Partnereink

Jobbklikk
Konzervatórium
mandiner

A hagyomány racionális magyarázata: a „melegházasság” ellen

„Hülyeségnek tűnik a számomra, hogy megtagadhatnánk a házasodáshoz való jogot az emberektől, csak mert valaki olyat szeretnek, aki velük azonos nemű. Még nem hallottam egyetlen racionális és megalapozott érvet sem amellett, hogy miért is szükséges megtagadni a házasság jogát bárkitől, pusztán a szexuális irányultsága miatt” – jelentette ki a melegházasság új-zélandi parlamenti vitájában Jamie Lee-Ross képviselő.1 Véleményét alighanem rengetegen osztják a világban. A melegházasságról legutóbb az azt elfogadó ír népszavazás kapcsán lángolt fel a vita: az elméletben katolikus Írország 62:38 százalékos arányban mondott igent az azonos neműek egybekelésére,2 ami után közéleti kérdés lett a melegházasságból Ausztriában, Németországban és Ausztráliában is.3 Írország egyébként az első volt a melegházasságot 2001 óta bevezető húsz ország közül,4 ahol népszavazás döntött a kérdésről. A viták még inkább felerősödtek az amerikai Legfelsőbb Bíróság az azonos neműek házasságát tiltó szabályokat alkotmányellenessé nyilvánító 2015. június 26-i döntése után.
„Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. Magyarország támogatja a gyermekvállalást. A családok védelmét sarkalatos törvény szabályozza” – szól a 2012. január elsején életbe lépett magyar alaptörvény.5 A családok védelméről szóló, 2011 decemberében elfogadott törvény pedig úgy fogalmaz, hogy a „család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság”.6 Mindez kiváltotta a hazai jogvédő szervezetek kritikáját, mondván, a nemzetközi „jogfejlődési tendenciákkal” szembemenő szabályozás. 7
A melegházasság pártolói általában az egyenlőség és szabadság növelésének szempontjából tekintenek a kérdésre, a legtöbb egyéb szempontot másodlagosnak tekintve – egyes értékek ilyen, a többi kárára való abszolutizálását nevezte Carl Schmitt „az értékek zsarnokságának”.8 A melegházasság ellenzői szerint azonban a házasság lehetősége nem egyenlőség és szabadság kérdése, hiszen a házasságot az antropológiai-ontológiai valóság határozza meg, nevezetesen a „mi az ember?” kérdésére adott válaszunk. A melegházasság pártolói szerint a házasság klasszikus felfogása önkényes, ami mellett pusztán a hagyomány és a vallás irracionális (ezért racionális vitában elfogadhatatlan) érveit lehet felhozni. Szerintük a klasszikus, „heteronormatív” házasságfelfogás nem veszi figyelembe, hogy a homoszexualitás veleszületett, nem változtatható meg, hogy a meleg párok is jól nevelnek gyermeket, hogy a házasság történelmileg sokat változott (magyarán egy kis újabb változás nem oszt, nem szoroz). Szerintük a klasszikus házasságfelfogás úgy diszkriminálja a melegeket, mint a fajközi házasság tiltása a feketéket az Egyesült Államokban vagy a zsidók és nem zsidók házasságának tiltása itthon és Németországban a zsidókat. E sorok szerzője szerint az összes fenti tétel cáfolható, mindez azonban könyvnyi terjedelmet igényelne részletekbe menően. Így most hosszabban a klasszikus házasságfelfogás lényegének magyarázatára térek ki, azt állítván, hogy annak racionális védelme lehetséges, előtte pedig röviden fűzök pár gondolatot a többi állításhoz is.

Irracionális-e a vallásra való hivatkozás?

Kezdjük a vallás kérdésével, ami alatt itt most a kereszténységet kell értenünk, hiszen a melegházassággal kapcsolatban a „vallási érvelés” a keresztény tanítást jelenti: a melegházasság pártolóinak közkeletű felfogása szerint nem lehet Istenre hivatkozva ráerőltetni egy erkölcsi álláspontot másokra; Isten léte végsősoron bizonyíthatatlan, és akkor még milyen messze vagyunk egy-egy vallás, azon belül is egy felekezet tanainak igazolásától.
A vallásos tanítások, dogmák olyasmik – szól az érvelés –, amiket a hívők kénytelenek „bemondásra” elfogadni, mindenféle racionális alap nélkül, azaz a vallási tanítások irracionálisak, így nem várható el, hogy bárki elfogadja azokat. Ez a felfogás a vallás elfogadását csak fideista alapon tudja elképzelni, ami szerint a keresztény hit csupán valamiféle megvilágosodás, intuíció, esetleg hagyomány alapján lenne elfogadható, és nem lehet ésszel igazolni. Ugyan fideizmus az ókor óta létezik, vele párhuzamosan mindig is létezett természetes teológia, amely Isten létének, ezen túl pedig Jézus istenségének és az egyház isteni mivoltának, egyszóval a kereszténység igazságának bizonyítására törekedett – elég talán csak a grandiózus középkori skolasztika eredményeire utalnom. A katolikus egyház a maga részéről a 19. században, a tomizmus újkori felvirágzásának időszakában hivatalosan is elvetette a fideizmust;9 ennek emblematikus állomása volt, amikor 1835- ben Louis-Eugéne Bratuain strasbourgi szemináriumi igazgatónak és professzornak alá kellett írnia egy tételsort, amelyben megtagadja fideizmusát és tradicionalizmusát, és elismeri, hogy a hit és Isten léte ésszel bizonyítható, belátható dolgok.10 A fideizmust II. János Pál is kritizálja Fides et ratio kezdetű enciklikájában.11 John Swinburne oxfordi filozófusnak pedig, aki anglikánból tért át ortodoxnak, nemrég jelent meg magyarul a kereszténységet racionális, valószínűségszámítási alapon igazolni hivatott műve.12 A dogmák, egyházi tanítások úgyszintén kifejezetten racionális dolgok, hiszen azok az egyháztörténet nagy, racionális vitái folytán kristályosodtak ki, azok kapcsán fogadták el őket. A vallást (ami alatt elsősorban itt kereszténységet értek) mint irracionálist elvető állítások már csak azért is hiábavalóak, mert a kereszténység megkülönbözteti az isteni, az egyházi és a természetjogot. Amelyek közül az utóbbi a hétköznapi ésszel, vallástól, kinyilatkoztatástól függetlenül, „isteni segítség” nélkül belátható igazságok területét jelenti; a házasság kérdését pedig ide sorolja, azaz a kereszténység szerint nem szükséges vallásosnak lenni a klasszikus házasságfelfogás igazának belátásához: „a házasság, természetéből fakadóan, a természettörvénynek megfelelően, egy férfi és egy nő között jöhet létre”.13

A hagyomány kérdése

A hagyományra való hivatkozás ellen úgyszintén azt szokás felhozni, hogy a hagyomány irracionális. Ez azonban ilyen formán nem igaz. Josef Pieper megkülönbözteti egymástól a hagyomány két aspektusát, a hagyomány tartalmát, azaz a traditumot, valamint a továbbadás folyamatát, az áthagyományozódást.14 Lee Harris is tesz hasonló megkülönböztetést, amikor rámutat: a hagyományok elsősorban viselkedési mintaként érkeznek hozzánk, s csak másodsorban teoretikusan megfogalmazott értékekként.15 Az első a politikai közösség „zsigeri kódja” (visceral code), a második pedig az „ideológiai felépítmény”. Utóbbi kétségbe vonható és megvitatható, a két szint között pedig lehet súrlódás. Az ész és a tudás nemes dolgok, ám az mégis joggal ütközik ellenállásba egy politikai közösség részéről, ha valaki örök szkepticizmusában, végeláthatatlan módon, folyamatosan megkérdőjelezi a közösséget megtartó hagyományokat, a zsigeri kódot, amely a közösség DNS-e. Harris rámutat: nem szabad összetéveszteni az automatizmust az irracionálissal, hiszen számos meggyőződésünk a nevelés és a konkrét példaképek által alakult ki, nem teoretizáló gondolkodás által. „Egy automatikus, végiggondolatlan válasz épp az a mód, ahogy a zsigeri kód működik”, s ezért van az, hogy a melegházasság ötletét sokan zsigerből mulatságosnak és elhibázottnak érzik. Beleértve meleg személyeket is: „miként magyarázod el, mit tudsz felhozni valami ellen, ami sohasem futott át az agyadon, és amit sohasem akart senki megtenni a világon?”
A hagyomány mint bevált gyakorlatok, szokások és intézmények összessége lépéselőnyben van a még nem „tesztelt” újításokkal szemben, ezért óv Roger Scruton a bizonyítási kényszer megfordításától: nem az a kérdés, hogy mi szól a hagyományos házasságfelfogás mellett – a kérdés az, mi szól ellene, és mi szól az azonos neműek házassága mellett.16 Könnyű dolog nekiszegezni egy bevett, csak legújabban megkérdőjelezett gyakorlat, álláspont támogatójának, hogy soroljon fel érveket mellette; ám amit soha nem kérdőjeleztek meg, magától értetődő volt, amellett hirtelen nehéz érvelni. Mindazonáltal a szokások és hagyományok kialakulásának mindig vannak okai. Azaz a hagyományok a józan ész talaján állva többnyire igazolhatóak. Sőt, mint arra Molnár Attila Károly rámutat, a hagyományelvűség egyik fő mozgatórugója éppen a racionális viták végeláthatatlanságának és eldönthetetlenségének tapasztalata: „mivel minden állításra, érvre számtalan ellenérv hozható fel, tehát a viták racionálisan nem eldönthetőek, az eldönthetetlen metafizikai viták helyett a hétköznapi élet tapasztalatokon nyugvó bölcsességét és nyelvét hangsúlyozták” a hagyomány szószólói.17
Való igaz, hogy a történelem folyamán térben és időben létezett többnejűség, ritkábban többférjűség és csoportházasság is, egyes közel-keleti társadalmak ismerték az időleges házasság fogalmát, máshol húzódtak az incesztus határai, a különféle, kisebbnagyobb kultúrák másként gondolkodtak válásról és házasságon kívüli szexualitásról, sőt a házastársi hűségről is. Minden, általánosan megállapítható szabály alól van kivétel, a Kína területén élő na-k például az egyetlen nép, akik mai ismereteink szerint nem ismerik a házasság intézményét,18 számos – főleg észak-amerikai – primitív törzsi társadalom pedig ismerte az azonos neműek valamilyen szinten intézményesített kapcsolatát, hacsaknem házasságát.19
Stephanie Coontz azonban joggal teszi fel a kérdést: biztos, hogy minden precedensnek normatívnak kell lennie a számunkra? A görög homofília20 igenlése például miért nem vonja maga után azt, hogy annak okait, például a nők lenézését, vagyontárgyként kezelését és a konyhába való szó szerinti visszaküldését is normatívnak tekintjük? Ha a görög homofíliára és a primitív társadalmak hozzáállására igazolásként tekintünk, akkor miért nem tekintjük az asszonyverés igazolásának annak történelmi precedensét?21 A tradicionalizmus kritikusai, beleértve a melegházasság szószólóit felhozzák a hagyomány ellen – amit tévesen a világon létezett valamennyi gyakorlat öszszességeként értelmeznek –, hogy az elfogadhatatlan precedenseket is legitimizál, hiszen nincs egzakt módszerünk arra, hogy megállapítsuk, mely valaha volt gyakorlatok normatívak és melyek nem.22 A felvetés jogos, hiszen csak általános válasz van rá, ám láthatóan a tradíciót ilyen módon kifogásolók úgyszintén a nekik kedves gyakorlatok valaha volt precedensével példálóznak, ami ugyanazt a kifogást hozhatja maga után, amit ők maguk szembeszegeznek a hagyománynak.
A hagyományelvűség persze nem „a világon valaha létezett összes gyakorlatot” érti hagyomány alatt, hanem – minthogy maga is partikuláris jelenség – a nyugati hagyományt és annak viszonylag önmagában konzisztens gyakorlatát, emellett meg az idő által igazolt gyakorlatokat. Ugyanis ha a hagyomány „minden, ami valaha volt”, vagy épp „az, ami most van”, akkor a hagyomány fogalma egyszerűen olyan tág és banális, hogy nincs értelme. Egyes tapasztalatok, örökségek pedig épp mint ellenjavallottak épülnek be a hagyományba: „a hagyomány normatív fogalom, nem jelöl minden kéznél lévő vagy múltból örökölt tudást, csak olyat, amely bevált, beigazolódott”.23
A házasság intézménye változásainak szószólói arról is megfeledkeznek, hogy a házasság számos jellemzője meglehetősen univerzális és változatlan. Elizabeth Abbott fogalmaz így házasságtörténeti kötetében: „folyamatosan rácsodálkoztam, hogy mennyi minden változott az évek folyamán – és még jobban elcsodálkoztam azon, mennyi minden maradt változatlan”.24 A házasságnak számos formája és célja volt a történelem folyamán – gazdasági, politikai, rokonszerzési, gyermeknevelési céljai –, ám például az, hogy miként változott a házasságkötés átlagéletkora, vagy hogy milyen rítusok szerint zajlott a házasságkötés, esetleg volt-e szükség tanúkra, mellékes az antropológiai szempontból mélyebb, lényegbevágóbb szempontokból, például abból a szempontból, hogy milyen neműek házasodhatnak. Fontos szempont az is: nem árt, ha egy fogalom jelentése történelmi folyamatosságban van önmagával, azaz ha a házasságot ma teljesen máshogy határozzuk meg, mint korábban, akkor tulajdonképpen a felszínes fogalmi egyezés teljesen más jelentést, valóságot rejt magában, két külön dologról beszélünk.

A házasság két felfogása

A melegházasság kérdésköre alapvetően arról szól: mi is a házasság. Az új-zélandi képviselő megjegyzése – „szeretik egymást” – mindenesetre rámutat arra, hogy mi a házasságról alkotott, ma meghatározó nézet. Eszerint a házasság fő kritériuma, egyetlen konstitutív avagy fogalmi eleme a szerelem, az egymáshoz való romantikus vonzódás. Ennyi épp elég a házassághoz, bárkikről is legyen szó. Ebből a szempontból az azonos neműek házasságának bevezetése pusztán egy intézmény kiterjesztése volna azokra, akiktől eddig – úgymond – „megtagadták” a házassághoz való jogot. Utóbbi persze csúsztatás, tekintve, hogy ami nem létezett sem az emberek tudatában, sem a gyakorlatban, azt nem lehet megtagadni, sem „betiltani”, az egyszerűen nincs. Megtagadásról ott beszélhetnénk szigorú értelemben, ahol a melegházasság már bevezetett intézményét eltörölnék, megtiltásról pedig ott, ahol ezek után még büntetőjogilag szankcionálnák is a valamiképp titokban megkötött frigyeket. (Ahogy tették azt a fajközi házasság tiltásának idején az Egyesült Államok számos tagállamában.) Az, hogy a házastársak – Coontz szavaival – „munkatársakból lelkitársakká” váltak, legalábbis az ideál szerint, az előző háromszáz év fejleménye. A régiek jobb esetben úgy gondolták, a szerelmet a házasság hozza meg, de voltak olyan gondolkodók, akik egyenesen veszélyt láttak abban, ha a házastársak túlságosan szeretik egymást. Persze az emberek mindig szerelmesek voltak, és sosem voltak ritkák az egymást mélyen szerető házaspárok. De a szerelem csak ritkán volt a házasság fő oka, „a szerelmet nem szükségesnek tekintették, hanem bónusznak”.25
Az előző háromszáz év változásaiban gyökerező, de a romantikus vonzódást azzal is ellentétben abszolutizáló házasság-értelmezés alapvetően a klasszikus értelmezéssel szemben jött létre, amely szerint a házasság egy olyan, mindenre kiterjedő kötelék, amely organikusan nyitott a gyermeknemzésre, gyermekvállalásra, és egyik fő célja a gyermeknevelés. Mindez nem azt jelenti, hogy a házasság lényege pusztán a gyermeknemzés és gyermeknevelés lenne. A házasságnak e szerint a nézet szerint ugyanúgy célja a gyermeknemzés és -nevelés, ahogy célja a két fél testi-lelki egyesülése, s a házasságkötés természetes kiindulópontja lehet a romantikus vonzódás. Ez a felfogás egyáltalán nem zárja ki az érzelmeket – ám úgy tartja, az érzelem önmagában nem elég, s a házasságnak konstitutív eleme a két fél közös gyermek nemzésére való képessége.26

A forradalmi felfogás problematikussága

A forradalmi felfogás számos ponton problémás a klasszikus házasságfelfogás védelmében tollat ragadó amerikai professzor, a Princeton Egyetemen tanító Robert P. George és kollégái, Ryan Anderson, Sherif Girgis és Patrick Lee szerint, akiknek két könyvben kifejtett gondolatmenetét általánosságban követni fogom a következőkben.27 Természetesen nem a szerelem térhódításával van baj. A forradalmi felfogás viszont elszakad a házasság fogalmának eddig uralkodó értelmezésétől, miszerint a közös gyermek nemzésére való képesség a házasság elengedhetetlen alkotóeleme. A gyermeknemzés képességét konstitutívnak tartó felfogás nem zsidó-keresztény találmány, és figyelemreméltó folytonosságot mutat térben és időben egyaránt. Osztja ezt az álláspontot „a zsidó, a keresztény és a muszlim hagyomány; azok a görög és római gondolkodók, akiket nem befolyásoltak ezek a hitek; és osztja számos felvilágosodás kori filozófus is”. Ezt a felfogást megerősíti a kánonjog, az angolszász common law-hagyomány, a polgárjog, a görög és a római jogfelfogás is. Így gondolkodott a házasságról Szókratész, Platón, Arisztotelész, Plutarkhosz, Szent Ágoston és Szent Tamás, Maimonidész és Al-Farabi, Luther Márton, Kálvin János, John Locke és Immanuel Kant, Gandhi és Martin Luther King.28
A fogalmak jelentése idővel változáson megy át; ám én azt állítom, hogy a házasság forradalmi értelmezése: forradalmi értelmezés; annyira új és annyira elszakad a fogalom bevett, történelmi értelmezésétől, hogy tulajdonképpen már egy teljesen más valóságot, jelenséget nevez házasságnak – ha egyáltalán bármilyen, egyértelmű kritériumokkal meghatározható emberi társulást házasságnak lehet nevezni belőle kiindulva.
Ha elszakadunk a klasszikus értelmezéstől, és a forradalmi álláspontot tesszük magunkévá, szembe kell néznünk néhány nehézséggel. Felmerül például az a kérdés, hogy mi különbözteti meg a házasságot a mély barátságtól. Az érzelmek intenzitása? Az érzelmek változnak, jönnek-mennek, nem tudjuk közvetlenül ellenőrzésünk alatt tartani őket. Számos házastárs pedig arról számol be, hogy idővel miként alakult mély barátsággá vagy valamiféle mély szeretetté a kapcsolatuk; a lángoló szerelem köztudomásúan csak kevés házasság sajátja a halálig. Ezek szerint pusztán érzelmi alapon a házasuló feleknek már egybekelésükkor sem kell azzal az ambícióval és szándékkal belevágni a házasságba, hogy „holtodiglan-holtomiglan” élnek együtt és csak az „ásó, kapa, nagyharang” választja el őket? Úgy tűnik, efelé haladunk: Mexikóváros tanácsában már kezdeményezték „ideiglenes” házassági, engedélyek kiadását, hogy elkerüljék a hosszadalmas válási procedúrákat. 29
E felfogás szerint a szexuális aktivitás lenne az érzelmek mellett a házasság differentia specificája, megkülönböztető jegye? Csakhogy közeli jó barátok, szoros viszonyt ápoló férfiak és nők is kerülhetnek egymással szexuális kapcsolatba, akár alkalomszerűen, akár bizonyos rendszerességgel. Ugyanakkor nem biztos, hogy egy – akármilyen – pár folyamatosan rendszeres szexuális életet él.
Vagy az együttélés volna ez az állandó, megkülönböztető tényező? Együtt élnek a kollégiumi szobatársak, a testvérek, a szerzetesek… A három tényező – romantikus érzelmek, szexuális aktivitás és együttélés – együttesen is olyasmi, amelyek ugyan összetevői a házasságnak, de mégsem alkotnak egyértelmű, állandó és jól megkülönböztethető, objektív ismertetőjegyet. Bármilyen szisztematikus különbséget fel tudnak mutatni a támogatói a házasság forradalmi értelmezése és a mély barátság között? – teszik fel a kérdést Ryan Andersonék.30
A házasság pusztán érzelmekre való alapozásával még egy probléma van. Mi alapján korlátozzuk a pusztán az érzelmeken nyugvó házasságot két személy kapcsolatára? Mi van a többnejűséggel, a többférjűséggel, a poliamorus kapcsolatokkal, több ember romantikus kapcsolatával? Amikor a Heti Válasz riportere nekiszegezte ezt a kérdést Kulka Jánosnak, a színész azzal hárította el a kérdést, hogy ilyen senkiben sem merült fel komolyan.31 Ám Kulkának – bármilyen jószándék vezérelte is – nem volt igaza. A poliamoriára való utalás nem pusztán a melegházasságot ellenzők teoretikus felvetése. Az Egyesült Államokban a Newsweek szerint félmillió ilyesfajta kapcsolat van.32 A poliamoria mellett kardoskodik többek közt Kenji Yoshino jogászprofesszor, Gloria Steinem feminista aktivista és Barbara Ehrenreich, Amerikában ismert szerző; utóbbiak mindketten aláírták egy LMBTQ-kezdeményezés, a Beyond Marriage (A Házasságon Túl) kiáltványát, ami magában foglalja a poliamoria legalizálásának követelését is.33 A Beyond Marriage szerint számos emberi együttélési formának meg kell kapnia azokat a „privilégiumokat”, amelyeket eddig csak a patriarchális, nukleáris család kapott meg, sőt ezeket a privilégiumokat (anyagi támogatás, jogi elismerés) „el kell választani” a házasságtól.
A torontói tankerület nemes egyszerűséggel plakátokon reklámozta a poligámiát. 34 Brazíliában ismertek már el élettársi kapcsolatként hármas együttélést.35 A holland melegházasság atyjaként emlegetett Boris Dittrich saját bevallása szerint a poligámia és csoportos házasság legalizálásán fáradozik.36 A Homofóbia Magyarországon című kötetben idéznek olyan véleményt, amely nyíltan felteszi a kérdést: miért ne vállalhatna közösen gyermeket két férfi és két nő, melegek és leszbikusok? Miért ne lenne joguk gyereket örökbe fogadni, amikor négy szülő többet tud adni a gyereknek anyagilag is, mint kettő? A kötet egyik szerzője szerint a magyar internetes fórumokon rendszerint felbukkannak leszbikus szülőtársakat kereső férfiak. Íme, a „négyszülős családmodell”.37
Ha pusztán az érzelem a házasság alapja, akkor nem lehet felhozni olyan érveket a poligámia, poliamória ellen, hogy azért korlátoznánk két emberre a házasság intézményét, mert mindig is így volt – ami pontosan az a (téves) érv, amelyet a melegházasság pártolói visszautasítanak a házasság különneműekre való korlátozása kapcsán. Figyelembe véve, hogy a forradalmi nézet pusztán az érzelmekre alapozna, ugyanakkor hangsúlyozza a házasság változását, azt is meg kell fontolnunk, hogy a forradalmi álláspontból az következik, hogy az érzelmi alapú házasság elé egyéb korlátokat sem állítunk: például eltöröljük a házasságkötés alsó korhatárát, valamint a rokonsági fokok alapján nyugvó, vérfertőzést megelőző korlátokat. Miért ne házasodhatna össze apa és lánya, anya és fia, anya és lánya és apa és fia (esetleg mind a négyen)? Ez sem pusztán elméleti okoskodás: 2015 januárjában interjú készült egy, a 12 éve nem látott biológiai édesapjával két éve együttjáró s vele a házasságot tervező 18 éves lányról. A beszélgetést közlő lap megjegyezte, hogy az egymást régen nem látott rokonok közt gyakran alakul ki ilyen kötődés, amit „felfedezőjéről”, aki maga a másnak örökbe adott fiával találkozott 26 év után és lett belé szerelmes, „genetikai szexuális vonzódásnak” (GSA) neveztek el.38
Fel lehet hozni – a klasszikus álláspont híveihez hasonlóan –, hogy ilyen korlátok, mint a rokonsági fog és a kor alapján való tiltás, mindig léteztek; ám a forradalmi nézet képviselőinek érvelése szerint ezeket nem vehetjük figyelembe, mivel történelmileg változó attribútumokról van szó – ami az ő szemükben annyit tesz, hogy érvénytelen és szabadon megváltoztatható tényezők. A forradalmi álláspont így összességében nem pusztán a házasság fogalmának kiterjesztése vagy átértelmezése, hanem végsősoron értelmetlen kitágításához, így a semmiben való feloldódásához vezet.
Ez sem mindig szándékolatlan. A leszbikus aktivista Masha Gessen azt találta nyilatkozni 2012-ben: a melegházasság bevezetése szerinte elsősorban nem arról szól, hogy a házasság elérhető legyen az azonos nemű párok számára, hanem a házasság újradefiniálásáról és lerombolásáról.39 Kár volna persze Gessen véleményét általánosnak tekinteni a melegházasság hívei között: sokan vannak, akik éppen hogy házasság- és családpártiak. 40 Ettől azonban még a forradalmi értelmezés forradalmi, inkonzisztens, a határokat elmosó értelmezés marad.

A házasság klasszikus értelmezése

Mindezek után rátérhetünk a lényegre. Úgy vélem, a hagyományos – vagy talán pontosabban fogalmazva: klasszikus – házasságfelfogásnak, amit a harrisi „zsigeri kód” és „kulturális DNS” a pieperi traditumként továbbadott, van racionális magyarázata, és ettől kezdve mellékes, hogy az éppenséggel egybevág a hagyománnyal és a keresztény felfogással: a tradíció ezen nem tradicionalista magyarázata pedig a (vállaltan univerzalista igényű) természetjogi magyarázat.41 A természettörvény klasszikus, arisztoteliánus- tomista értelmezéséről van szó, amely összeegyeztethető a tradicionalizmussal, szemben a felvilágosult természettörvénnyel.42 Ebben a természetjogi érvelésben ugyanakkor a természet fogalma alatt nem az állat- és növényvilággal való párhuzamosságokat, s nem is a vágyaink természetességét értik, hiszen „a természetszerű cselekvésnél sosem csupán a tényleges természetre gondolunk, mivel az túl gyakran fogyatékos állapotban van. Egy erősen agresszív alaptulajdonság esetén semmiképpen nem támogatnánk vagy igazolnánk az ennek megfelelő viselkedést. Normának a természet sokkal inkább csak finalitásában minősülhet: úgy kell cselekedni, hogy a természetben rejlő célok megvalósuljanak.”43 A természet a klasszikus természetjogi felfogásban egyrészt az ember metafizikai lényegét jelenti, ami az emberséget mint ilyent konstituálja, illetve egy cselekedet szerkezetét, mivel a cselekedeteknek „saját természetes, benne lakó céljuk van (finis operis)”.44 Ezért irreleváns, hogy léteznek-e meleg pingvinek.


Mindenekelőtt a természettörvény abból indul ki – mutat rá Mark Rhonheimer professzor45 –, hogy az ember eszes lény, így cselekedeteinek mércéje is az ész, azonban ez nem igaz a „természet általi létezőkre”. A „természet” az emberi személy esetében éppen azért értelmezendő a fentiek mellett az ésszerűség vonatkozásában is, mert a személy test és lélek egysége, azaz nem pusztán az állati-növényi természetvilág része: miközben testisége odaköti, egyben több is annál. Ez okozhatta régebben az ellentmondásos utalásokat arra, hogy a természetvilág meghatározó-e az ember esetében vagy sem.
Az ember szervei összességükben többet alkotnak, mint szervek halmazát: az ember testét. Szerveink egysége természetükből fakad, önmagukban befejezetlenek és tökéletlenek. Működésük együttes célja pedig életfunkcióink folyamatos működtetése, biológiai életünk fenntartása. Két személy, feltéve, hogy különnemű, csak egyféleképp tud olyasféle teljességben egyesülni, mint az emberi szervek. Amikor egy férfi és egy nő a szeretkezésben a lehető legteljesebb módon egyesül, a szeretet kifejezésén túl, akarják vagy sem, döntési kompetenciájukon kívül eső módon testük egymást kiegészítő jellegéből fakadóan egy új emberi személy fogantatása folyamatának első szakasza zajlik le – a gyermeknemzés pedig olyasvalami, amit nem tudnak egyedül, külön véghez vinni, csakis közösen. Így a szeretkezésben a férfi és a nő teste olyan egy egésszé válik, amelynek biológiai célja az új élet. Ez akkor is így van, ha – akár a pár döntéséből kifolyólag, fogamzásgátlás következtében, vagy rajtuk kívül álló, más okokból – az új élet végül nem fogan meg. A teljes egybeolvadást a közös biológiai cél határozza meg, s így az teljes egybeolvadás akkor is, ha a fogantatás nem következik be. Két különnemű házaspár kapcsolatának egésze nyitott az életadásra, két azonos neműé – habár kapcsolatuk lehet örök, kizárólagos együttélés és lelki közösség – nem: „a férfi és a nő nemi felépítésének és teleológiájának vizsgálata azt mutatja, hogy két férfi [vagy két nő – Sz. G.] szexuális »egyesülése« szó szerint lehetetlen. Bármit is tesznek egymással, tettük terméketlen marad, és nem jöhet létre valóságos egyesülés. Valójában sem az anatómia, sem a szexualitás biológiai, sem a szerelem szexuális testbeszéde értelmében nem illenek össze.”46
Mindez nem jelenti azt, hogy el kellene fogadni a természetjogi felfogás azon iskolájának álláspontját, amely szerint egy cselekedetnek, egy dolognak csak egy célja lehet, s ha másra használják, akkor az immorális (tehát a szex célja csak a gyermeknemzés lehetne, a gyönyör és a szeretet kifejezése nem).47 (A nem természetjogi gondolkodóként számon tartott) Szent Ágostonnak a szexualitást bűn nélkül elképzelni nem képes, platonista-dualista ízű gondolkodását az érett középkorban életvidámabb, arisztoteliánus gondolkodással felváltó Aquinói Szent Tamás szerint is az inclinatio naturalis célja a szexualitás esetében egyrészt a szaporodás, másrészt az örömszerző és párkötő jelleg, a debitum conjugale – nem a szexuális gyönyört tekinti tehát Tamás bűnösnek, hanem azt, ha az kizárólag a saját vágyaink kielégítésére irányul.48
De ami különlegessé teszi a nő–férfi kapcsolatot, és amiben értelmet nyernek biológiai- mentális különbségeik, nőiességük és férfiasságuk, az az új élet organikus továbbadásának rejlő lehetősége. Minden emberi kapcsolat önmagában értékes interperszonális kapcsolat, függetlenül attól, hogy van-e valamilyen más célja. De két férfi vagy két nő képtelen erre a fajta organikus testi egyesülésre, s imigyen képtelen egymással összeházasodni. A többszereplős kapcsolatokkal ugyanez a helyzet: az új élet egy férfi és egy nő szexuális kapcsolatából fogan meg; ehhez két nem kell, nem három vagy több. A házasság alapvetően „romantikus és szexuális kapcsolat” is, „de nem minden romantikus és szexuális kapcsolat házasság” (akármilyen is legyen utóbbiak etikai megítélése).49 Jobb híján akár együtt élő szerzetesek is fel tudnak nevelni egy gyermeket, ha rászánják magukat, mégsem tudnak egymással összeházasodni. Miben különbözik a házasság? A nyugati hagyomány mindig is a házasság elhálását tartotta a frigy beteljesítőjének, nem a fogantatást, nem a gyermek születésének pillanatát és nem is az esetleges örökbefogadást. A házasságban megvalósuló testi-lelki egyesülés és életünk megosztása nem mindig jár együtt gyermekvállalással; ám minden másnál jobban illik egymáshoz e két jellemző. 50
Minden kapcsolatban megvannak azok a jellemzői, amelyek nemcsak szimbolizálják, de egyben megadják a karakterét is, amelyek azzá a kapcsolattípussá teszik, amelyik. A házasság eredendően a családi élet felé mutat, mivelhogy ugyanaz az aktus, amellyel a házasfelek a legmagasabb rendű módon kifejezhetik szeretetüket, azaz a szeretkezés egyben potenciálisan az új élet forrása is.51 Az azonos nemű párok kapcsolatából azonban hiányzik ez az eleve benne rejlő esély az új élethez, a gyermeknemzéshez – ezért, akárhogy is ítéljük meg személyes kapcsolatuk moralitását, azonos neműek nem tudnak egymással összeházasodni. A barátság és a házasság közt nem pusztán mennyiségi – az érzelmek intenzitásában megmutatkozó, szubjektív és változó – különbség van, hanem minőségi, objektív és állandó különbség. Ezért – írja Roger Scruton és Philip Bond – a házasság nem szolgáltatásokról szóló szerződés, hanem egzisztenciális választás: házasságkötéskor egy létmódból egy másikba lépünk.52
Ettől még nem kell, hogy a gyermeknemzés, gyermeknevelés akár a legfontosabb aspektusa legyen egy pár számára a házasságnak; a teljeskörű közösség is értékes önmagában. Andersonék példájával élve: egy sportklub csapatának közössége és játéka is önmagában értékes, akkor is, ha nem nyernek egy meccset sem, sőt a győzelem kizárólagos hajszolása akár romboló is lehet rájuk nézve. Azonban a győzelem célja ettől még kulcsfontosságú, hiszen akarják a játékosok vagy sem, a meccseket a győzelemért játsszák. Azaz: „vágyott vagy sem, megvalósul vagy sem, a gyermeknemzés és a győzelem megkülönböztet egy gyakorlatot azáltal, hogy formálja a hozzá kapcsolódó tevékenységet, a tevékenységet, ami az adott gyakorlatnak megadja a megkülönböztető értékét”.53
A hagyományos nézet ellen, amely a testi-lelki egyesülés és az új élet megfoganásának inherens egységén alapul, felhozható lenne, hogy örökbefogadás vagy ma már éppenséggel mesterséges megtermékenyítés útján is lehet gyermeket vállalni, sokan pedig a különnemű párok esetében sem feltétlenül a gyermekáldás miatt házasodnak meg. Igen ám, ez azonban nem változtat azon, hogy a gyermekvállalás „alapesete” a természetes út, a nemi egyesülés folytán való gyermeknemzés, ami organikusan hozzátartozik a különneműek kapcsolatának természetéhez. Rhonheimer rámutat: az azonos nemű párok esetében szándékuktól függetlenül, objektív adottságként lehetetlen az élet természetes, organikus továbbadása. Ezért az örökbefogadás vagy a mesterséges megtermékenyítés sem teszi kapcsolatukat házassággá, mivel ettől még szexuális egyesülésük (ami szigorú értelemben lehetetlen) nincs kapcsolatban az élet továbbadásával, még általánosan és elméletben sem (szemben a meddő párokkal). A férfi és a nő esetében ez a kapcsolat egymást kiegészítő, komplementer mivoltukból fakadóan a felek szándékától függetlenül fennáll, azaz egy férfi és egy nő kapcsolata, s azon belül is szexuális egyesülése, akár akarják, akár nem, akár fogantatás a gyümölcse, akár nem, az élet továbbadására irányul.
A meddő párokra hivatkozás éppen ezért nem állja meg a helyét Rhonheimer szerint: a különnemű pároknál ugyanis az ember antropológiája és a nemek komplementaritása következtében a meddőség esetleges, az azonos nemű pároknál azonban strukturális adottság. Ezért a gyermeket nevelő azonos nemű párokkal szemben a gyermeket nevelő meddő, de különnemű párok esetében valódi értelemben családról beszélhetünk, mivel az adaptáció megfelel az ilyen kapcsolat természetének.54 Nem véletlenül jegyezte meg Robert Spitzer pszichiáterprofesszor, aki amúgy az Amerikai Pszichiátriai Társaságban (APA) a homoszexualitás mentális zavarok listájáról való, 1973-as levételének egyik fő katalizátora volt, hogy végsősoron „a heteroszexualitás programja szerint vagyunk felépítve”.55
A mesterséges megtermékenyítés és főleg a béranyaság intézménye okozta elkerülhetetlen családjogi és érzelmi-mentális problémák folytán is okkal feltételezhetjük, hogy a mesterséges megtermékenyítés problémás; azonban ezektől függetlenül is kiviláglik alapvető problematikussága, ha rámutatunk, hogy a mesterséges megtermékenyítés puszta terméknek tekinti a gyermeket.56 Mindezen az sem változtat, hogy a legújabb hírek szerint akár éveken belül lehet a melegpároknak „biológiai gyermekük”, minthogy a bőrsejtjeikből a tudomány képes lesz ivarsejteket gyártani. Ez a törekvés ugyanazon etikai és pszichológiai kérdéseket veti fel, mint a klasszikus mesterséges megtermékenyítés, és ugyanúgy semmi köze a testi egyesülés útján való gyermeknemzéshez.57
Itt kell rámutatnom: a közkeletű vélekedéssel szemben nem létezik mindenáron való jog a gyermekhez, mivel a gyermek elsősorban nem boldogságunk tárgya, hanem személy. Gyermekeket pedig nem ildomos kitenni nevelési kísérleteknek, a jövőre irányuló kutatások kedvéért sem. Elizabeth Marquardt rámutat: ma már „a hangsúly mindinkább a felnőttek gyermekhez való jogán van, mintsem pedig azon, hogy a gyermeknek szüksége van rá, hogy amikor csak lehetséges, az apja és anyja nevelje fel, és ismerje a szüleit”.58 Az amúgy inkább liberális David Blankenhorn szerint a házasság „mint intézmény folyamatosan alakul, és számos jellemzője kultúráktól és csoportoktól függően változik. De van egy állandó ismertetőjegye. A házasság minden társadalomban a gyermekvállaláshoz fűződő jogokat és kötelességeket testesíti meg”, azaz „nem az anyagi támogatásokhoz és társadalmi elismeréshez való jogosítvány. Hanem elsősorban a szülői szerepvállalás elismerése. Ebben az értelemben a házasság egy ajándék, amelyet a társadalom ad a következő nemzedéknek. A házasság (és csak a házasság) egyesíti magában a szülői szerepvállalás három dimenzióját – a biológiait, a társadalmit és a jogit – egy gyermekpárti formában: a házaspárban. A házasság azt üzeni a gyermeknek: a férfi és a nő, akiknek a nemi egyesüléséből megszülettél, szeretni fog és fel fog nevelni. A házasság azt üzeni a társadalomnak: minden gyermek mellett, aki megszületett, van egy, a gyermekkel és egymással kapcsolatban felelősségre vonható anya és apa.”59
A házasság szempontjából nem a „társadalmi nem”, azaz a gender számít, és nem is bármiféle, a biológiai nemtől elszakadt szexuális orientáció; a házasság a biológiai nemek egymást kiegészítő természetén alapul. Ha a házasság konstitutív eleme a gyermekvállalásra potenciálisan nyitott, organikus testi-lelki egyesülés, akkor ebből az következik, hogy akár egy homoszexuális férfi és egy leszbikus nő vagy két különnemű biszexuális is össze tud házasodni egymással – nem a „nemi orientáció” számít, hanem a biológiai nem.
Roger Scruton is a nemeknek az utódnemzéssel kapcsolatban álló, ám annak megvalósulásától függetlenül is adott, fent kifejtett komplementaritását hangsúlyozza a szexualitás filozófiájáról írott kötetében. Egymást kiegészítő mivoltuk mellett két nem, a nő és a férfi mindig valamennyire misztérium egymás számára: a másik nem nem ismerős számunkra úgy, ahogy a saját nemünk, amellyel kapcsolatban van „egyes szám első személyű” ismeretünk. A szexuális érettség egyik jele az, hogy meg tudjuk nyitni az énünket egy olyan másik előtt, amelyet nem teljesen ismerünk ki (éppenséggel ez a misztérium az erotika és a szexuális vágy egyik hajtóereje is). A másmilyen nemű szexuális partner másságának ilyesfajta alapvető megtapasztalása nélkül pedig Scruton szerint az erotikus szerelem egy fontos eleme hiányzik.60
Carlos Ball persze Scruton érvelését redukcionistának tartja, mivel szerinte az ember összetettségét „társadalmilag konstruált nemi jellemzőkre” redukálja.61 Csakhogy Scruton és a hozzá hasonlóan gondolkodók szerint a „nemi jellemzők” mélyén nem társadalmi konstrukciók, hanem biológiai-pszichológiai adottságok rejlenek,62 amelyekre a társadalmi konstrukciók maximum ráépülnek, és nem jó, ha azokkal ellentétesek.
Az angol gondolkodó arra is rámutat: bár a nemi szerepek részben valóban társadalmi konstrukciók, s igaz, hogy a különféle társadalmakban a férfiasság és nőiesség nem mindig pontosan ugyanazt jelentette, de mégiscsak elmondható, hogy mindig létezett a férfiasság és nőiesség fogalma, ami így egy adott antropológiai valóságra reflektál.63 A klasszikus szexuáletikát általában testellenességgel szokták vádolni (némi joggal), az amellett kardoskodók pedig ellenzőit szokták meggyanúsítani hedonizmussal, materializmussal, relativizmussal. Felvethető viszont, hogy ez esetben viszont mintha éppen a klasszikusok lennének materialisták, állnának ki az anyag meghatározó mivolta mellett, ezzel szemben a homoszexualitás egyenértékű mivolta mellett kardoskodók képviselnének egy, az anyagi kötöttségektől elszakadó, l’art pour l’art, „érdek nélküli” (nem utódlásra koncentráló, nem más célok érdekébe állított) szerelmet, az ókori görögök mintájára. A klasszikus álláspont testellenessége azonban félreértés. Az éppenséggel a test és lélek egységét, sőt elválaszthatatlanságát vallja, pozitívan szemlélve az anyagi világot.64 Elveti ugyan a puszta materializmust, de az anyagot lenéző spiritualizmust is. Magasabb értékűnek pedig éppenséggel azért tartja az élet továbbadását inherensen magába rejtő férfi–nő kapcsolatot, mert ez áll természetes módon a társadalom (a faj továbbélésének) szolgálatában, azaz ez szolgálja a közjót, ami magasabb rendű két személy pusztán egymásra koncentráló kapcsolatánál, legyen az akármilyen nemes is. Ebből a szempontból épp az egyéb érdek és cél nélküli, azaz strukturálisan terméketlen kapcsolat (az azonos neműek kapcsolata) a kevésbé értékes. (Nem véletlenül nyilvánítja a katolikus kánonjog eleve érvénytelennek azt a házasságot, amelyről kiderül, hogy valamely fél tudatosan elzárkózik a gyermekáldás elől, és tartja a katolikus etika az ilyen frigyet „ikresített önzésnek”.)

Miért érdekelt a házasságban az állam?

Mindebből már látszik: az azonos neműek házasságának bevezetése nem pusztán a házasság intézményének elérhetővé tétele bizonyos kapcsolattípusok számára, hanem a házasság újra- vagy átértelmezése. A két felfogás kibékíthetetlenül összeegyeztethetetlen egymással. Vagy az egyiket, vagy a másikat kell elfogadnunk. Így a házasság kérdésében, ha bármilyen házasságot elismer, az állam nem tud semleges lenni. A házasság fenntartásával a különnemű párok számára a klasszikus nézet mellett foglal állást az állam, a melegházasság bevezetésével pedig a forradalmi felfogás mellett – akár akarja, akár nem, ez logikai szükségszerűség. Úgyszintén elkerülhetetlen ez az állásfoglalás azok számára, akik épp azért fogadják el az azonos neműek házasságát, mert nem akarnak dönteni a házasság célját tekintve: a melegházasság támogatásával elkerülhetetlenül leteszik a voksukat a forradalmi álláspont mellett.65
Az állam egy módon lehet semleges: ha nem ismer el semmiféle házasságot, meghagyja azt teljes mértékben magánügynek vagy a társadalmi közösségek ügyének, ahogy az a polgári házasság bevezetése előtt volt, amikor az állam egyszerűen elfogadta a vallások, egyházak házasság-felfogását. Kérdés tehát, miért érdemes az államnak foglalkoznia a házasság intézményével.
Egy emberi kapcsolat pusztán az intimitása okán nem tarthat számot állami elismerésre: „minél bensőségesebb egy kapcsolat, annál kevésbé tart számot az állam figyelmére”.66 Gondoljunk csak bele: a barátságokat sem méltatja figyelemre a jogrend. Ha a házasság pusztán magánügy, ahogy sokan állítják, akkor az államnak semmi keresnivalója a házasság körül, maximum a házassági szerződést ismerhetné el ugyanolyan módon, mint minden más magánjogi szerződést. A melegházasság bevezetéséért és annak a közvéleménnyel való elfogadtatásáért való küzdelem azonban azt mutatja, akármennyire is két (vagy több?) ember magánügyének tüntetik fel a házasságot a melegházasság szószólói, mégsem tartják annak.
A nő–férfi kapcsolatokra viszont valamiképp szinte minden kultúra közfigyelmet
fordított. Vajon miért? Maggie Gallagher szavaival „a szex által lesznek a gyermekek,
a társadalomnak szüksége van gyermekekre, a gyermekeknek meg anyára és apára”.
Szerinte a házasság intézménye az apátlanságtól (és anyátlanságtól) védi meg a gyermekeket.
67 Blankenhorn szerint: „az emberek társas lények; ezért csoportokban élnek.
Mindenáron szaporodni szeretnének. Nemiségük testükben ölt formát. Szexuális úton
szaporodnak (nem aszexuális úton). És megalkottak egy intézményt, amely hidat képez
a nemileg különböző felek közt, segíti a csoportos életet, és teret biztosít a szaporodásnak.
Minden emberi társadalomban van ilyen intézmény. Úgy hívják, hogy házasság.”68

Magyarán a gyermekvállalás társadalmi szükséglet is. Andersonék rámutatnak: míg a házasság szükséges, egyúttal törékeny és költséges is. Ezért szerintük szükség van „társadalmi nyomásra”, hogy együtt maradjanak a házastársak, s ez volna az „erős házassági kultúra”. Emellett ahogy a személyes problémák személyes megoldást igényelnek, úgy a társadalmi problémák társadalmit – márpedig a házasságnak a gyermekvállalás kapcsán van a társadalom szempontjából fontos dimenziója. Gondoljunk csak arra a sokat emlegetett alapigazságra, hogy „a család a társadalom alapegysége”. Az állami jogrendszer tehát el kell ismerje a házasságot, akár van civil, „állami” esküvő, akár nincs: ha nincs, akkor a különféle vallási közösségek által elismert házasságokat ismeri el az állam is. Az elismerést nem tudja elkerülni, minthogy a házassággal és a belőle születő családdal mint sui generis emberi közösséggel speciális bánásmód jár: nem hagyhatja figyelmen kívül az állam, hogy kik a gyermek szülei, hogy speciális kötelék köti össze a család tagjait, és hogy a gyermekvállalással kötelességek járnak, amelyeket segítenie kell az államnak és a társadalomnak is. Mindebből az következik, hogy a civil házasság intézménye gyakorlatilag megszüntethetetlen – vonják le a következtetést Andersonék –, a házasság közfunkciói ugyanis társadalmilag koordinált együttműködést követelnek. A házassági törvények egyik funkciója például az, hogy minden harmadik felet – iskolákat, kórházakat, egyéb intézményeket, rokonokat, idegeneket – arra köteleznek, hogy egy férfit és egy nőt a gyermekeik szüleiként kezeljenek, akiknek ezért járnak bizonyos privilégiumok, juttatások, valamint nem szabadok úgy, mint az egyedülállók – azaz az ilyen törvények elismertetik a házasság exkluzivitását. Ezt pedig csak az állam tudja következetesen szabályozni.
Azáltal pedig, hogy „az állam bizonyos párokat egységként kezel, a házassági törvény megállapítja a köz számára, hogy mitől házasság a házasság – hogy mi a házasság”.69 Andersonék szerint minderre kifejezetten az állam alkalmas. Példájuk szerint még a legállamellenesebb libertáriusok sem ellenzik a közlekedési szabályozásokat, mivel azok a személyes biztonságunkat védik, valamint a hatékonyságot szolgálják. Mindezt pusztán saját erőfeszítéseinkből képtelenek lennénk szavatolni, hiszen kell egy központi, végső hatalmi szó, amely megállapítja a mindenkire kötelező szabályokat, ha nem akarjuk, hogy mindenki, de legalábbis egyesek mindig máshogy értelmezzék őket, vagy más szabályok szerint közlekedjenek; az ilyen szabályok biztosításának elmaradása pedig katasztrofális következményekkel jár a köz számára. Magyarán – legalábbis, tegyük hozzá, a modern élet körülményei között – csak az állam képes hatékonyan és mindenkire kötelező jelleggel közlekedési szabályokat megállapítani és betartatni. Az államnak pedig nem csupán hozzátartozik az alapvető funkcióihoz, hogy biztosítsa az állampolgárai számára a biztonság és rend minimumát, hanem nekik ehhez joguk van.
Általánosításként megállapíthatjuk, hogy „ha valami egy fontos közjót szolgál, ha az embereknek joga van ehhez, ha magántársulások nem tudják azt megfelelően biztosítani, mindenki hátrányt szenvedne a hiányától, és az állam biztosítani tudja azt túlzott hátrányok nélkül, akkor az állam közbeléphet – és közbe is kell lépnie”.70 Ezek a kö- vetelmények pedig Andersonék szerint mind igazak a házasság esetében is. A házasság ugyanis nem pusztán magánügy, nem pusztán magánszemélyek ügyeiről szól: a tönkrement házasságok nyomán sérülő, ártatlan (esetleg állami gondozásba vett) gyermekek erre a legjobb bizonyítékok.

A társadalmi realitás és a törvény nevelő ereje

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy az államnak meg kellene tiltania bármilyen konszenzuális, a felek szabad beleegyezésén nyugvó kapcsolatot. Bárki bárhogyan ítéli is meg ezek némelyikének erkölcsiségét, a házasságot az államnak a fenti okokból érdemes szabályoznia, és a középkori filozófusok, például Szent Tamás,71 valamint a konzervatív gondolkodók szerint sem kell az államnak jogilag tiltania minden, etikailag elítélendő cselekedetet, viselkedésformát. Nem támaszthatunk ugyanis teljesíthetetlen követelményeket az emberekkel szemben, ráadásul mindez túlságosan nagy bürokráciát igényelne, valamint együtt járna az igazságszolgáltatás és a büntetőrendszer még nagyobb túlterhelésével. Harmadrészt saját közösségeink megfelelően szabályozzák, szankcionálják a legtöbb morális vétséget, rossz viselkedést. Így állami figyelemre csak a legsúlyosabbak méltóak. Mindez a tolerancia azonban jelenti azt, hogy rosszul értelmezett nagyvonalúságból normává nyilváníthatnánk bármiféle emberi tökéletlenséget.
Kétségtelen ugyanis, hogy a törvényeknek van normaalakító szerepe is: hatással vannak a közerkölcsökre, társadalmi szokásokra. A melegházasság szószólói gyakran hivatkoznak arra, hogy a törvények feladata pusztán a „társadalmi realitások” elismerése, és kétségkívül „társadalmi realitás”, hogy létezik azonos neműek közti párkapcsolat, s az ilyen párok sok esetben gyermeket is nevelnek (többnyire valamelyikük biológiai gyermekét). Az egyéb, „alternatív családformák”, például az „egyszülős családmodell” és az együttélés a „nukleáris családdal” (apa, anya, gyermekek) való egyenértékűségének elismerését is ilyen alapon szorgalmazzák. Rendszerint hozzáteszik, hogy a törvénynek nem szabadna nevelnie az állampolgárt, akire rá kell hagyni az etikai ítéletek meghozatalát; a törvény feladata a „társadalmi realitás” elismerése. Mindezzel két probléma van. A különféle családmodellek korántsem pusztán egymás egyenlő alternatívái; súlyos következményei vannak a gyermekre nézve, hogy ki, kik nevelik őt, és a gazdaságra, társadalomra is nagyobb terhet rónak a csonka családok.72 Ezek a következmények pedig általában az amúgy is hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat sújtják a leginkább.73 Másrészt ugyanazok, akik arra hivatkoznak, hogy a törvény feladata pusztán társadalmi realitás elismerése, nevelni is szeretnék a társadalmat a törvényekkel. A melegházasságot bevezető törvények az ő szemükben egyben a homofóbia elleni küzdelem részei is, a gyakran ugyancsak általuk szorgalmazott gyűlöletbeszéd-törvények nevelő funkciójáról nem is beszélve.
Miközben a feministák egy része és a queer-elmélet hívei elutasítják a melegházasság intézményének bevezetését mint egy, történetileg a nők elnyomását képviselő intézmény elfogadását a melegmozgalom részéről,74 Carlos Ball a fentiek szellemében, velük szemben úgy látja: a melegházasság bevezetése úgy járulna hozzá a közjóhoz, hogy – mivel az azonos neműek kapcsolata általában egalitariánusabb, mint a különneműeké – gyengítené a patriarchális beidegződéseket és a nemek közti hierarchiát. Rámutatva, hogy a nemi szerepek irrelevánsak a kölcsönösség szempontjából, s így azoktól függetlenítené a házasságot. Ráadásul szerinte a házasság kizárólag férfi–női kapcsolatként meghatározása történelmi okok miatt a hierarchikus, patriarchális hatalmi viszonyok fenntartásához járul hozzá.75
Csakhogy míg a melegházasság ellenzői nem vitatják, hogy bizonyos egyenlőség, egymás partnerként való elismerése fontos a házassághoz, és azt sem tagadják, hogy a történelmileg kialakult nemi szerepek gyakran esetlegesek, éppen a házasságban, a gyermeknevelés esetében válnak lényegbevágóan fontossá azok a nemi szerepek, amelyek valóban biológiai-pszichológiai módon meghatározottak. Emellett a nemi szerepek különbsége nem jelenti azt, hogy a két fél ne lenne egyenrangú, pusztán nem egyforma. A melegházasság ellenzői elutasítják a nemek uniformizálását. Ebből a szempontból tehát a házasság közfunkciói között nem szerepelnek Ball céljai – hacsak nem egyenesen nemkívánatosak. A társadalmi realitásokat ráadásul végsősoron megelőzik az antropológiai realitások, a nemek komplementer jellege, amelyről már szóltam, s ez a valóság a házasságot prepolitikai valósággá teszik. Az emberi antropológia következtében a házasságnak tehát objektív struktúrája van. A házasság több, mint magánszerződés: társadalmilag elismert személyes állapot. A házasságkötéskor jellemzően a közösség képviselője előtt nyilvánítják ki a felek házasodási szándékukat, ez a kapcsolatuk hivatalos elismerése, amelyet a tanúk jelenléte is kifejez. Magyarán a házasság közügy is, ami társadalmi elismerést és közösségi rítusokat von magával. Így aztán az államnak kötelessége, hogy ne keltsen zavarodást az ügyben, hogy mi is a házasság.76 A homofóbia elleni küzdelem, valamint az azonos nemű párok jogi gondjai (például az öröklés) pedig megoldhatóak más úton is, nem szükséges hozzájuk a házasság alapvetően másra irányuló intézménye.

Ez azért lényeges, mert – mint Lee-ék rámutatnak – a házasság „szabadságának” követelése az azonos nemű párok számára feltételezi, hogy létezik egyáltalán olyan, hogy „azonos neműek házassága”. Márpedig éppen ez az, amit a melegházasság ellenzői (pontosabban tagadói) vitatnak. Ugyanis ha a házasság nem pusztán jogi aktus, hanem egy objektív valóság, „ami természetéből fakadóan férfi–nő kapcsolat, akkor az azonos nemű párok szabadsága, alapvető vagy sem, nem sérül azáltal, hogy az állam” a klasszikus módon értelmezi a házasságot. A házassághoz való jog alapvető jog, de ez nem jelenti azt, hogy bárhogy lehet értelmezni a házasságot, a klasszifikáció nem sérti az egyenlőséget.77 Kell ugyanis, hogy legyen az állam által elismert és támogatott kapcsolatoknak valamiféle nem önkényes, állandó és egyértelműen meghatározható jellemzője. Ez pedig többek között, mint rámutattam, a házasság esetében a testi egyesülés útján való gyermekvállalás antropológiai lehetősége. Semmiféle egyenlőséget és szabadságot nem sért, ha az állam két különböző valóságot különbözőként kezel, és azt a kapcsolattípust, amire nem állnak a házasság jellemzői, nem tekinti házasságnak.78
Akárhogy is, nem lenne nagy ügy annak a néhány melegpárnak engedélyezni, hogy egybekeljenek, nem zavarna ez sok vizet – mondhatnánk még mindezek után is. Azonban mint arra Andersonék rámutatnak: a jog alakítja a közfelfogást és a normákat is; a közfelfogás és a normák pedig befolyásolják a viselkedésünket. A közfelfogás, a normák és a viselkedés pedig hatással van érdekeinkre és jólétünkre is.79 Egyértelműen így gondolják ezt, mint a fentiekben kifejtettem, a melegházasság szószólói is, akkor is, ha pusztán a „társadalmi realitások” elismertetésére hivatkoznak. A polgári házasság újradefiniálása pedig mindenkit érintene.

További megfontolások

E fenti, természetjogi szemlélet szempontjából mellékes, hogy a homoszexualitás veleszületett vagy sem, illetve megváltoztatható vagy sem. A vakok annak ellenére nem kapnak jogosítványt, hogy nem tehetnek a vakságukról. A szemüvegeseket nem veszik fel vadászpilótának vagy mentősnek, hiába nem tehetnek róla, hogy nem tökéletes a látásuk. Avagy: el kellene-e törölnie a lengyel államnak a csendőri hivatáshoz kötött minimum testmagasságot az alacsonyabbak diszkriminációjának megszüntetése érdekében? Mindazonáltal a homoszexualitás önmagában nem teszi lehetetlenné a házasságot senki számára: ellenkező neművel mindenki házasodhat, azonos neművel senki sem.
Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy sem a homoszexualitás veleszületettségével, sem a (legalábbis bizonyos esetekben) megváltoztathatatlanságával kapcsolatban nincs tudományos konszenzus. A veleszületettséget a közhiedelemmel ellentétben még nem bizonyította senki. Két, amúgy a melegjogokat támogató kutató, William Byne és Bruce Parsons 135, a témával kapcsolatos publikációt vizsgált át 1993-ban (akkora lefutott az ilyen kutatások „divatja”), s arra jutott, hogy módszertanilag a legtöbbjük problémás volt: így sem a pusztán biológiai, sem a pusztán pszichológiai magyarázatra nincs megfelelő bizonyíték.80 Martin Dannecker, a frankfurti egyetem szexuáltudományi intézetének professzora, a melegmozgalom egyik fő alakja egy publikációjában, amelyben a német kormány felkérésére foglalt állást a kortárs gén-, agy-, hormon- és ikerkutatásokra vonatkozóan, beismerte: minden eddigi kísérlet, amely biológiai magyarázatot akart adni a homoszexualitásra, kudarcot vallott.81 Újabb eredmény azóta sem született. Gyengíti a homoszexualitás veleszületettségének és megváltoztathatatlanságának tézisét a kulturális-gazdasági homoszexualitás történelmi jelensége,82 a konstrukcionalizmus és az emberi szexualitás Alfred Kinsey-féle, skálaként való felfogása is: ha az emberi szexualitás folyamatos átmenetekből áll, akkor maximum hajlamként lehet elképzelni a homoszexualitást. Az egyébként a melegjogi mozgalmak ellen kardoskodó pszichiáterprofesszor, Jeffrey Satinover ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy egy állítólagos meleggénnek tulajdonítani a homoszexualitást ugyan a dolgok politikai célzatú, túlzott leegyszerűsítése, de ugyanilyen leegyszerűsítés a „tradicionalista oldal” azon állítása, hogy a homoszexualitás pusztán választás kérdése: „nyilvánvalóan senki nem ül le a szexuális életmódok svédasztalához, és dönti el csak úgy, hogy meleg lesz”. Ez nemcsak tudományosan téves, hanem morálisan is rosszra vezető álláspont lenne, mert könnyedén a „homoszexuálisok éles elítéléséhez” vezethet.83
Bár a fent kifejtettek szerint az sem teszi házassággá az azonos neműek kapcsolatát, ha gyermeket fogadhatnak örökbe, rá kell mutatnom, hogy folyamatosan zajlik a „kutatók háborúja” az ügyben, hogy van-e különbség a meleg, illetve a különnemű párok által nevelt gyermekek közt. Az azonos nemű párok örökbefogadásra vonatkozó igényének pártfogói rendszerint az APA 2005-ös állásfoglalására hivatkoznak, amely szerint addig nem bizonyította senki, hogy a melegek rosszabbul nevelnének gyermeket.84 A Louisianai Egyetem professzora, Loren Marks megvizsgálta az APA által hivatkozott 67 tanulmányt, és arra jutott: módszertanilag értékelhetetlen tanulmányokról van szó (kicsi mintavétel, nem véletlenszerű minta, hiányzó kontrollcsoport stb.).85 Az utóbbi évek legnagyobb, módszertanilag ugyan nem problémátlan, de az eddigieknél sokkal elfogadhatóbb kutatásai, Mark Regnerus86 és Donald Paul Sullins87 munkái szerint viszont igenis jelentős különbségek vannak a melegpárok és a különnemű párok által nevelt gyermekek közt. Nem arról van szó, hogy a melegpárok ne szeretnék eléggé a gyerekeket, hanem arról, hogy a gyermekeknek nem elég az, hogy úgymond „szolgáltatnak” nekik a nevelőik; az apák és anyák pedig alapvetően mást adnak a gyermekeknek: „az egészséges személyiségfejlődéshez éppúgy szükségünk van feltétel nélküli szeretetre, mint arra, hogy követelményeket támasszanak velünk szemben. Az anyai szeretet természeténél fogva feltétlen”, ellenben „az apai szeretetért azonban meg kell dolgozni, és el is lehet veszíteni. E két típusú szeretet szintézise a lelki egyensúly és az érett személyiség alapja” – állítja Kádár Annamária.88 Ezért nem igaz Carlos Ball korábban idézett állítása, hogy a melegházasság elősegíti a házasfelek kapcsolatának függetlenítését a nemi szerepektől – ha ugyanis van az emberi életnek olyan területe, ahol igenis számítanak egyes, biológiailagpszichológiailag valóban meghatározott nemi szerepek, az a gyermeknevelés.89 Apai és anyai szerepeket pedig nem lehet teljes mértékben tudatosan felvenni: nem arról van szó, hogy ki marad otthon gyesen és ki mosogat, hanem hogy férfiak és nők különféleképpen nevelnek gyermeket.
A melegházasság ellenzését a „fajközi házasság” tiltásához hasonlító megjegyzések azért tévesek, mert az ilyen törvények nem lehetetlennek tartották a „fajok közötti” frigyeket, hanem nemkívánatosnak. Ellenben a klasszikus házasságfelfogás szószólói egyszerűen lehetetlennek tartják az azonos neműek kapcsolatát. Másrészt a fajközi házasság tiltása olyan újkori fejlemény, amely nincs összhangban a házasság klasszikus felfogásával. A katolikus egyház például ugyanazon a teológiai alapon küzdött a fajközi házasság ellen, amely lehetetlenné teszi az azonos neműek kapcsolatának házasságként való elfogadását. 90 A fajközi házasság tiltása és a melegek frigye ellenzésének párhuzamba állítása tehát filozófiai értelemben kategóriahiba, az alma összehasonlítása a körtével.91 Arról nem is beszélve, hogy a judaizmus nem ismeri el a melegek házasságát,92 a fekete lelkipásztorok szövetsége tiltakozott Barack Obama amerikai elnöknél a polgárjogi küzdelmek és a melegjogi mozgalom párhuzamba állítása ellen,93 és az amerikai feketék szűk többsége sem látja indokolnak a párhuzamot.94
A jogfejlődési tendenciákra való hivatkozás önmagában nem állja meg a helyét: a harmincas években a jogfejlődési tendenciák az eugenika és a rasszizmus intézményesítése felé mutattak, az államéletben pedig hódított a militarizmus és szcientizmus. Végül gyakran hallani az úgynevezett „konzervatív ellenvetést”:95 hogy ha a házasság és a házastársi hűség, a tartós párkapcsolat, a hosszútávú elköteleződés oly alapvető és jelentős érték a konzervatívok számára, amennyire azt hangoztatni szokták, akkor éppenséggel támogatniuk kellene a melegházasság intézményét. Igen ám, de ez az észrevétel úgy tesz, mintha a melegházasság ellenzőinek pusztán a meleg szubkultúrában tapasztalható promiszkuitással lenne gondjuk,96 holott éppenséggel nem erről van szó. Ha például valaki etikailag problémásnak tartja a homoszexuális cselekedeteket, akkor ebből a szempontból mindegy a számára, hogy éppenséggel alkalmi vagy hosszabb távú kapcsolatról van szó, ahogy a korábbiakban kifejtett szempontok mellett is eltörpül a „konzervatív kifogás”, melynek érvényét számos melegaktivista is nyíltan vitatja. Michelangelo Signorile, az egyik legismertebb amerikai melegaktivista szerint a melegeket nem fogja megváltoztatni a házasság intézménye, sőt inkább ők szeretnék a házasság intézményét „szexuálisan nyitottabbá” tenni.97 Robert P. George-ék szerint a „konzervatív kifogás” szerinti törvényhozás egyenesen kontraproduktív lenne: az ugyanis implicite és szükségszerűen a házasságot pusztán értelmi alapokon nyugvóként felfogó forradalmi nézetet erősítené, ami azonban a hagyományos normák erejét csökkenti – mindenféle kapcsolatban.98
A gyermeknemzésre és -nevelésre való strukturális képesség mint a házasság konstitutív eleme figyelemreméltó általánosságot mutat a történelemben. Beágyazódik a hagyományba, s objektív, a nemek komplementaritásán alapuló és azt hangsúlyozó kritérium, amely más kapcsolattípusoktól nem csak mennyiségi, hanem minőségi szempontból is megkülönbözteti a házasságot, s egyben a közjót is szolgálja. Amint az egyébként homoszexuális Lee Harris írja: „úgy határozták volna meg a házasságot, mint egy nő és egy férfi közti kapcsolatot? Nos, igen, de csak abban az értelemben, amint a sajtos omlettet úgy határozták meg, mint ami omlettből és tojásból van – anélkül, hogy bármilyen módon meg akarták volna sérteni a narancslét és a pirítóst, amiért kihagyták őket a definícióból. A narancslé és a pirítós nagyszerű dolgok – csak épp nem tudsz belőlük omlettet készíteni.”
1 MPs debate same-sex marriage bill, The New Zealand Herald 2013. április 18. (www.nzherald.co.nz/nz/news/article.cfm?c_id=1&objectid=10878182).
2 Lásd például Ireland becomes first country to legalise same-sex marriage by popular vote - as it happened, The Guardian 2015. május 23.(www.theguardian.com/global/live/2015/may/23/counting-underway-for-irelands-referendum-on-marriage-equality).
3 Németországban is bevezetnék a melegházasságot, MTI, 2015. május 26. (http://nol.hu/kulfold/nemetorszagbanis- bevezetnek-a-meleghazassagot-1536209); Ausztria is fontolgatja a melegházasság legalizálását, MTI, 2015. május 27. (http://nol.hu/kulfold/ausztria-is-fontolgatja-a-meleghazassag-legalizalasat-1536355); Ausztráliában is újraéled a melegházasságról szóló vita, InfoRádió 2015. május 28. (http://inforadio.hu/hir/kulfold/ hir-729630).
4 Hollandia: 2001; Belgium: 2003; Spanyolország: 2005; Kanada: 2005; Dél-Afrika: 2006; Norvégia: 2009; Svédország: 2009; Portugália: 2010; Izland: 2010; Argentína: 2010; Dánia: 2012; Brazília: 2013; Franciaország: 2013; Uruguay: 2013; Új-Zéland: 2013; Egyesült Királyság: 2014; Luxembourg: 2015; Szlovénia: 2015; Finnország: 2015; az Amerikai Egyesült Államokban a melegházasságra 36 tagállamban van lehetőség, valamint St. Louis-ban és Washington D.C.-ben; Mexikóban pedig Mexikóvárosban, Quintana Roo és Coahuila tartományokban (az USA-t és Mexikót nem számítottam bele a húsz országba).
5 Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.), lásd http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi? docid=A1100425.ATV.
6 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről, lásd http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi? docid=A1100211.TV.
7 Lásd például POLGÁRI Eszter – DOMBOS Tamás: Család – nem család?, Szuverén 2013. április 10., www.szuveren. hu/tarsadalom/csalad-nem-csalad.
8 Carl SCHMITT: The Tyranny of Values [1979], Plutarch Press, 1996 (hálózati verziók: www.counter-currents. com/2014/07/the-tyranny-of-values-1959/; www.counter-currents.com/2014/07/the-tyranny-of-values- 1967/).
9 HORVÁTH Pál: Philosophia perennis. A modern katolikus gondolkodás története, Kairosz, Budapest, 2008, 27–35.
10 Heinrich DENZINGER – Peter HÜNERMANN: Hitvallások és az Egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Örökmécs – Szent István Társulat, 2004, 546 (2751–2756. pont).
11 Fides et ratio. II. János Pál pápa enciklikája a hit és ész kapcsolatának természetéről, Szent István Társulat, Budapest, 1999, 14. Kötetben: II. János Pál megnyilatkozásai, II., Szent István Társulat, Budapest, 2005, 455–536.
12 Swinburne a Brit Királyi Akadémia tagja; eredetileg kémikus volt, de később analitikus filozófus lett, neve pedig a hetvenes években robbant be a köztudatba. Munkássága során leginkább vallásfilozófiával és tudományfilozófiával foglalkozott, érvelése száraz, földhözragadt, hideg és logikus. Magnum opusként is felfogható trilógiája a The Coherence of Theism (1977); a The Existence of God (1979); és a Faith and Reason (1981). Magyarul két munkája jelent meg: Van-e Isten?, Kossuth, Budapest, 1996; Isten volt-e Jézus?, Helikon, Budapest, 2008. Ismeretterjesztő jellegű hitvédelmi munkákból sincs hiány, lásd például Timothy Keller amerikai presbiteriánus lelkipásztor munkáját: Hit és kételkedés. Meggyőző érvek Isten mellett, Harmat–Koinónia, Budapest–Kolozsvár, 2012. Katolikus részről legfrissebben André-Joseph Léonard brüsszeli érsek munkája jelent meg magyarul: Miért hiszünk? A hit érvei, Szent István Kiadó, Budapest, 2012.
13 Chad RIPPERGER: Magisterial Authority, Sensus Traditionis Press, 2014, 48. Lásd még Hittani Kongregáció: Az azonos neműekről. Megfontolások az azonos nemű személyek együttéléseinek törvényes elismertetésére irányuló törekvésekről, 2003 (http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=146); Roberto MARCHESINI: Omosessualitá e Magisterio della Chiesa. Comprensione e speranza, Sugarco Edizioni, 2013.
14 Josef PIEPER: Überlieferung. Begriff und Anspruch, 1970. Az általam használt angol kiadásban: Josef PIEPER: Tradition. Concept and Claim, St. Augustine's Press, South Bend, 2010, 9–10.
15 Lee HARRIS: The Future of Tradition, Policy Review 2005 június–július, 3–31 (www.lee-harris.org/2433/thefuture- of-tradition).
16 Roger SCRUTON: A pesszimizmus haszna és a hamis remény veszélye, Noran Libro, Budapest, 2011, 142–143.
17 MOLNÁR Attila Károly: Edmund Burke, Századvég, Budapest, 2000, 159–160.
18 Stephanie COONTZ: Marriage, a history. How love conquered marriage, Penguin Books, New York, 2005, 32–33; Cai HUA: A Society without Fathers or Husbands. The Na of China, Zone Books, 2008.
19 A primitív társadalmakban elfogadott gazdasági, kulturális és rituális homoszexualitásról, melegházasságról ismeretterjesztő jelleggel lásd ESZENYI Miklós: „Férfi a férfival, nő a nővel”. Homoszexualitás a történelemben, társadalomban, kultúrában, Corvina, Budapest, 2006, 66–70; a házasság történetéről lásd többek közt Edward WESTERMARCK: Az emberi házasság története, Athenaeum, Budapest, 1910; Elizabeth ABBOTT: A History of Marriage, Seven Stories Press, New York, 2010.
20 Lásd erről Kenneth James DOVER: Görög homoszexualitás, Osiris, Budapest, 2001; NÉMETH György: A polisok világa, Korona, Budapest, 1999, 129–153.
21 COONTZ: I. m., 10.
22 Lásd a hagyomány (és Lee Harris) ilyen kritikáját például Jeremy R. GARRETT: History, Tradition and the Normative Foundations of Civil Marriage, The Monist 2008/3–4., 446–474.
23 MOLNÁR Attila Károly: A jó rendről, Barankovics Alapítvány – Gondolat, Budapest, 2010, 162. Vö. még Uo., 9–16, 159, 168.
24 ABBOTT: I. m., 157.
25 COONTZ: I. m., 15–23.
26 A két felfogást taglaló szerzők a klasszikus álláspontot conjugal view-nak, az pusztán érzelemre alapozót pedig revisionist view-nak keresztelték el. Lásd Sherif GIRGIS – Ryan T. ANDERSON – Robert P. GEORGE: What is marriage? Man and Woman: a Defense, Encounter Books, New York – London, 2012, 1–4.
27 GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m. (a szöveg korábbi, rövidebb változata: What is Marriage?, Harvard Journal of Law and Public Policy 2010/1., 245–287; www.harvard-jlpp.com/wp-content/uploads/2013/10/ GeorgeFinal.pdf); Patrick LEE – Robert P. GEORGE: Conjugal Union. What Marriage is and Why It Matters, Cambridge University Press, New York, 2014.
28 Lásd erről John FINNIS: Law, Morality, and „Sexual Orientation”. Human Rights and Common Good. The Collected Essays, Oxford University Press, New York, 2011, 315–388; John WITTE Jr.: From Sacrament to Contract. Marriage, Religion, and Law in the Western Tradition, Westminster John Knox Press, Louisville, 20122; Scott YENOR: Family Politics. The Idea of Marriage in Modern Political Thought, Baylor University Press, Waco, 2011. Hivatkozza őket Ryan T. ANDERSON: Marriage, Reason, and Religious Liberty. Much Ado About Sex, Nothing to Do with Race, Heritage Foundation honlapja, 2014. április 4., www.heritage.org/research/reports/2014/04/marriage-reasonand- religious-liberty-much-ado-about-sex-nothing-to-do-with-race.
29 ABC News: Mexico City Considers Temporary Marriage Licenses, 2011. szeptember 30., http://abcnews.go.com/ blogs/headlines/2011/09/mexico-city-considers-temporary-marriage-licenses/.
30 GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m., 19.
31 Van-e meleglobbi?, Heti Válasz 2014. július 10.
32 Jessica BENNETT: Polyamory. The Next Sexual Revolution?, Newsweek 2009. július 29., www.newsweek.com/ polyamory-next-sexual-revolution-82053.
33 Beyond Same-Sex Marriage. A New Strategic Vision For All Our Families and Relationships, www.beyondmarriage.org/full_statement.html.
34 LifeSiteNews: Toronto school board poster promotes polygamy, 2012. október 1., www.lifesitenews.com/news/toronto- school-board-poster-promotes-polygamy/.
35 The Telegraph: Three people enter into civil union in Brazil, 2012. augusztus 28., www.telegraph.co.uk/news/worldnews/southamerica/brazil/9504746/Three-people-enter-into-civil-union-in-Brazil.html.
36 LifeSiteNews: Group marriage is next, admits Dutch „father” of gay „marriage”, 2013. március 12., www.lifesitenews.com/news/group-marriage-is-next-admits-dutch-father-of-gay-marriage/.
37 Homofóbia Magyarországon, szerk. Takács Judit, L’Harmattan, Budapest, 2011, 97.
38 Science of Us: What It’s Like to Date Your Dad, 2015. január 15., http://nymag.com/scienceofus/2015/01/what-its-like-to-date-your-dad.html#0R1BYX:CmA.
39 Homosexual Activist Admits True Purpose of Battle is to Destroy Marriage, Illinois Family Institute, 2013. április 6., http://illinoisfamily.org/homosexuality/homosexual-activist-admits-true-purpose-of-battle-is-todestroy- marriage/. A hanganyag letölthető: www.abc.net.au/radionational/programs/lifematters/whyget- married/4058506.
40 Lásd a melegjogokat nem a semleges állam vagy épp a queer-elmélet házasság- és családellenes szempontjából, hanem a „morális liberalizmus” vállaltan házasság- és családpárti szempontjából védelmező Carlos A. BALL: The Morality of Gay Rights. An Exploration in Political Philosophy, Routledge, 2002.
41 Itt most a szöveg gördülékenysége miatt szinonimaként használom a „természettörvény”-t a „természetjog” kifejezéssel, habár a kettőt megkülönbözteti egymástól az irodalom. Lásd TURGONYI Zoltán: Etika, Kairosz, Budapest, 2012, 11–20, 36–38; LÁNCZI András: Modernség és válság. Leo Strauss politikai filozófiája, Pallas–Attraktor, Máriabesnyő–Gödöllő, 1999, 95.
42 Lásd erről FRIVALDSZKY János: Természetjog – eszmetörténet, Szent István Társulat, Budapest, 2001, különösen 213–215, 334–335; MOLNÁR: Edmund Burke, 236–241.
43 Helmut WEBER: Speciális erkölcsteológia, Szent István Társulat, Budapest, 2001, 368.
44 Helmut WEBER: Általános erkölcsteológia, Szent István Társulat, Budapest, 2001, 108.
45 Mark RHONHEIMER: Same Sex Acts, the Sexual Inclinations and Their Reasonableness, Josephinum Journal of Theology 2012/2. (http://chiesa.espresso.repubblica.it/articolo/1350906?eng=y). Rhonheimer a római Szent Kereszt Pápai Egyetem professzora, cikke egy előadásán alapul, amely a római II. János Pál Intézet a Házasságért és Családért homoszexualitásról szóló szimpóziumán hangzott el.
46 Andreas LAUNN –John HARVEY: Homoszexualitás katolikus szemmel = Homoszexualitás katolikus szemmel, szerk. Roska Péter, Jel (Erkölcsteológiai könyvtár 5.), Budapest, 2007, 68.
47 Az idézett szerzők mind elutasítják ezt a fajta érvelést.
48 Summa Theologica, Supplementum, q. 49, a 5–6. Lásd erről TURGONYI Zoltán: A házasság természetjogi alapjai, Iustum Aequum Salutare VIII. 2012/2., 99–118. Más gondolkodók azon tévedését, hogy a szexualitásnak csak a szaporodás lehet a célja, természetjogi szempontból bírálja LEE–GEORGE: I. m., 11–22.
49 LEE–GEORGE: I. m., 123.
50 GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m., 29.
51 Szépen kifejezi ezt az angol: „the act by which spouses make love also makes new life”. Uo., 30.
52 Roger SCRUTON – Philip BOND: Marriage equality or the destruction of difference?, ABC 2013. február 4., www.abc.net.au/religion/articles/2013/02/04/3682721.htm.
53 GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m., 31.
54 RHONHEIMER: I. m.
55 Christi R. VONHOLDT: Interview with Robert L. Spitzer. Homosexuality and the reality of change, Bulletin of the German Institute for Youth and Society 2000/1., 33–36 (www.dijg.de/english/homosexuality-reality-of-change/).
56 Elizabeth MARQUARDT – Norval D. GLENN – Karen CLARK: My Daddy’s Name Is Donor. A New Study of Young Adults Conceived through Sperm Donation, Broadway Publications, 2010; Leon R. KASS: The Meaning of Life – in the Laboratory, Public Interest 2002, 38–73 (www.aei.org/publication/the-meaning-of-life-in-the-laboratory/); Alexander PRUSS: One Body. An Essay in Christian Sexual Ethics, University of Notre Dame Press, Notre Dame, 2013, 398–415.
57 Babies with two biological same-sex parents could become a reality in just two years, PinkNews 2015. február 23., www. pinknews.co.uk/2015/02/23/babies-with-two-biological-same-sex-parents-could-become-a-realityin- just-two-years/.
58 Elizabeth MARQUARDT: How Redefining Marriage Redefines Parenthood, a dublini Ion Institute-ban elhangzott beszéd, 2008. január 30., www.ionainstitute.ie/pdfs/Marquardt_talk.pdf.
59 David BLANKENHORN: Protecting Marriage to Protect Children, Los Angeles Times 2008. szeptember 9. (www. latimes.com/la-oe-blankenhorn19-2008sep19-story.html).
60 Roger SCRUTON: Sexual Desire. A Philosophical Investigation, Continuum, London – New York, 2006, 305–311.
61 BALL: I. m., 3116–3130.
62 Lásd például Anne MOIR – David JESSEL: Agyszex. Női agy – Férfiész?, Gondolat, Budapest, 1992; Louanne BRIZENDINE: A női agy, Libri, Budapest, 2006; UŐ., A férfi agy, Libri, 2010.
63 SCRUTON: Sexual Desire, 253–283.
64 Arról, hogy a testet és lelket élesen elválasztó felfogással szemben például a kereszténység is a kettő elválaszthatatlanságát vallja, s így igenis, számít az anyagi világ és az emberi test, lásd például Joseph RATZINGER: Bevezetés a keresztény hit világába, Vigilia, Budapest, 2007, 308.
65 Lásd erről Michael J. SANDEL: Mi az igazságos… és mi nem?, Corvina, Budapest, 2012, 294–302.
66 GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m., 38.
67 John CORVINO – Maggie GALLAGHER: Debating Same-Sex Marriage, Oxford University Press, New York, 2012, 96; idézi GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m., 38.
68 David BLANKENHORN: The Future of Marriage, Encounter Books, New York, 2009, 5; idézi GIRGIS–ANDERSON– GEORGE: I. m., 39.
69 GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m., 40.
70 Uo., 41.
71 Summa Theologica, I–II., q. 96., a. 2–3.
72 W. Bradford WILCOX – Carlos CAVALLÉ: The Sustainable Demographic Dividend. What Do Marriage and Fertility Have to Do With Economy?, The National Marriage Project – Social Trends Institute – Institute of Marriage and Family Canada, 2012, http://sustaindemographicdividend.org/wp-content/uploads/2012/07/SDD- 2011-Final.pdf; David POPENOE: Disturbing the Nest. Family Change and Decline in Modern Societies, de Gruyter, New York, 1988, XIV–XV; Alan WOLFE: Whose Keeper? Social Science and Moral Obligation, University of California Press, Berkeley, 1989, 132–142; Benjamin SCAFIDI: The Taxpayer Costs of Divorce and Unwed Childbearing. First- Ever Estimates for the Nation and for All Fifty States, Institute for American Values, New York, 2008 (http://americanvalues. org/catalog/pdfs/COFF.pdf); David SCHRAMM: Preliminary Estimates of the Economic Consequences of Divorce, Utah State University Press, Logan, 2003. Idézi őket GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m., 43–46.
73 Kay S. HYMOVITZ: Marriage and Caste in America. Separate and Unequal Families in a Post-Marital Age, Ivan R. Dee, Chicago, 2006. Idézi GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m., 45.
74 BALL: I. m., 2848–2972.
75 Uo., 3177–3329.
76 LEE–GEORGE: I. m., 104.
77 Uo., 117–118.
78 Uo., 124.
79 GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m., 54.
80 William BYNE – Bruce PARSONS: Human sexual orientation. The biological theories reappraised, Archives of General Psychiatry 1993/3., 228–239.
81 Martin DANNECKER: Sexualwissenschaftliches Gutachten zur Homosexualität = Die Rechtsstellung gleichgeschlechtlicher Lebensgemeinschaften, Mohr, Tübingen, 2000, 339–340; idézi Christl Ruth VONHOLDT: A homoszexualitás megértése, Embertárs 2006/4., 353–363.
82 Példák rá: ESZENYI: I. m., 13, 26, 41, 67, 84, 147.
83 Jeffrey SATINOVER: Homosexuality and the Politics of Truth, Baker Books, 1996, 130.
84 Lásd www.afer.org/our-work/resources/children/.
85 Loren MARKS: Same-sex parenting and children’s outcomes. A closer examination of the American psychological association’s brief on lesbian and gay parenting, Social Science Research 2012/4., 735–751. (Kötetben: No Differences? How Children in Same-Sex Households Fare, szerk. Ana Samuel, The Witherspoon Institute, e-könyv, 2014.)
86 Mark REGNERUS: How different are the adult children of parents who have same-sex relationships? Findings from the New Family Structures Study, Social Science Research 2012/4., 752–770. (Kötetben: No Differences? How Children in Same- Sex Households Fare.)
87 Donald Paul SULLINS: Emotional Problems among Children with Same-Sex Parents. Difference by Definition, British Journal of Education, Society, and Behavioural Science 2015 február, http://papers.ssrn.com/sol3/papers. cfm?abstract_id=2500537.
88 KÁDÁR Annamária: Mesepszichológia 2., Kulcslyuk, Budapest, 2014, 49–50.
89 Lásd például Ronald ROHNER – Robert VENEZIANO: The Importance of Father Love. History and Contemporary Evidence, Review of General Psychology 2001/4., 382–405; Henry B. BILLER: Fathers and Families. Paternal Factors in Child Development, Auburn House, Westport, 1993; SARKADI–KRISTIANSSON–OBERKLAID–BREMBERG: Fathers' involvement and children's developmental outcomes: a systematic review of longitudinal studies, Acta Paediatrica 2008/2., 153–158; Leonard SAX: Why Gender Matters. What Parents and Teachers Need to Know About the Emerging Science of Sex Differences, Doubleday, New York, 2005; Hugh LYTTON – David M. ROMNEY: Parents' differential socialization of boys and girls. A meta-analysis, Psychological Bulletin 1991/2., 267–296 (stb., a vonatkozó kutatásokat a végtelenségig lehetne sorolni).
90 Lásd erről Fay BOTHAM: Almighty God Created the Races. Christianity, Interracial Marriage and American Law, The University of North Carolina Press, Chapel Hill, 2009.
91 Ryan T. ANDERSON: Sexual Orientation and Gender Identity Are Not Like Race. Why ENDA is Bad Policy, Public Discourse 2015. március 18., www.thepublicdiscourse.com/2015/03/14649/; UŐ.: Marriage, Reason, and Religious Liberty. Much Ado About Sex, Nothing to Do with Race, a Heritage Foundation honlapja, 2014. április 4., www. heritage.org/research/reports/2014/04/marriage-reason-and-religious-liberty-much-ado-about-sexnothing- to-do-with-race; UŐ.: ENDA Threatens Fundamental Civil Liberties, a Heritage Foundation honlapja, 2013. november 1., www.heritage.org/research/reports/2013/11/enda-threatens-fundamental-civil-liberties.
92 SATINOVER: I. m., 210–220; France's Chief Rabbi says „non” to gay marriage, GayStarNews 2012. október 18., www. gaystarnews.com/article/frances-chief-rabbi-says-non-gay-marriage181012.
93 Black Pastors Coalition leader: Obama’s comparison of civil rights and gay marriage struggles a ’disgrace to the black community’, Breitbart 2015. március 10., www.breitbart.com/big-government/2015/03/10/black-pastors-coalition- leader-obamas-comparison-of-civil-rights-and-gay-marriage-struggles-a-disgrace-to-the-blackcommunity/.
94 Study shows African Americans reject civil, gay rights equation, CNA 2013. április 4., www.catholicnewsagency.com/ news/study-shows-african-americans-reject-civil-gay-rights-equation/.
95 GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m., 66–72.
96 David P. MCWHIRTER – Andrew M. MATTISON: The Male Couple. How Relationships Develop, Prentice-Hall, 1984; MICHAEL–GAGNON–LAUMANN: The Social Organization of Sexuality. Sexual Practices in the United States, University of Chicago Press, Chicago, 1994; The Sexual Organization of The City, szerk. Edward Laumann, University of Chicago Press, Chicago, 2005.
97 Michelangelo SIGNORILE: I do, I do, I do, I do, I do, I do, OUT, 1996. május, 30.; idézi Robert R. REILLY: Making Gay Okay. How Rationalizing Homosexual Behavior Is Changing Everything, Ignatius Press, e-könyv, 2014.
98 GIRGIS–ANDERSON–GEORGE: I. m., 66–67.

« vissza


Kommentek írásához belépés vagy regisztráció szükséges.